Bán Mór a magyarság regéit meséli újra gyerekeknek
Könyves Magazin

Bán Mór a magyarság regéit meséli újra gyerekeknek

bán_mór naphegy gyerekirodalom

Őstörténetünk hajdani regéi, meséi, mondái csak szerény töredékekben élték túl a történelem viharait. Bán Mór sorozata e töredékek - feljegyzések, krónikarészletek, mesemotívumok - segítségével újrameséli az ősök örökségét új, izgalmas nyelvezettel. Közben felidézi az ismeretlen és ismert századokat, az elfeledett és jól ismert történeteket - regöseink, keresztény krónikásaink és nagy íróink nyomában járva.

Bán Mór
A Csillagösvény lovasai
Naphegy Kiadó, 2020, 234 oldal

Szinte biztosan öröklődtek, keveredtek, formálódtak regéink, meséink, mondáink, hiedelmeink, vagy akár dalaink, szokásaink, nyelveink a más népekkel való együttélés, a szétválások, egybeolvadások, vándorlások és megérkezések évszázadai, évezredei alatt. Szkíta, pártus, keleti és nyugati hun, avar, alán, szarmata, kun, jász, türk, északi ugor népek hangján mesél a szerző mindazoknak, akik örökségül kapták e sokféle nép emlékezetét.

Bán Mór: A Csillagösvény lovasai (részlet)

Tizennyolcadik rege

HUNOR ÉS MAGOR ÁLMA

Álmot látott a két testvér, Hunor és Magor. Férfikoruk delén jártak már mindketten, számos csatát megvívtak, s a nemzetségek jövője súlyos teherként nyomta vállukat. Az Atil folyó mentén hadakoztak, népeiket vezetve. A vén folyó partján táboroztak, mikor egymás mellett álló jurtáikban, csillagfényes éjszakán igéző álmot bocsátott rájuk az Öregisten, akit immár gyakorta neveztek Tengrinek.

Ugyanazt álmodták mind a ketten.

Az Égigérő fát látták álmukban, magányosan, a mindenség fölé magasodva a sivár, kihalt földön. Az Égigérő fának mind a kilenc ágkoronája mennyei fényben ragyogott. A legmagasabb ágkoronán egyszeriben vándorló sokaságot pillantottak meg, lovak hátán, szekereken. Legelöl kisfiúk jöttek, daloltak, énekeltek. Mögöttük leányok, azután ifjak, férfiak és asszonyok, majd sorban öregek, aggok, aggastyánok. Arcukon boldog várakozás ragyogott, fejük felett veres-ezüst sávos zászlók lobogtak.

– Kik ezek az emberek? – kérdezte Magor csodálkozva.

– Nem látnak minket – felelte Hunor, s csakugyan, a vándorló sokaság messze, a távolba tekintett, és mintha nem is az égi világban, a felhők közt járt volna.

– Ez a sokaság a ti népetek lesz

– harsogta ekkor mennydörgő hangon az Öregisten a Csillagösvényen túli trónusáról. – Ezer és ezer nemzedéken át ők lesznek ivadékaitok. Amit mostan láttok, az a jövendő. Azért bocsátom rátok ezt az álmot, hogy lássátok és halljátok, a jövendő a ti cselekedeteitektől és akaratotoktól függ!

Azzal egyszeriben eltűnt szemük elől a vándorló sokaság, s az Égigérő fa máris lángokban állt, a lángnyelvek a csillagokig értek; recsegett-ropogott a hatalmas fa, füst bodorodott a sötétségben az ég felé.

