„A gyermekeknek szabályok kellenek” – hangzik a harmincnyolc fejezetből álló mese kezdőmondata, melynek aztán majd az egész történet ellentmond. A Sunny Bay Elhagyott és Váratlanul Elárvult Gyermekek Nevelőotthonának két kis növendéke, Flora és Pip ugyanis nem éppen normakövető viselkedésükről híresek, ahogy párosuk állandó kísérőjének, Gorbónak, a csibuknak is komoly gondjai vannak a szabályszerű viselkedéssel. Ehhez a trióhoz kapcsolódik egy bolyhos, fehér kölyökkutya, Tigris, aki még tovább növeli a káoszt a szeretnivaló hármas körül. A két gyerekhős múltja szomorú: Pip apja cirkuszi artista volt, aki folyamatos lelki terror alatt tartotta gyermekét, mert nem volt elégedett vele. Flora anyja egy gazdag hölgy volt, aki napi néhány percet szánt csak a lányára, és bár anyagi szempontból mindent megadott neki, érzelmeit nem osztotta meg a kislánnyal. Ezekkel a sebekkel érkeznek az Árvaházba a gyerekek, Pip túlmozgásos, csintalan, a tanulásra koncentrálni képtelen bajkeverőként, Flora pedig „megnémulva”, hatalmas hajzuhataga mögé bújó különcként. Egy büntetés következményeként megszöknek, majd eltévednek, így jutnak egy titkos erdőbe, ahol megkezdődnek különös kalandjaik. Ezek során rengeteg képzeletbeli lénnyel találkoznak, megismerik a félelmet és a bizalmat is, mert
veszélyes és barátságos teremtmények egyaránt felbukkannak az úton.
A Párjanincs Tiszafa hasadékán kelnek át egy másik világba, ahol a barátságos Csibukok Földjén kívül megismerik még a félelmetes Fordult-Ferdült Fák Erdejét, az Elfek Földjét, valamint a hátborzongató Nyomormocsarat is, míg végül, a mesei happy end jegyében természetesen hazajutnak majd Sunny Baybe, az otthonukba. Kalandjaik során rengeteget tanulnak, elsősorban a már említett bizalomról és félelemről, de Flora ismét elkezd beszélni, Pip pedig ráébred arra, hogy az iskolában tanulható dolgok nem is annyira feleslegesek (hiszen például az életükre törő bukdácsokat csak a szorzótábla felmondásával, azaz „agyonmatekozással” lehet elijeszteni).
A zárt világból való kimozdulás, a hihetetlen gyorsasággal változó helyszínek, a pergő gyorsaságú utazás nemcsak rengeteg ismerettel gyarapítja az apró hősöket, hanem problémamegoldó készségüket is fejleszti. Ez a kalandokkal telezsúfolt utazás segít legyőzni a félelmeiket és megtanítja őket arra is, hogy együtt minden nehézség legyőzhető. Ebben a felismerésben különösen fontos figura Gorbó, aki egy csetlő-botló, igazi kétbalkezes csibuk, aki ügyetlenségével, szeleburdiságával sokszor inkább hátráltató tényezőnek tűnik, de hatalmas szíve és végtelen jósága a legváratlanabb bajokat is el tudja hárítani. Bár a legtöbb szereplő jó (még azok is, akiknek könyörtelenségéről korábban meg voltak győződve a főhősök), vannak akadályozó figurák is, közülük is kiemelkedik a lila ruhás, titokzatos hölgy, aki ízig-vérig gonosz boszorkány, mágiával kapcsolatos tudásánál talán csak rosszindulata hatalmasabb. Mint egy félelmetes árnyék, úgy járkál a gyerekek nyomában, rájuk akarja tenni a kezét, meg akarja szerezni magának Florát, de tervei, legyenek bármilyen furfangosak is, végül mindig dugába dőlnek. A kacskaringós történet előrehaladtával az is kiderül, hogy ennek a hölgynek nagyon sok köze van az árvaház szeretetteli igazgatónőjéhez, aki az egész mesére jellemző fikció és valóság közötti határvonal felfüggesztéséről a következőket mondja: „Sokkal több dolog van égen s földön, Miss Scadging, mint amit ön vagy én képesek vagyunk józan ésszel felfogni. Lehetséges és lehetetlen, valódi és képzeletbeli dolgok. Szeretjük azt hinni, hogy ezek elválaszthatóak egymástól, mert így döntöttünk – ám
ez a határ valójában gyakran elmosódik.”
A lenyűgöző kalandok valószínűleg kitűnő szórakozást jelentenek a 6-12 éves gyerekeknek, de az egyes fejezeteket felolvasó szülőknek is sok izgalmat tartogatnak. Az esti közös olvasások során pedig egyértelművé válik az, hogy a nyitómondatban szereplő szabályok fontosak lehetnek ugyan, de a gyerekek életében ennél is fontosabb a mese, mert, ahogy az egyik szereplő mondja, „nincs olyan, hogy csak mese.” A jó mese szórakoztat, lenyűgöz és elvarázsol, és a didaktikusság árnyéka nélkül megtaníthatja azt, hogy mindenkihez megvan a kulcs, senkiről nem szabad lemondani látatlanban, mert sokkal, de sokkal több jó van a világon, mint rossz, még akkor is, ha az élet néha egészen félelmetes. A gyönyörű kiállítású kötet indaszerűen kacskaringós történetében annyi a fantázia és a mese, hogy bátran bele lehet süllyedni, el lehet benne merülni napokra.