Gerlóczy Márton: Check-in
Scolar kiadó, 2012, 182 oldal, 2508 HUF
Nagy várakozás előzte meg az 1981-ben, Budapesten született író, Gerlóczy Márton új regényének, a Check-innek a megjelenését. Ha Gerlóczy könyvet jelentet meg, arról garantáltan értesülünk. A 2003-ban megjelent első regény, az Igazolt hiányzás óta rendszeresen publikáló író legutóbb például az első magyar plágiumregény (interjúnk a szerzővel - a szerk.) megírásával kavarta fel az állóvizet. Most pedig itt a Check-in, ami legalább annyira megosztja a kritikusokat, mint az eddigi munkái.
A Scolar kiadó gondozásában megjelent könyv borítója minimalista letisztultságával tökéletesen harmóniában áll azzal a belső egyszerűséggel, ami az első oldalakon az olvasót várja. A Check-in utazások, kalandok leírása, barangolás a földgolyó számtalan pontján, Békéscsabától Bora Boráig. A változatos táj a józan paraszti ész szerint izgalmas és sokszínű leírásokat eredményez, ám ez korántsem valósul meg a regényben. Ha néhány jellegzetes földrajzi egzotikumtól eltekintünk, a történetek java akár a tizenegyedik kerületben is játszódhatna, olyannyira általánosak és sematikusak a történések és a leírások. Az író egyáltalán nem használja ki az idegen országok adta lehetőségeket. Nihilista életérzés, minimális tájleírás, ami az olvasót próbára teszi: itt bizony maximális képzelőerőre van szükség ahhoz, hogy el tudjuk helyezni a szereplőket, persze ez csak azokra vonatkozik, akik még nem jártak például Tokióban (feltételezhetően vagyunk ezzel így páran).
A köznapira lecsupaszított nyelv, a gyakran élőbeszédszerű előadásmód és a szlengbe hajló nyelvhasználat mintha a főszereplő lelkének kivetülését képezné. Márczy Lajos minden bizonnyal nagy eséllyel pályázhatna a legidegesítőbb hős címére, ugyanis az első oldaltól az utolsóig főszereplőnk olyan ellenszenves, hogy az ember lányának kedve támadna jól megrázni és közölni vele, mekkora idióta. Lajos mindent megtestesít, ami visszataszítóvá tehet egy embert: alkoholista, füvezik, tele van sztereotípiákkal, s nem sok pozitív gondolatot olvashatunk tőle a 180 oldal terjedelmű mű során. Mindennel és mindenkivel problémája van, kevés embert képes elviselni a környezetében. Folyton úton van, új kalandokat, embereket, kultúrákat ismer meg, önmaga mégsem változik fikarcnyit sem. Jellemfejlődésről itt szó sincs, Márczy ugyanolyan állapotban (ha nem rosszabbul) érkezik vissza Budapestre, mint mikor elindult. Akkor vajon miért bolyong olyan kitartóan? A főszereplő kétségtelenül keres valamit; a helyet, ahol jól érezheti magát, a helyet, ahol megtalálja önmagát.
Bár vannak jó pillanatai (még egy pillanatra szerelembe is esik), de ezek a momentumok általában a jól időzített metsző gúnynak és öniróniának köszönhetőek. Ilyenkor a történet ismét bevonja az olvasót a regénybe, újra magával ragadja, hogy aztán újra kívülállóvá váljon néhány oldal után.
Márczy azonban korántsem egyedül járja a nagyvilágot, akadnak útitársai is, akik legalább annyira irritálóak, mint a főszereplő, legalábbis ezt feltételezhetjük azon rövid megszólalások alapján, melyekkel kiveszik részüket a regényből. Gerlóczy nem ad számukra nagy teret és esélyt a kibontakozásra, ami még inkább érzékelteti, hogy a főszereplő az egyedüli központja a történéseknek.
Próbáltam megérteni, mi járhatott Gerlóczy Márton fejében, mikor megalkotta hősét és megírta a regényét. Számtalan érvet hoztam fel a könyv mellett, de egyik sem volt olyan átütő erejű, hogy meggyőzzön arról, hogy ez egy jó könyv. Így titeket sem tudlak meggyőzni arról, hogy csekkoljatok bee Gerlóczy járatára. Az író elvesztett valahol az óceán felett, és legszívesebben kiszálltam volna félúton. Mégis azt mondom, hogy vegyetek jegyet, és döntsétek el, meddig utaztok; elvégre bármikor kiszállhattok.
Szerző: Kovács Henrietta
