Tizennyolc éves lett az ország egyik meghatározó gyerekkönyvkiadója, a Pagony, ami bár kiadónak indult volna, 2001-ben könyvesboltként nyitotta meg kapuit, hogy aztán alig egy év elteltével mégis megjelentesse első gyerekkönyvét. A vállalkozást három baráti házaspár, Kovács Eszter és Banyó Péter, Demény Eszter és Schlesinger Haim, Sárdi Dóri és Gáspár Máté alapította, és a kezdet kezdetén mindent maguk csináltak. A Pagony mára már rég túlnőtte egy családi vállalkozás kereteit, szerte az országban tíz bolttal rendelkezik, és az elmúlt években olyan szerzők köteteit adták ki, mint Berg Judit, Marék Veronika és Dániel András. De mik voltak az elmúlt tizennyolc év fordulópontjai, melyik volt az első saját kiadású gyerekkönyvük, mit gondolnak a Harry Potterről, hogyan élik meg a gyerekeik a könyves környezetet, és hová álmodják tíz év múlva a Pagonyt? Az alapítók közül Kovács Eszterrel, Demény Eszterrel és Sárdi Dórival beszélgettünk.
A Pagony történetének van egy erős személyes és egy könyvszakmai szála, amiket nem is lehet igazán elválasztani egymástól, most viszont próbáljuk meg egy kicsit szétbogozni őket. Idén tizennyolc éves a Pagony, de vissza tudtok emlékezni, hogy pontosan mi volt az a személyes indíttatás, amiből aztán kinőtt a kiadó és a bolthálózat?
Kovács Eszter: A legszemélyesebb indíttatás szerintem az volt, hogy Dórival már megvoltak a gyerekeink, akik akkor nagyon kicsik voltak. Nekik szerettünk volna könyveket venni, és azt éreztük, mintha gyerekkönyvek nem is léteznének.
Sárdi Dóri: Kitoltuk babakocsival a pici gyerekeket a Könyvhétre, a Vörösmarty térre, és könyvet akartunk venni nekik. A Mackóék uzsonnája című könyvet sikerült találnunk, de semmi többet. Elképesztő volt azt látni, hogy nagyon kevés a gyerekkönyv, és azok is nagyon szét voltak szórva.
KE: Az első gondolatunk akkor az volt, hogy ha nem találunk könyvet, akkor csináljunk egy gyerekkönyvkiadót! Egyrészt bölcsészek voltunk, másrészt könyvkiadós közegből jöttünk. Én akkor már JAK-szerkesztő voltam, a Beszélőnél voltam szerkesztő, és szerkesztettem antológiát a Palatinusnak, tehát benne voltam az irodalmi közegben.
De ez eddig csak egy gondolat, ami nyilván sokszor sok embernek megfordul a fejében, ám az esetek nagy részében nem valósul meg belőle semmi. Nálatok mégis máshogy történt.
KE: Mai fejemmel nem is tudom, hogy hogyan történt. Egyszerűen nem értem. A Könyvhét ugyanis júniusban volt, októberben pedig megnyílt a Pagony.
SD: Azt még hozzá kell tenni, hogy akkoriban nagyon tetszett nekünk egy Meg Ryan-film, A szerelem hálójában. Ez egy olyan kicsi könyvesboltról szólt, ami megpróbált túlélni a nagy cég mellett – sikertelenül.
Demény Eszter: Amikor engem Dóriék megkerestek, akkor már elkezdték lebeszélni őket a könyvkiadásról, ennek ellenére mégis nekiálltak utánajárni annak, hogy mi van a könyvpiacon. Végül is arra jutottak, hogy tulajdonképpen vannak gyerekkönyvek, csak szerteszét szórva, és nincs egy olyan könyvesbolt, amely összefogná a gyerekkönyveket. Emlékszem én is, hogy a könyvesboltokban akkoriban még nem voltak gyereksarkok, nem kaptak akkora figyelmet ezek a könyvek.
Azt mondtátok, hogy először kiadóban gondolkodtatok, ősszel mégis egy könyvesboltot nyitottatok meg. Mi volt ennek az oka?
