A
Raana Raas: Csodaidők - HazatérőkShremeya, 2010, 403 oldal, 2108 Ft
Minden olvasó nagy várakozással nézett Görgey Etelka tetralógiájának negyedik része elé, hiszen ez a kötet a sorozat záródarabja, amelyben a kirakós minden apró részletének helyre kell kerülnie. Azt, hogy a sorozat eddig megjelent kötetei önmagukban is helytállóak és igen élvezetesek, már megírtuk korábban is. Azt pedig, hogy a dicséret nem érdemtelen, mi sem bizonyíthatja jobban, mint az az olvasói összefogás, amelynek köszönhetően a sorozat harmadik és negyedik kötete magánkiadásban, a lelkes olvasók előre befizetett vételárának segítségével jelent meg. A negyedik kötetnek azonban pontot kellett tennie az i-re: nem csak azt kellett bizonyítania, hogy önmagában jó, hanem ki kellett kerekíteni a teljes sorozatot is. Mindezt pedig Görgey Etelka sikeresen teljesítette is.
Ha az olvasó felidézi az első kötet legelejét, ahol a történet képzeletbeli szerzőjének, Raana Raasnak a lish nyelvű kiadáshoz írt előszavát olvashatjuk, nem fogja spoilernek érezni, ha elárulom, hogy a tetralógia történetét meghatározó háború véget ér a negyedik könyvben, és nem sikerül végleg elpusztítani a Kavent, ezt a különleges, vallásos, nagycsaládokban élő közösséget, amelynek tagjaival, hagyományaival, szemléletével szembehelyezkedik a hódító háborút elindító Csillagunió elnöke. Mindez tehát nem meglepetés, ahogy a korábbi kötetek fényében az sem, hogy a békét csak nagy veszteségek árán sikerül megteremteni, és az újraépítés, az élet menetének visszaállítása egy nagyon is hosszú út, amelyen éppen csak, hogy elindulnak a szereplők. Meglepetés lehet azonban az egyéni sorsok története, hogy melyik szereplő éli túl a vérzivatart, és végül ki hogyan kerül révbe, révbe kerülhet-e egyáltalán a három főszereplő élete.
A regény történetvezetése a már jól ismert három nézőpont szerint alakul. Judy, Giin és Yaan eleinte térben nagyon is távol vannak egymástól, és lassan közelednek, ahogy a regény előrehalad. Így az olvasó ismét több szemszögből követheti a történetet, megvan az az érzése, hogy minden átlát és tud, és így talán még jobban is tudja értékelni az eseményeket. Az első fejezetek szétdarabolódnak, és minden alkalommal, amikor véget ér az egyik, kicsit sajnáljuk, hogy ott kell hagynunk azt a szálat – de aztán hamar belemélyedünk a másikba, és már azt hagyjuk félbe fájó szívvel. Ezzel együtt a regény lassan indul, különösen Giin első fejezetében sok a politikai konspiráció – ebben a Hazatérők a második kötetet idézi, azonban amíg ott fontos előhangja volt a politika a háborúnak, addig itt néha inkább fékező erőnek tűnik a sok tárgyalás, nem annyira előrelendítőnek. Néhány fejezet alatt azonban felgyorsulnak az események, hónapok röppennek el, s ez alatt az idő alatt sikerül a Csillagunió hódítását megfékezni, majd egyre biztosabban megfordítani. A regény utolsó harmada a nagy rácsodálkozások és lelepleződések ideje. Ez az a pont, amikor a történet minden szálának le kell záródnia, és minden kérdésre választ kell találni – különben az olvasó elégedetlenül teszi le a könyvet. Látszik, hogy Görgey Etelka alaposan végiggondolta a négy kötet történetét, és minden szálat a kezében tartott. Azonban az utolsó fejezetek információmennyisége már fejbe vágja az olvasót: néha kissé kapkodónak tűnik a sok válasz, talán jobb lett volna, ha néhány oldallal (esetleg fejezettel) hosszabb a kötet, és marad idő arra, hogy az olvasó két meglepetés között lélegzethez jusson, emésztgesse az eddig olvasottakat. Így a sok információ feldolgozása a regény utánra, a kötetek újraolvasásának idejére marad.
