Idén is megrendezik év egyik legizgalmasabb és legnagyobb tudományos rendezvényét, a Kutatók Éjszakáját, amelynek keretében országszerte különböző tudománnyal kapcsolatos előadáson vagy workshopon vehetünk részt. Ebben az évben 200 helyszínen 2500 program vár az érdeklődőkre, a szervezők között olyan intézmények is szerepelnek, mint a Szegedi Tudományegyetem vagy az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
A Kutatók Éjszakája még 2005-ben indult az Európai Bizottság kezdeményezésre, azóta is minden évben nagyjából 30 országban és 340 városban kerül megrendezésre minden évben. A kétnapos fesztivál célja, hogy fiatalok számára népszerűsítse a tudomány különböző ágait, de az izgalmas és interaktív kísérletek, foglalkozások felnőtteknek is szólnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Szegedi Tudományegyetemen például a Formula-1 különböző, orvosi, biztonságtechnikai, mérnöki és egyéb területeit ismerhetjük meg, de lesz szabadulószoba, DNS-kutatás, tudományos kvíz, és a HUNOR elnevezésű magyar űrhajósprogrammal is részletesen meg lehet majd ismerkedni.
Az ELTE olyan programokkal készül idén, mint a Szamurájok könyvespolca, drónirányítás, zeneterápiás workshop, innováció és fenntarthatóság beszélgetés, de a különböző végtelenek és a nőiség is téma lesz.
De sok más egyetem, múzeum és intézmény is készül programokkal. A teljes listát a Kutatók Éjszakája weboldalán érhetitek el.
A hírhez két non-fiction könyvet is ajánlunk
Emeran Mayer: A bél-agy kapcsolat
Lassan már két éve a hazai eladások tetején jár Emeran Mayer bélrendszer működésével foglalkozó könyve, A bél-agy kapcsolat.
A gyomor és az agy között szoros kapcsolat áll fenn: érzéseink, hangulatok kihatással van a bélműködésünkre, és fordítva is igaz, a beleink állapota nagyban befolyásolja a közérzetünket.
A stressz gyakran okozhat hasmenést vagy akár székrekedést, az izgatott állapot miatt összeszorulhat a gyomrunk. Ezzel a könyvvel közelebb kerülhetünk a bélrendszer és az agy közötti működés megértéséhez.
David Graeber, David Wengrow: Mindenek hajnala
A történelem tényleg olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik? Minden korábbi esemény elmesélhető úgy, mintha az teljesen egyértelműen a mai kor kialakuláshoz vezetett volna?
A Mindenek hajnala című könyv radikálisan szembefordul a naiv gondolattal, hogy a gyűjtögetéstől egyenes út vezetett a kapitalizmusig.
A világszerte bestsellerré váló kötetben David Graeber antropológus és David Wengrow régész az emberiség történetét meséli újra úgy, ahogyan korábban még nem ismertük.
(NFI)
Fotó: Facebook / Kutatók Éjszakája