KE: Tényleg az történt, hogy lebeszéltek minket az irodalmi ismerősök arról, hogy a saját pénzünket tegyük bele egy gyerekkönyvkiadóba. Utólag értjük is, hogy miért. Valamiért mégsem lehetett lebeszélni minket arról a tervünkről, hogy belevágjunk. Ehhez nyilván az is hozzátartozott, hogy a bölcsészdiplomával nem volt olyan nagy elképzelésünk, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Lehetséges, hogy tényleg a Meg Ryan-film miatt jutott eszünkbe a gyerekkönyvesbolt, pontosabban az, hogy Magyarországon ilyen nincs, miközben külföldön már láttuk, hogy működnek ilyen üzletek. Kereskedelmi tapasztalatunk viszont akkoriban tényleg nulla volt. Elmentünk például az Írók Boltjába tanácsot kérni, és ők is lebeszéltek minket – a boltról is!
SD: Nem beszélve a Pozsonyi útról, amiről sokan azt mondták, hogy csak jónak tűnik, de semmiképpen nem ajánlják, hogy ott nyissunk könyvesboltot!
KE: De nem hagytuk magunkat lebeszélni. Ott valami történt velünk, de így visszagondolva nem is értem, hogy 26 évesen hogyan volt erre merszünk…?!
SD: Akkor tényleg az utolsó petákunkat raktuk bele. A nagyanyám a hetvenes-nyolcvanas években egy állami könyvesboltot vezetett a Parlament mellett. Az anyám ott nőtt fel, tehát létezett a fejemben egy virtuális könyvesbolt, bár én sohasem láttam azt a bizonyos könyvesboltot, ahol a nagymamám dolgozott. A Pozsonyi úton pedig akkor már létezett a Láng Téka, és valami hasonlóra gondoltunk, csak gyerekben. És aztán iszonyú gyorsan történt minden: a férjem végigsétált a Pozsonyi úton, megtalálta az üzlethelyiséget. Eszterrel pedig elmentünk egy ügyvédhez, aki azt mondta, hogy ennyi pénz nem elég, nekünk viszont nem volt egy fillérrel sem több. Tudtuk, hogy kell még valaki. Eszünkbe jutott Demény Eszter, aki akkor Izraelben élt.
DE: Amikor Dóri elmesélte, hogy mik az elképzelései, akkor otthon a férjemnek azt mondtam, hogy ezt nagyon szeretném csinálni, még akkor is, ha nem teszünk bele pénzt. A férjem erre azt mondta: alkalmazottként, te hülye vagy? (nevet) A saját biznisz viszont nekem akkor teljesen meglepő fordulat volt.
KE: Azt még tudni kell, hogy Eszter nagymamája, T. Aszódi Éva negyven éven keresztül volt a Móra Könyvkiadó főszerkesztője. Így az elején a nagymamája nevével besétálva néhány kiadó azt mondta, ad nekünk bizományt. Végül mindhárman elmentünk az ügyvédhez és remegő kézzel aláírtuk a Pozsonyi Pagonyról szóló papírokat.
SD: A név pedig onnan jött, hogy az anyósom hozott a fiamnak, Miksának egy cipőt, élete első cipőjét. Húzta fel a cipőt a lábára, és mondja neki a férjem, hogy képzeld el, anyu, nyitunk egy könyvesboltot. Az anyja megkérdezte, hogy mi lesz a neve, de azt akkor még nem találtuk ki. Mire rávágta az anyósom, hogy Pagony! Pozsonyi Pagony! Így lett a név.
Mi történt az októberi nyitásig eltelt néhány hónap alatt?
DE: Augusztusban mi hazatelepültünk a családommal, és nekünk minden évben van egy kéthetes közös nyaralásunk Horányban. Emlékszem, hogy ott beszélgettünk irtó sokat, és a férjem, Haim, aki üzletember, kiverte belőlünk, hogy csináljunk üzleti tervet. A férjeink, Haim vezetésével, abszolút üzleti módon tudtak stratégiaalkotásban gondolkodni.