A Hazatérőkben van egy különösen izgalmas történetvezetési elem. A politika és a hadászat mellett ugyanis a kaveniek egy része valamiféle külső erőben reménykedik, amikor a győzelemre vár. Történelmük szerint a Nies, a bolygó, amelyről származnak – egy bolygó, ahol az első űrhódítások során egy csapat eltévedt ember kikötött, és évszázadokon keresztül elszigetelve élt, majd amikor visszatért, hozta magával a Kaven alapvető normáit és szabályait – még most is létezik, és élnek ott emberek, akik egyszer visszatérnek, hogy megsegítsék a Földön és a galaxis Földhöz közeli bolygóin élő kavenieket. Habár a történelmük során többször is elszenvedtek véres pusztítást, kétségtelen, hogy ennél a háborúnál alkalmasabb pillanat nem érkezhet el a Kaven történetében a beavatkozásra. Görgey Etelka sokáig lebegteti a kérdést, hogy mindez több-e legendánál. A galaxis távoli pontján élő, sokkal fejlettebb technikával rendelkező világ képe – akiktől segítséget várnak – az Isaac Asimovnál megjelenő második Alapítványhoz teszi hasonlatossá a Niest. Görgey megoldásában pedig Asimov műveihez hasonlóan megannyi filozófiai gondolat jelenik meg, ami jócskán hagy töprengenivalót az olvasónak.
Mivel a negyedik kötet zárása egyben az egész sorozat zárása, elengedhetetlen, hogy egyben értékeljük a tetralógiát. A történetfolyam címe, a Csodaidők egyszerre utal az ember félelmetes, különös, sokszor nehezen megérthető csodálatosságára, és azokra a csodával határos véletlenekre, amelyek befolyásolják az életünket, amelyek egyetlen pillanatban alapjaiban fordíthatják meg egy ember világát. A sorozat bővelkedik ilyen csodálatos véletlenekben és sorsfordító pillanatokban. Elsősorban mégis a felnőtté válásról, a felelősségvállalásról és a bűnbocsánatról szól. Nem a család vagy a vallás erejéről – akkor sem, ha ezek nagyon is fontos szerepet játszanak a történetben –, hanem arról, hogy mekkora erőt adhatnak az embernek azok, akiket szeret és akik viszontszeretik. Mindezt pedig Görgey egy jól felépített, ügyesen összeszerkesztett sorozatban meséli el.
Az első részben hagy időt arra, hogy az olvasó elhelyezze térben és időben a történetet, megismerkedjen a szereplőkkel és a világokkal, megértse, hogy mi viszi őket előre, és megkedvelje a fő- és a mellékszereplőket. A történet gerincét adó háborúra ekkor még alig néhány utalás történik, amelyek azonban jól elhelyezve szépen megalapozzák az elkövetkezendő részeket. A második kötet megannyi politikai csatározás mellett megmutatja a Csillagunió lassan meginduló, véres hadjáratát is, és először lépésről-lépésre, majd végül elemi erővel zúzza szét a korábban bemutatott, szépen felépített világokat. A harmadik könyvben a szereplők ebben a széteső, ismerősen ismeretlen világban próbálnak talpra állni, újra magukra és közben persze egymásra találni. A bizalomról és a felelősségről szól ez a könyv, sok megrendítő pillanattal, és a reménnyel, hogy mindig van folytatás. A negyedik kötet lényege, hogy megmutassa, nem volt hiába a remény: sok veszteség, sok keserűség és nehéz döntés után a történet lassan elindul a béke felé. A tetralógia végére a szálak szépen összeérnek, sok, akár a történet legelején olvasott apró esemény nyer értelmet és áll össze egyetlen egésszé.
Görgey Etelka méltón zárta le a sorozatot a Hazatérőkkel. Egy olvasmányos, gördülékeny nyelvezetű, elgondolkodtató kötetet vehetünk a kezünkbe, amelyben minden értelmet nyer, minden idő közben felmerült kérdésre választ kaphatunk. A történetnek talán egyszer folytatása is lesz – a szerző legalábbis már elkezdett dolgozni egy új, szintén ebben a világban játszódó regényen –, de mindez még a jövő zenéje. És ha egy új kötet révén nem is térünk többet vissza a Csodaidők különleges világába, a tetralógia akkor is megmarad egy kerek egész, szövevényes, izgalmas történetnek, amelyet élvezet olvasni.
