Pásztohy Panka: Ha a kislányom engedi, rajzolok

Pásztohy Panka: Ha a kislányom engedi, rajzolok

Még a karantén kezdetén azzal kerestük meg a gyerekkönyvírókat, hogy ajánljanak három könyvet a családoknak. Ezúttal Pásztohy Panka (Pitypang-sorozat, Pesti mese, Halló, mama!) válaszát olvashatjátok.

Ruff Orsolya | 2020. május 15. |

Nekem nem változtak sokat a mindennapjaim, mivel kilenc hónapja a kislányom tölti ki a legtöbb időmet. Amit észrevettem, hogy kicsit még így is lelassult az élet. Írtam egy kis mesét a Pitypang és Lili-sorozatomhoz kapcsolódva a gyerekeknek a jelen helyzetről, Tiszta tappancs címen olvasható a Facebook-oldalamon, illetve rajzoltam egy Maradj otthon-színezôt is. Ha Rózi engedi, rajzolok. Most éppen a Jó éjszakat , Pitypang! című könyvemen dolgozom, ami Könyvhétre jelent volna meg, de Könyvhét idén nem lesz. De könyv igen. Szeretnék még kifestőket, meséket feltenni az oldalamra, illetve tervezek csatlakozni az olvas az író kezdeményezéshez is.

Pásztohy Panka
Jó éjszakát, Pitypang!
Pozsonyi Pagony, 2020, e
-

A három könyv:

Magamtól a Halló, mama! című könyvemet ajánlanám, ami ugyan a földrajzi távolság miatt internetre korlátozódó nagyszülő-unoka kapcsolatról szól, de jelen helyzetben is aktuális sajnos. Ajánlom még Oliver Jefferstől A pingvin és a kisfiút és Benji Daviestől a Nagypapa szigete című könyvet.

(Nyitókép: Szöllősi Mátyás)

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Kép-más – Pásztohy Panka

...
Nagy

Földönkívüliek a műteremben - Pásztohy Panka

...
Gyerekirodalom

Nem találtak könyvet a gyerekeiknek, alapítottak egy kiadót – 18 éves a Pagony

Tizennyolc éves lett az ország egyik meghatározó gyerekkönyvkiadója, a Pagony, ami bár kiadónak indult volna, 2001-ben könyvesboltként nyitotta meg kapuit, hogy aztán alig egy év elteltével mégis megjelentesse első gyerekkönyvét. A vállalkozást három baráti házaspár, Kovács Eszter és Banyó Péter, Demény Eszter és Schlesinger Haim, Sárdi Dóri és Gáspár Máté alapította, és a kezdet kezdetén mindent maguk csináltak. A Pagony mára már rég túlnőtte egy családi vállalkozás kereteit, szerte az országban tíz bolttal rendelkezik, és az elmúlt években olyan szerzők köteteit adták ki, mint Berg Judit, Marék Veronika és Dániel András. De mik voltak az elmúlt tizennyolc év fordulópontjai, melyik volt az első saját kiadású gyerekkönyvük, mit gondolnak a Harry Potterről, hogyan élik meg a gyerekeik a könyves környezetet, és hová álmodják tíz év múlva a Pagonyt? Az alapítók közül Kovács Eszterrel, Demény Eszterrel és Sárdi Dórival beszélgettünk.

...
Nagy

Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (1.rész)

Idén immáron hatodik alkalommal dől el, hogy ki kapja a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A jelölt könyvek befutottak, mi pedig bemutatjuk, kik közül kerülhet ki 2020 Margó-díjasa.

Szerzőink

...
Kolozsi Orsolya

Az életünket akkor tudjuk helyre tenni, ha ismerjük a családi múltunkat

...
Ruff Orsolya

Szöllősi még sosem írt annyira filmszerűen, mint az Illegálban

...
Forgách Kinga

Az élet egy kártyavár, és nem te osztod a lapokat

A hét könyve
Kritika
Szöllősi még sosem írt annyira filmszerűen, mint az Illegálban
...
Kritika

A Lovecraft földjén a horror és a rasszizmus határait mossa össze

A Lovecraft földjén címének többszörös áthallása egyszerre utal a népszerű horroríró, H. P. Lovecraft szülőföldjére, rasszizmusára és műveinek mítoszteremtő szörnyuniverzumára. Matt Ruff e két utóbbit mosta össze, megadva történetének sava-borsát.

Hírek
...
Hírek

Jövőre jön a Presser-könyv folytatása

...
Hírek

A magyarok fele soha nem vásárol könyvet

...
Hírek

Umbridge-es Harry Potter-idézettel üzennek az SzFE-sek

...
Hírek

Nemes Z. Márió kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

...
Nagy

Szegedet két nagy katasztrófa alakította - Vaktérkép // Szeged

...
Hírek

Tóth Kinga elnyerte a Pompidou Központ irodalmi díját

...
Hírek

Sofi Oksanen, Jonas Jonasson, Bereményi Géza és Háy János is részt vesz az őszi Margón

...
Hírek

Akunyin szeretné megérteni, hogy Oroszország miért olyan, amilyen

...
Hírek

J.K. Rowling új krimije a brit toplista élén