KE: Azt is Haim mondta a legelején, hogy abban ne is gondolkodjunk, hogy alkalmazottaink lesznek, mindent nekünk kell csinálni, az összes munkafolyamatot meg kell ismernünk.
Hogyan nézett ki a hőskorban ez a munkamegosztás?
DE: Én voltam teljes állásban, Péter félállásban, a többiek négyen pedig rotációban dolgoztak.
KE: Péter és Haim írta a számítógépes rendszert. A nyitás óta ugyanaz az adatbázisunk.
SD: Így aztán a mai napig megvan az első vásárló neve! Péter közben két hónap alatt megszerezte a jogosítványt, mert kiderült, hogy neki kell majd járnia a nagykereskedésekbe. A könyvkiadókat felosztottuk egymás között, és volt, aki adott bizományt, és volt, aki nem.
KE: Általában elég kedvesen fogadtak minket, de kicsit úgy kezeltek, mint a gyerekeket.
Viszont még mindig arról beszélünk, hogy abban az időben mások könyveit árultátok. Hogyan lett ebből végül mégis egy kiadó is?
KE: Azt láttuk egy év után, hogy ez tulajdonképpen egészen jól működik, majd egyszer csak bejött a boltba Marék Veronika. A Kippkopp-könyveit a saját kiadója adta ki, de kiderült, hogy a Boribonokat nincs, aki kiadja. Ez lett végül a legelső könyvünk, a Boribon születésnapja. Szerintem nagyon kellett az egész könyvkiadáshoz, hogy akkor már volt egy boltunk. Egy év alatt nagyjából felmértük a magyar gyerekkönyvpiacot, tudtuk, mi az, ami nincs, de lenne rá igény, és testközelből tudtuk, hogy mit szeretnének az olvasók. A másik irányból pedig kapcsolatban voltunk a nagykerekkel.
SD: Amikor megterveztük a vállalkozást, akkor már az üzleti tervből kiderült, hogy egy boltból három család nem fog megélni. Egy bolttal indítottunk, de könyvhálózatban gondolkodtunk, ez volt a hosszú távú cél.
KE: A könyvkiadó akkor nem szerepelt a céljaink között. Benne volt a tevékenységi körökben, de az elsődleges az üzlethálózat-építés volt. 2003-ban meg is nyitott a Kispagony a Lövőház utcában, közben pedig megjelent egy-egy könyvünk.
DE: Aztán jött Bartos Erika, aki Marék Veronikához hasonlóan besétált a boltba. Rengeteg ötlete volt, mi pedig nagyon-nagyon lelkesek voltunk.
Ők mindketten olyan szerzők, akik addigra önálló mesevilággal rendelkeztek, de melyik volt az a szerző vagy kötet, akit az alapoktól ti építettetek fel?
KE: A Friss tinta!, ami egy antológia volt, és fordulópontot jelentett a kiadó életében. Ezt a Csimotával közösen adtuk ki: ők is kicsik voltak akkor, ahogy mi is.
DE: 2001-ben, amikor nyílt a Pagony, valami nagyon benne volt a levegőben. Például akkor indult velünk együtt a Csimota mint kiadó, és akkor indult a Csodaceruza nevű lap is.
SD: A férjem a Krétakör vezetőjeként állandóan úton volt, és bárhol is járt a világban, mindig sok gyerekkönyvet hozott haza. Az első évben például kinéztük magunknak a Donaldson-könyveket, és arról ábrándoztunk, hogy ha majd egyszer lehetőségünk adódna rá, akkor kiadnánk… És hát ez is megvalósult.