Ekkor mennydörgő hangon újra megszólalt Öregisten a Csillagösvényen túli trónusáról, s így intette Hunort és Magort:

– A világ megváltozott, gyermekeim! A régi istenek elhagyják ezt a földet, mert nincsen már rájuk szükségük a hitvány embereknek. Új hitek és új eszmék támadnak a semmiből, és tömérdek vér öntözi majd a földet, amikor az új hitek összecsapnak. A régi hit gyermekei elenyésznek, és elpusztulnak a szakadatlan harcban. Nektek küldetésetek van, fiaim, rátok és utódaitokra nagy tettek végbevitele vár. Induljatok keletre, menjetek, amíg a föld véget nem ér, és a nagy, keleti tenger el nem kezdődik! Menjetek, és keressétek az Égigérő fa helyét, a világ köldökét, hol valaha állt, és a csillagokig nyújtózott! A világ harmadik korának kezdetén elpusztult az Égigérő fa, de gyökerei még a mélyben kapaszkodnak, az édes föld rögeiben. Kilenc ága öleli a rögöket annak a hatalmas gyökérnek. Keressétek, s a föld szívéig érő gyökerek közt megtaláljátok a kardot, amit a földre küldtem egykor, és mely őseitek fegyvere volt. Elveszítették eleitek, és elveszítették hitüket is. A mindenség démonjai már felkészültek, hogy uralmuk alá hajtsák a földet, de ehhez el kell pusztítani az utolsó, hittel élő embert is. Ti lélekben és testben erősek vagytok, ivadékaitok lesznek a népek veszedelmei, akik erővel a hit útján tartjátok a régi istenek világát. A sárkánykígyó a mélybe ragadta a kardot, ám ha azt ott megtaláljátok, a hit is megmarad, és új nemzetségek támadnak ágyékotokból.

Menjetek! A dögletes sárkánykígyó a világfa gyökerei közt tekergőzve rejtőzik. Menjetek keletre, és keressétek meg!

– De mi nem keletre, hanem nyugatra kívánkozunk, Öregisten! – fakadt ki Hunor s Magor egyszerre. – Az Aranyos Szegelet vár reánk, az ígéret földje! A Csodaszarvas vezetett oda minket, és mi esküvel fogadtuk, vérünkkel pecsételtük meg fogadalmunkat, hogy egy napon oda visszatérünk. Így szólt az eskünk:

„Ez a föld immár a vérünkkel öntöztetett, ez a föld mostantól miénk örök időkre, míg világ a világ. Őseink nevére, vitéz nemzetségünk minden ősatyjára esküszünk, hogy amint lehet, visszatérünk, és e földet megtartjuk békében, háborúban, ember és Isten rendelése szerint. Öregisten, a Hadak Ura oltalmazza e földön népeinket, gyarapítsa ivadékainkat, és emelje fel országunkat! Úgy legyen! Úgy leszen!”

De az Öregisten nem tűrt ellentmondást.

– Sokasodnotok és erősödnötök kell! Ivadékaitok háromszor térnek vissza az Aranyos Szegeletbe, háromszor hódítják meg, és háromszor veszítik el azt a földet. De mert három az igazság, s egy a ráadás, a negyedik hódítás végleges lesz. Ez a nektek szóló ígéretem. Most keletre menjetek mindketten, testvérként és örök fegyvertársként. Itt hagyjátok minden háznépetek! Szolgák, kísérők és fegyveresek nélkül induljatok! Keleten új népeket hódítsatok meg, új törzseket, új szövetségeket kovácsoljatok. Magotokból vezérek születnek, s azok ivadékai is vezérek lesznek, és egy napon visszatérnek napnyugatra. Amikor ők visszatérnek, hatalmas néppé terebélyesednek, akaratom szerint. De ehhez meg kell találnotok a kardot, és meg kell erősödnötök hitetekben. A régi világ hite lesz nemzetségetek legerősebb fegyvere. Most menjetek, keressétek Isten kardját a világfa gyökerei között!

Amikor Hunor s Magor felébredt jurtájában, megtanakodták, miféle álmot láttak mindketten. Tudták jól, a parancs végrehajtása, amit Öregistentől kaptak, nem halogatható. Elbúcsúztak feleségeiktől, gyermekeiktől, hű harcosaiktól és szolgáiktól. Nem értette egyikük sem, miért és hová kell menniük, s ők senkinek sem kötötték az orrára, miféle parancsolatot kaptak az Öregistentől.

Útra keltek, csak fegyvereiket vitték magukkal.

Hosszú út várt rájuk.