Kritika 2009 magvető erdős

A borzalom bennünk van

anslemoo | 2009. február 02. |

A
Erdős Virág: A merénylet, Palatinus, 2008, 232 oldal, 2200 Ft


Erdős Virág munkásságát a Lenni jó című kis könyvecske megjelenése óta kísérem figyelemmel. Ebben a rövid, kategorizálhatatlan írásokat tartalmazó művében a mesék álmos, meleg világát a mindennapok kegyetlenségével idézte meg, így a végeredmény egyszerre lett hátborzongató és megnyugtatóan ismerős, provokatív mégis ellenállhatatlanul szellemes. A következő, Másmilyen mesék címet viselő kötet parafrázisai pedig talán még a korábbi írásokon is túltettek, a szövegek továbbra is bizarr képi világa feszesebbé – ennek köszönhetően még valószerűbbé, átélhetőbbé – vált, anélkül, hogy megsérült volna az egymásra vetített jelentésszintek heterogén értelmezési hálózata. Ez a tendencia az Eurüdiké megjelenésekor vált nyilvánvalóvá: a szép lassan konvencionális formát öltő írások rendszerezettségükkel párhuzamosan megkomolyodtak, és a követhetetlen asszociációkat és indokolatlan üresjáratokat kiszorította a precíz narratíva. A szövegek ettől nem lettek kiszámíthatóbbak, sőt, az olvasóbarát írásmódnak hála a beazonosítható utalások a korábbiaknál lényegesen összetettebb rendszert alkottak.

A feltétlen csodálat egy szerencsétlenül sikerült színházi produkció megtekintéséig tartott. Nem tudom, hogy elő lehet-e adni Erdős Virág darabjait, a Merlin közönsége előtt feszengő társulatnak mindenesetre sikerült teljesen hazavágnia A merényletet. Az előadás során a párbeszédek erőtlennek, laposnak tűntek, és a közhellyé silányuló sorokon még a banalitásában is érdekes kelléktár sem tudott segíteni. Mintha ebben a szövegben valójában csak ennyi rejlene: amint kikerül a csodálatát leplezni nem képes befogadó vonzásköréből elveszti jelentőségét, és egyszerű blöffé, ügyes trükké változik. Ezek után a korábban dicsőített írások is sorban bedőltek, a részben külsővé tett nézőpont hatására az esztétikum felolvadt a bizonytalan értékítéletekben, és az egyértelmű fogalmakat a zavarodottság váltotta fel. Szűk másfél évvel az előadást követően, kezemben az Erdős Virág drámáit rejtő kis könyvvel kíváncsian vártam, hogy a szövegek tisztázzák-e önmagukat, vagy a félreértés válik meghatározóvá a szerző műveinek befogadásakor.

Négy drámát tartalmaz a kötet, köztük az inkriminált darab szövegét, amely egyben a könyv címadó darabja is. Ennek megfelelően természetesen A merénylet nyitja a drámák sorát, amit azonban, elkerülendő az újabb csalódást a végére akartam hagyni. Így visszafelé haladva elsőként a záródarabnak láttam neki, amely így meghökkentő felütésként és – a könyv egészének elolvasása után – tragikus lezárásként egyaránt funkcionált. Biztos vagyok benne, hogy ha a Madarak három vacak, de legalábbis középszerű szöveg társaságában került volna nyomdába, a kötet címe is Hitchcock öko-horrorját juttatná eszünkbe. Persze semmi köze ahhoz, már csak azért sem, mert sokkal félelmetesebb és nyomasztóbb, mint egy kisvárost terrorizáló madárraj: egy család abszurd tragédiája a madárinfluenza árnyékában. Vagy egy csapat komikusan nagyravágyó madár stílusparódiája. Talán mindkettő egyszerre, talán valami egészen más. A visszafojtott feszültséget és a félmondatok hiányzó részébe sűrített borzalom nyomasztó légkörét mindenesetre a korábban tapasztalt derűs hebehurgyaság nem oldotta fel. Ekkor még csak sejtettem, a hátborzongató finálé után azonban már biztos voltam benne, hogy a kifordított mesék egymásra vetített világai közül a drámákban az emberi kegyetlenség dominál. Nincs megnyugtató gyermeki narratíva, amely már jó előre kétségbe vonja a szövegek állításait, és nincs meg a lezárások biztonságos többértelműsége, ami a félreértés lehetőségét fenntarthatná. A Madarak esetében legalábbis.