KE: A Friss tintával kicsit visszatértünk a bölcsészlétbe, ami nagyon-nagyon jól esett. Az a kötet szakmailag és kereskedelmileg is nagy siker lett, és akkora sajtóvisszhangja volt, amire ma már nem nagyon van példa. Maga a folyamat és az eredmény is annyira jól sikerült, hogy leültünk és megbeszéltük, hogy mi lenne, ha mégis előtérbe hoznánk a könyvkiadást. Azt mondtuk ki – mert ezeket mindig ki kellett mondani –, hogy akkor mi mégsem üzlethálózatot szeretnénk, hanem egy gyerekkönyvkiadót, amit a legeslegelején szerettünk volna, és majd ennek a könyvkiadónak lesz egy vagy két márkaboltja. Ez volt 2005 karácsonyán. 2006-ban aztán jött Berg Judit – a Rumini is kész volt már akkor. Emlékszem, hogy azt mondtuk, jó ez a Rumini, de mi inkább a kisebb korosztályra fókuszálnánk, és így adtuk ki először a Panka és Csiribít. És aztán Marék Veronika is írt új Boribonokat – a Boribon beteg például tényleg abból a tapasztalatból született, hogy jöttek a vevők és ilyen típusú könyveket kerestek. Ma már nehéz elképzelni, de akkoriban nem volt olyan könyv, ami arról szólt volna, hogy beteg a gyerek. Csak az ezeréves Pöttyös Panni, amiben kanyarós lesz…
A 2008-as válság titeket mennyire érintett?
KE: Akkor zártuk be a Kispagonyt, ami jó ötlet volt.
DE: De azt nem a válság miatt zártuk be. Valami nem stimmelt vele, és Ürögdi András, aki most már az ügyvezető igazgatónk, de akkor külső tanácsadónk volt, átvilágította az egész céget. Ő mondta ki azt, hogy szerinte kiadó vagyunk, és nem könyvesbolt, és felejtsük el azt, hogy könyvesbolthálózat vagyunk! Azt mondta, hogy egy kiadónak elég egy márkabolt, és zárjuk be a Kispagonyt. A 2007-es karácsonyt még végigcsináltuk, majd tartottunk egy végkiárusítást és bezártunk. Majd utána jött a válság. Utólag azt gondoljuk, hogy ebben a formában nem is éltük volna túl. Irtó nagy szerencsénk volt.
Az, hogy mi számít jó döntésnek, mindig csak utóbb bizonyosodik be. Volt olyan döntésetek az évek során, amire utólag azt mondjátok, hogy sokkal korábban, vagy akár egyáltalán nem kellett volna meghozni?
SD: Folyamatosan, organikusan fejlődtünk, és bizonyos döntéseket biztosan hamarabb is meg lehetett volna hozni. Erre a Bartók Béla úti üzlethelyiség egy jó példa: ahogy fejlődünk, folyamatosan vesszük birtokba az egészet. Nyilván ha az elején elég fantáziadúsak vagyunk abban, hogy ebben a térben mit lehet kialakítani – a kalandszobát, a programszobát –, akkor a felújítást is egészen másképp csináljuk. De irdatlan sokat költöztettük a raktárkészletünket is, egészen múlt júliusig, amikor is létrehoztunk egy logisztikai vállalkozást. Utólag van olyan, amire azt mondom, hogy kényelmesebb lett volna, ha bizonyos lépéseket hamarabb megteszünk, de az organikus fejlődés ezt nem tette lehetővé. És nem azért, mert nem látunk az orrunknál tovább, hanem mert az a szemlélet, hogy saját pénzből dolgozunk, a mai napig megvan.
Mikor éreztétek azt, hogy történt egy léptékváltás?
DE: Többször éreztünk ilyet. Például, amikor tíz alkalmazottunk, vagy amikor később irodánk lett.
SD: 2013-ban, amikor csatlakozott hozzánk Ürögdi András, az volt talán a legnagyobb.
KE: Minden vállalkozás életében eljön az az idő, amikor már se nem kicsi, se nem nagy, és ez a köztes időszak nagyon nehéz. Abban az időben félig-meddig mindent mi csináltunk, legalábbis mindenről tudtunk, de nem volt rá pénzünk, hogy mindenre külön emberünk legyen, most viszont már elég nagyok vagyunk. Ez már egy profi cég, portfolióval, tervekkel, nem olyan ad hoc módon működik, mint régen. Most már mindenre van ember.
Az egymás közötti személyes kapcsolatokat simán felfalhatják a vállalkozói mindennapok, nálatok hogyan történt mindez?
