Elolvastuk Nick Thorpe Utazás a Kárpátokban – Gyalogtúrák Európa utolsó igazi vadonjában című útikalauzát. Az útinapló, pontosabban a sok éves gyaloglások krónikája valódi fúziós alkotás: egyszerre megkapó emberi történetek kazla, természettudományos megközelítésű szemlélődés, a térség történelmének különleges szemszögű narrációja, hedonista kirándulás, illetve az erdők, mezők, hegyek és völgyek festői leírása.
A gyalogló irodalom hagyománya
Egyesek úgy vélik, az élvezetes útirajzok egyik kedves alfajának is tekinthető gyaloglás kötetek atyja az 1915-ben született Sir Patrick „Paddy” Michael Leigh Fermor brit író és utazó, akiről ezen felül nem kevesebbet állít a BBC újságírója, minthogy ő „Indiana Jones, James Bond és Graham Greene keresztezése”. Lehet benne valami… Csak hogy egy jellemző esetet mondjak: Fermor 18 évesen Hollandiából ment el Isztambulig, méghozzá gyalog, kalandjait pedig A Time of Gifts (1977) című művében örökítette meg.
Alkotásaival több világjáró szerzőt is inspirált, köztük minden bizonnyal Nick Thorpe-ot is, akinél nemcsak hogy felbukkan Sir Paddy az Utazás a Kárpátokban utolsó fejezetében, de a borító is felfogható tisztelgésként a nagy öreg Between the Woods and the Water (Az erdő és a víz között) című kötete előtt.
Egy angol úr Pesten
A kenti születésű Nick Thorpe tulajdonképpen véletlenül csöppent az írásba. 23 évesen Finnországba ment egy évre angolt tanítani, a pozíciója azonban megkövetelte, hogy hetente egy cikket megírjon a helyi újságba. Azzal aztán olyan jól keresett, hogy úgy döntött, inkább ebből, illetve az utazásból fog élni. Huszonöt éves korára már beutazta egész Európát és Észak-Amerikát, és élt Nyugat-Afrikában is.
Magyarországra 1983-ban érkezett, és első látásra beleszeretett.
Úgy döntött, megér egy alaposabb feltérképezést az ország, marad hát egy fél évet. És hogy mi fogta meg hazánkban? „Volt benne valami tökéletlenség, amit ellensúlyozott a magyarok humora, harciassága és az, hogy a kiskapukat keresve megpróbáltak kibújni a hatalom szorításából.”
Aztán már más miatt is ide húzta a szíve. Magyar nőt vett el feleségül, akitől öt fia született. Közben elkezdett a BBC számára is tudósítani először Magyarországról, majd Romániáról és Bulgáriáról is, de rendszeresen írt az Independentnek, a Guardiannek és az Observernek is. „Találkoztam emberekkel, kávéztam, söröztem, fröccsöztem, és így szedtem össze a sztori ötleteket” – mesélte el a Szabad Európának.
Beszélgetős könyv
Ez az újságírói módszer jellemzi az Utazás a Kárpátokban című kötetet is. Miközben bejárja a Kárpátok vidékét gyalog, vonattal, autóval és busszal, mindenkivel elbeszélget. Erdésszel, ökológussal, ornitológussal túrázik, dendrológussal tanulmányozza a fák korát, gazdákkal, halászokkal, pásztorokkal, ácsokkal, méhészekkel, vadászokkal és természetvédőkkel diskurál, de még az olasz származású sofőrje szexuális hőstetteit is türelemmel és angolos fapofával hallgatja végig.
A kötet tulajdonképpen a hosszú pályafutása során összegyűjtött interjúkból álló gyűjtemény, amelyeket nem időrendben, hanem témák szerint rendezett el.
Vele együtt indulunk útnak a Duna menti Dévényből, majd a Kárpátok bércein át haladva, az óramutató járásával megegyező irányban megtéve 1500 kilométert elérkezünk a román–szerb határon a szintén a Duna mentén található Orsováig.
A Kárpátok nyög a történelem súlya alatt”
– írja Thorpe.
Fotó forrása: Nick Thorpe Facebook-oldala
A szerző nagy értéke, amit minden bizonnyal az újságíró szakmájából hoz magával: tárgyilagosan szemlélődik, nem ítélkezik, és saját magát sem akarja öncélúan beletolni a történetekbe. Figyelmesen hallgat, kérdez, megfigyel.
Közben arra is fény derül: a természet és az emberi történetek szorosan összefonódnak. A Kárpátok vadon és menedék, identitást képző terület, gyógyszertár és harcmező. Vagy akár a történelem csapásainak bölcs jósa: a gombaszedő asszony például már a bőséges termésből tudta: háború közeledik. Négy hónap múlva kirobban az orosz-ukrán háború.
Megadni a módját
Lenyűgöző az oltahatlan, szinte gyermeki kíváncsisága, a példaértékű nyitottsága és érzékenysége. Alázatos, mégis nagy tudású, és igen tapasztalt túravezető, aki mellett biztosan nem fogunk unatkozni egy percre sem. És ami még megkülönbözteti a kirándulásokat teljesítménytúraként felfogó sportemberektől: meg-megáll a kalandozásai során, hogy legurítson egy korsó sört, felhörpintsen egy kupica pálinkát,
kortyoljon a szlovák pezsgőből, melynek hangalakja megidézi a nedű buborékjait, vagy szendvicset majszol a hiúz barlangjában.
Útitársainak hála megismerjük az aranydarázs viselkedését, a szöcskét, ami akár a víz alatt is képes élni, meghalljuk a nyaktekercs hangját, amely Európa és Namíbia között vándorol, és megfigyelhetjük a jeleket, amiket a medvék hagynak egymásnak a fákon.
Közben virágzik a tavaszi hérics, a lila hegyi kökörcsin, burjánoznak a ribizli bokrok, nő a mocsári zsurló.
Talán ez a legnehezebb kísértés, amivel az ember szembesül olvasás közben: megállni, hogy ne pattanjon fel azonnal, és vágjon neki a nagyvilágnak egy hátizsákkal.
Thorpe nem kívülről, netán felülről néz rá Európának erre a részére, hanem belülről. Nem sietve, hanem lassan bandukolva igyekszik alaposan megismerni egy-egy helyet. Megadja a módját, rászánja az időt. Ez pedig különösen nagy érték a mai világban.
Választott haza, tele szabad polgárokkal
Thorpe egyébként folyékonyan beszél magyarul – ha kíváncsi vagy rá, hallgasd meg a szintúgy ráérős, közel három óra hosszú beszélgetését Az élet meg minden című podcastban. A Sír az út előttem – Remények és félelmek a menekültek útján című könyvében választott hazájaként említi Magyarországot, az Utazás a Kárpátokban címűben pedig elárulja: a kötet írása során vált hivatalosan is magyar állampolgárrá, és ezzel „valahogy örökölte a mi fájdalmunkat is”.
Thorpe neve a napokban egyébként egy pikáns videó kapcsán is felbukkant, a ’89-es publikálású dokumentumfilmjében ugyanis, melyben a magyar tinédzserek életét térképezte fel, mikrofonvégre kapta a még igen zsenge Szájer Józsefet is, aki a BBC tudósítójának elmondta: olyan Magyarországot akar, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. „Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül” – reméljük, ha némi fáziskéséssel is, de ez a vágy teljesülni fog.
Nyitókép: Illusztráció - unsplash.com