C-
Chelsea Cain: A fúriaFord.: Földváry Kinga, Ulpius-ház, 2010, 464 oldal, 2800 Ft
Ha a könyv olvasása közben nem válna egyértelművé, a túllihegett Chuck Palahniuk ajánlása a borítón egyértelművé teszi: Cain sorozatindító könyve Thomas Harris és az öreg Lecter doktor vérfoltos nyomdokain halad.
Archie Sheridan detektív éveken keresztül üldözte Gretchen Lowellt, ezt a gyönyörű de rendkívül kegyetlen sorozatgyilkost, és végül Gretchen fogságába esett. A nő hetekig kínozta a férfit, aztán minden ok nélkül szabadon eresztette, önmagát pedig rendőrkézre adta. Azóta Gretchen egy szuperbiztos cellában csücsül, és szociális interakcióinak csúcspontja, mikor hetente egyszer mítingel a meggyötört nyomozóval. Beszélgetéseik általában Gretchen egykori áldozatai maradványainak feltalálási helyei körül forognak. Ezek az eszmecserék enyhén szólva nincsenek jó hatással Archie pszichéjére, a rendőr több szempontból is a gyönyörű őrült megszállottja.
Egy új sorozatgyilkos kezd áldozatokat szedni a városban, tinilányokra specializálja magát, Archiet pedig megbízzák a felkutatására összeállított csapat vezetésével. Teljesen illogikus módon egy riporter is csatlakozik az osztaghoz, aki Archie minden lépést figyeli és gyakran beledumál a nyomozásba.
Aki ismeri Thomas Harris munkásságát, olvasás közben azzal múlatja majd az időt, hogy a Fúria és a Lecter-saga közti hasonlóságok kipipálásával szórakoztatja magát, az egyezések olyannyira nyilvánvalóak. Archie = Will Graham, Gretchen természetesen Lecter doktor, az újsütetű szeriális killer meg a Buffalo Bill beállósa. A szerző próbál ugyan variálni valamelyest a formulán, Archie a mostanában divatos skandináv krimik módiját követve egy roncsember, de Cainnek ezzel nem hiszem, hogy sikerülne bárkit behülyítenie.
Egyáltalán, minek ír az ember olyan könyvet, ami ennyire nyilvánvalóan a koppintása a műfajban szinte kanonikus pozíciót elfoglaló klasszikusnak? (Aki egyébként sosem olvasta Thomas Harris A bárányok hallgatnak című regényét, és azt hiszi, elég, hogy látta a filmet, most azonnal vásárolja meg a könyvet. Szenzációs. Anthony Hopkins tényleg lehengerlő Lecter szerepében, de az irodalmi-eredeti-Lecter egy másfajta már-már-állatfaj.) Kár az egészért, mert Cain nagyon ért a figurák elmélyítéséhez és a párbeszédei is fordulatosak, életszerűek (már persze amennyire egy sorozatgyilkosos thriller kontextusában realisták lehetnek.) A környezeti leírásai hangulatosak és a kegyetlenkedések részletezésében is fantáziadúsnak bizonyul.
Csakhogy egész egyszerűen nem lehet elvonatkoztatni: olvasás közben újra és újra az a kellemetlen, feszélyező érzése támad az embernek, hogy totál felesleges volt ezt így megírni, hiszen jórészt szolgai koppintás.