KE: Kezdetben ezért is le akartak beszélni minket a cégalapításról. Azzal riogattak, hogy a barátoknak ilyet nem szabad.
SD: Eddig mindent túléltünk – és jól éltünk túl. Vannak és voltak is konfliktusok és feszültségek, de a mai napig egyszer sem keltünk fel úgy az asztaltól, hogy ne oldottuk volna meg a problémát.
Az elmúlt húsz év gyerekirodalmáról beszélve kihagyhatatlan a Harry Potter, ami körülbelül akkor kezdett igazán sikeressé válni, amikor a Pagony elindult. A HP erősen meghatározta, hogy ma mit gondolunk a gyerekirodalomról, ahogy azt is, ahogyan ma a gyerekek olvasnak. Ennek a hatását hol éreztétek?
DE: Erre eddig még nem is gondoltam így, de ahogy korábban is mondtam, akkoriban volt valami zsizsegés a levegőben, amihez lehet, hogy a Harry Potter is hozzájárult. Megjelentek a kiadók, és az olvasók – akár a Harry Potter által – segítettek és megerősítettek minket abban, hogy a gyerekirodalom igenis egy létező és fontos dolog.
SD: Arra a kérdésre mindenképp emlékszem, hogy ha valaki elolvasta a Harry Pottert, akkor utána mit olvasson. Ez egy azóta is meglévő, folyamatos igénye az olvasóknak. A Harry Potter viszonyítási alap lett.
A beszélgetés során felmerült, hogy szinte mindannyiótoknak van gyerekkori könyves kötődése, és kívülállóként könnyű azt gondolni, hogy könyvesboltban felnőni álomszerű lehet, de nem biztos, hogy egy gyereknek is az az álma, mint ami a szülőnek. A ti gyerekeitek hogyan élték meg, hogy ennyire erősen átszövi az életüket a Pagony?
KE: Szerintem nekik ez csak jó volt.
SD: Ez igaz, de például nagyjából egy hónappal ezelőtt kiírtunk egy pályázatot és a lányom, Lonka dúlva-fúlva jött haza az iskolából, és számon kérte rajtam, hogy miért írok ki ilyen pályázatot, mivel most az egész osztály indul és neki is írnia kell, és erről csakis én tehetek! (nevet) Amúgy viszont azt gondolom én is, hogy nagyon jó nekik.
KE: Még a legelején történt, amikor a fiam, Bálint még bölcsis volt. Mi éppen a Könyvhétre pakoltunk a Pozsonyi úton, amikor Bálint egyszer csak sóhajtott egy felnőtteset, és azt mondta: „Minden bölcsis alszik, csak én dolgozom!” (nevet) És persze vannak olyan gyerekeink, akiket különösen érdekel ez a dolog, és vannak, akiket annyira nem hoz lázba a Pagony.
DE: Összesen nyolc gyerekünk van, de az utódlással egyelőre nem foglalkozunk.
Ha könyvekből kellene kirakni a kiadó életének mérföldköveit, akkor mik lennének azok a kötetek és szerzők, amiket és akiket mindenképp felsorolnátok?
KE: Marék Veronika, Bartos Erika, Berg Judit, ők hárman lennének először, hiszen velük indultunk. Utána jönne Dániel András, az Időfutár, aztán Kertész Erzsi, Vadadi Adrienn. De ugyanezt a névsort illusztrátorokkal is elmondhatnám: Pásztohy Panka, Paulovkin Bogi, Baranyai András, Szegedi Katalin, stb-stb. Most már persze ez is sokkal széttartóbb, hiszen ma már nagyon sok szerzőnk van, aki nélkül nem lehetne a Pagony. Fontos megemlíteni, hogy amikor mi kezdtünk, akkor még nagyon más volt a gyerekirodalmi közeg. Nem tudom, hogy ha most jönnénk ki egy Ruminivel, akkor az vajon mekkorát szólna. Hiszen annyira más környezet volt akkor és most.
Az elmúlt húsz évben elég sok irodalmi trend érintette meg a gyerekkönyvkiadást is. Ezek közül mi az, ami szerintetek a legmarkánsabban éreztette a hatását, ami hozzátok közel állt, vagy ami esetleg a mai napig kitart?