Visszafelé haladva a második szöveg a Mara halála. Peter Weiss legendás darabjának (Marat/Sade) merész átirata számtalan értelmezési lehetőséget rejt magában, a feminista kiáltványtól a rémdrámáig bezárólag. A legfontosabb azonban, hogy az elméleti bűvészkedés ellenére végig izgalmas és érdekfeszítő. Az elnyomók fondorlatos önigazolása ellen harcoló fiatal lány tragédiája végig képes fenntartani a feszültséget, amelyet a felvetett problémák súlya és a szituációk banalitása közti távolság csak tovább fokoz. Talán az arányosság okozza, amely megteremti a vendégszövegek és a különböző terekbe szánt párbeszédek harmóniáját, talán a remek kompozíció, a megjelenítés és retorika hibátlan egymásba fonódása, hogy a szöveg egy pillanatra sem válik közhelyszerűvé. Lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem, de a Mara halála tényleg remek szövegnek tűnik.

A Bliblia viszont – hasonló megfontolások alapján – aránytalannak és túlzónak tetszett. A megjelenítés erőltetett, a karakterek szimbolikája iskolás, a vendégszövegek (valójában a darab egy új művé összeállított önidézés) pedig didaktikussá válnak ebben a környezetben. Ezek önmagukban akár ellenkező előjellel is szerepelhetnének, de az összhatás mégis közepessé teszi a darabot. A fogyasztás, a verbális agresszió és a hagyománytalanság szentháromsága a mesék kiszolgáltatottságát idézi, de a groteszk példabeszédeket ezúttal nem ellensúlyozza a másmilyenség lehetősége. A háromszor három fülkére (képernyőre) osztott színpad világából nem menekülhetünk egy másik valóság irányába, mert a példázat nagyon is nyilvánvaló. Csak ez a borzalmas világ létezik – méghozzá bennünk, mindannyiunkban.

Végül A merénylet. Szerencsére a végére hagytam, így sokkal drámaibb volt a felfedezés, hogy Erdős Virág írásai mennyire erősek, és mennyire nem kívánkoznak színpadra. Egy gyengén sikerült előadásból persze túlzás lenne általánosítani, de a szövegek a korábban említett csalódástól függetlenül is szinte csak az előadástól való tartózkodásukban válnak értelmezhetővé. Ez leginkább A merénylet aszimmetrikus – mert kihallgatásszerű – párbeszédein látszik. A hátborzongatóan valószerűtlen jellemzések, amelyekkel a szereplők a merényletet „elkövető” lány kétes identitását próbálják megragadni élőbeszédben semmivé foszlanak. Amint akármelyik megszólalás egy stabil ponthoz kötődik elveszíti jelentőségét, egyedivé, vagyis megtörténté válik, és megszűnik az általánosított, mindenkor már-megtörtént jellege. Erdős Virág szövegeiben a borzalom mindennapossá, megszokottá válik. A dramatikus szöveg tökéletesen alkalmazkodik a korábbi írások világához, ahol a groteszk szereplők fantasztikumba ágyazott cselekvései egyediségükben válnak általánossá. Amit olvasunk, az mindenkivel megtörténhet, mert a hétköznapok rettenete mindannyiunkban ott rejtőzik.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

...
Zöld

Hányszor kell kórházba kerülni ahhoz, hogy komolyan vegyék egy nő panaszait?

Elinor Cleghorn bátran, olykor brutálisan meséli el a nők gyógyításának történetet az ókortól egészen napjainkig, miközben esettanulmányokon keresztül igencsak szomorú kép rajzolódik ki arról, hogyan hagyták a férfiak évszázadokon keresztül szenvedni a nőket.