Mivel töltötték a forradalom előestéjét a márciusi ifjak, hogyan próbálta elgáncsolni a császári titkosrendőrség az előkészületeket, mi történt a Nemzeti Színházban és hogyan szabadították ki a börtönből Táncsicsot? Fodor Veronika Talpra, magyar! című kötete a kisiskolás korosztályt célozza meg, de száraz adatok helyett olyan kalandot kínál, amelynek az olvasó is részese lehet.
Bár szinte az összes fejezet vége két választási lehetőséget kínál az olvasónak, hamar kiderül, hogy a legjobban mindenképp akkor járunk, ha a rizikósabb utat választjuk. A forradalom ügye ugyanis rengeteg apróságon elbukhatott volna, és elsőre nem mindig egyértelmű, hogy mikor döntünk jól – ha például egy gyanús alak nyomába eredünk, vagy inkább visszatérünk a Pilvaxba.
A Talpra, magyar! cselekménye néhány nappal a márciusi forradalom előtt veszi kezdetét, főhőse pedig egy Cili nevű kilencéves lány és persze maga az olvasó, akihez folyamatosan kiszól a szöveg. Hamar kiderül, hogy forrong az ifjúság, a bécsi forradalom hírét hallva úgy érzik, új korszak virrad és ideje cselekedni, viszont a császári titkosrendőrség ügynökei mindenütt jelen vannak, és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy csírájában fojtsák el a szervezkedést. A feladat tehát nem más, minthogy a kémeket és besúgókat kicselezve a két gyerek leveleket, titkos üzeneteket, értékes információmorzsákat szállítson a készülő forradalom kulcsszereplői – így Petőfi, Vasvári, Irinyi – között, miközben persze felidéződnek és megelevenednek körülöttük a jól ismert történelmi események és alakok.
A szöveg az E/2. személyű megszólítással már rögtön az elején berántja az olvasót („Te és Cilike, a kor kávéházi szokásainak ellentmondva, bejáratosak vagytok a Pilvax kávéházba, ahol felnőtt pártfogótok és annak baráti köre kezeskedik értetek. Szem- és fültanúi vagytok a vitáknak és döntéshozataloknak, aktívan irányítjátok az eseményeket.”), a szerző pedig ki-kikacsint – például amikor Irinyi azért morog, mert nem tudja meginni a kávéját („Remélem, egyszer valaki kitalál egy olyan kávéspoharat, amit el is lehet vinni magunkkal, ha a barátainknak siethetnékje van.”), vagy amikor Petőfi azt dörgöli Jókai orra alá, hogy neki tudvalevőleg nem esik nehezére a sok leírás. A szövegben jól megfér a szleng („tuti”), valamint a kisiskolások által talán kevésbé ismert szavak („dúvad”) is. Az igazán fontos kifejezéseket, neveket, helyszíneket viszont vastagon szedték a szövegben, ezeket pedig a kötet végén található minilexikonban („Kámfor ügynök titkos aktáiban”) utóbb vagy menet közben ki lehet keresni.
A kötet tele van játékos feladatokkal (például végig kell vezetni a szereplőket egy labirintuson, valamint meg kell találni a rajzokon a különbségeket vagy az oda nem illő elemeket, stb.). Lanczinger Mátyás illusztrációi egyszerre viccesek és vagányak, kicsit képregényszerűek – mindez pedig kimondottan jót tesz a kötetnek, amely szellős, könnyen forgatható és átlátható. Fodor Veronika (aki amúgy végzettségét tekintve történész) összességében jó arányérzékkel egyensúlyoz a tények és a fikció között, a Talpra, magyar! pedig simán olvastatja magát kalandregényként, de egy töri- vagy magyarórán is jól használható.
Képek forrása: Manó Könyvek/Facebook