KE: Az elején nagyon érdekes volt látni azt, hogy külföldön rengeteg könyv foglalkozott a mindennapi élet ügyes-bajos dolgaival. 2006-ban láttunk olyan könyveket, amin azóta is röhögünk, amelyek a bebörtönzött apukákról szóltak. Nincs az életnek olyan területe, amiről külföldön ne szólna gyerekkönyv, de ma már itthon sem lepődünk meg azon, hogy mindenféle dolgokról szólnak gyerekkönyvek. Az, hogy a gyerekkönyv nem egyenlő Benedek Elekkel, az az elmúlt 18 évnek is köszönhető. Ebből a szempontból a kortárs magyar gyerekirodalom szerintem most már olyan lett, mint a külföldi.
SD: És nagyot változott az illusztráció is. Húsz éve még nem volt ekkora jelentősége itthon, és kicsit mást is jelentett. A vásárlók inkább kilóra nézték a szöveget, és sokszor volt az az érzésünk, hogy rizikós vállalkozás kiadni egy gyönyörű gyerekkönyvet, ami csak egy mesét tartalmaz.
Volt olyan könyvetek, ami nagyon jól ment külföldön, itthon mégsem találta meg igazán a közönségét?
DE: Nagyon sok. A legutóbbi az Elmer, a kockás elefánt volt, holott az külföldön nagyon népszerű, vagy Eric Carle-tól A telhetetlen hernyócska, amitől ugyancsak többet vártunk. De ott van Tony Ross sorozata is, ami szintén nem igazán ment jól.
És van arra valamiféle megfejtésetek, hogy ezek miért nem lettek itthon népszerűek?
DE: Globális megfejtésünk nincs erre. Tizennyolc év tapasztalata után minden kudarcos könyv után elgondolkozunk, hogy miért nem megy.
KE: Én azt látom, hogy itthon iszonyatos burokban akarják tartani a felnőttek a gyerekeket, és ebbe újra és újra beleütközünk. Ami Németországban, pláne Hollandiában, teljesen természetes téma a gyerekkönyvekben – például a válás –, arra itthon sokan azt mondják, hogy inkább ne olvasson róla a gyerek. Nagyon sok úgynevezett tabutéma van, a nagyszülő halálától kezdve a bevándorlásig, itthon pedig sok mindenről azt gondolják a felnőttek, hogy nem a gyereknek valók.
DE: Másfelől mi igyekszünk nem azokat a szájbarágós programkönyveket előtérbe helyezni, hanem inkább olyat, ami mesében dolgozza fel a kényesebb témákat.
KE: A holland gyerekirodalomban uralkodó szemlélet nagyon példaértékű ebből a szempontból.
Volt olyan próbálkozásotok, amikor kimondottan egy bizonyos témára kerestetek témát vagy szerzőt?
KE: Az örökbefogadás volt egy ilyen téma, viszont hiába szólt rengeteg külföldi könyv erről, nekünk igazán egyik sem tetszett, mindegyik nagyon didaktikus volt. Szerintem a Kisrigók Paulon Viktóriától pont olyan lett, amilyennek elképzelek egy ilyen könyvet. Elsősorban egy mese, így annak is érdekes, aki nem feltétlenül érintett a témában. Azt mondta rá a szakértő is, hogy olvasás közben elfeledkezett arról, hogy ő tulajdonképpen ennek a témának a szakértője, és meseként olvasta. Ugyanilyen volt a holokauszt témája, amiről született egy regényünk (Igaz Dóra: Egy fiú a csapatból), de ide sorolható az előbb már említett válás is. De van könyvünk koraszülött vagy diszlexiás gyerekekről is például.
A legemlékezetesebb év.
Demény Eszter: 2006 – az előző év végén jelent meg a Friss tinta!, és ezzel kimondtuk magunkról, hogy könyvkiadók lettünk. 2006-ban pedig már lázasan kutattuk a lehetőségeket, ekkor jártunk először Bolognában is.
Kovács Eszter: 2011 – 10 éves a Pagony. A szlogenünk ezen a születésnapon: 10 év – 100 könyv. Ekkor nagyon azt éreztem, hogy van értelme, sőt, hogy szuper az, amit csinálunk, és hogy milyen jó, hogy bele mertünk vágni.
Sárdi Dóri: 2014 – a Bartók Pagony nyitásának éve. Amikor megnyitottuk a Bartók Pagonyt, akkor volt az az érzésem, hogy tényleg nagyok vagyunk már. Erről a boltról, ami már sokkal több is annál, azóta is azt gondolom, hogy egyedülálló Európában (még az is lehet, hogy a világon...) Nagyon büszke vagyok rá.
Mindig nagy kérdés, hogy a kortárs könyvek mennyire találják meg a maguk útját a közoktatásban, hiszen hiába nyitott a szülő, ha a pedagógushoz nem jut el az adott könyv híre, akkor kicsi az esélye, hogy a tanórán is szóba kerüljön – hogyan látjátok most, mennyire változott a helyzet, mennyire nyitottak az iskolák, a pedagógusok, mennyire könnyű elérni őket?
DE: Régóta próbálkozunk ezzel, és az utóbbi években egy gimnáziumi tanárnő, Vinczellér Katalin dolgozik velünk, akinek pontosan ez a feladata.
SD: Ezt a sziszifuszi munkát is rettentő organikusan csinálja, ezt is kértük tőle, egészen pontosan azt, hogy az iskolai felhasználásra alkalmas könyveket bizonyos munkaközösségekben, könyvtárosoknak, tanároknak bemutassa, készítsen hozzájuk oktatási segédanyagokat. Ez egy olyan terület, ahol icipici sikerek vannak, de haladunk itt is, egyre több iskolában vagyunk már jelen és mindig nagyon jók a visszajelzések. Az igény óriási, a találkozási lehetőségeken kell dolgoznunk.
DE: Persze időről időre vannak átütőek is. Azt például nagyon lehet érezni az eladásokon, hogy a Rumini kötelező olvasmány lett.
SD: Abban a pillanatban, hogy egy könyv áttöri a falat, beindul a gépezet.
KE: Én arra emlékszem, hogy amikor tízéves lett a Pagony, akkor azt mondtuk, hogy a tíz év alatt megismertettük a szülőkkel a kiadót, és a következő tíz évnek arról kell szólnia, hogy megismertessük a könyveinket a pedagógusokkal. Az biztos, hogy amikor egyesével találkozunk a tanárokkal, akkor mindenki lelkes, és azt mondják, nagyon nagy szükség van a kortárs könyvekre, de valahogy mégsem tudjuk áttörni a falat. Felülről jőve nem lehet eredményt elérni, csak alulról, egyesével, reménykedve abban, hogy majd híre megy a könyvnek. Nekem amúgy az volt nagyon érdekes ennél a tizennyolcadik szülinapnál, hogy tényleg van már egy olyan generáció, amely a mi könyveinken nőtt fel.
DE: Viszont, ha van olyan szelete a Pagonynak, ami nem egy sikertörténet, az a Tilos az Á, ami nem úgy sikerült, ahogyan mi azt elképzeltük. Nem tudott leválni a Pagonytól, egészen mások voltak az indulásának a körülményei, mint amikor a Pagonyt indítottuk, és igazán mi sem találtuk meg az utat a kamaszokhoz.
Ha már a tízéves terveket és elképzeléseket emlegettétek az előbb, akkor tíz év múlva ti milyen Pagonyt képzeltek magatok köré?
KE: A tízéves születésnapunkon még azt emlegettük, hogy tíz év – száz könyv. Azóta eltelt nyolc év, és a száz könyvből lett hatszáz. Akkor volt két boltunk, most meg van tíz, és igazából nem tudom, hová lehetne ezt fokozni.
SD: Talán a határon túlra. Régi vágyunk, hogy legyen egy Pagony legalább Bécsben, de inkább Berlinben, és az is, hogy egy kicsit belekerüljünk a nemzetközi körforgásba.