A címben kiemelt idézet jól érzékelteti, hogy Angela Merkelnek milyen kihívásokkal kellett szembenéznie, mielőtt Európa egyik legbefolyásosabb politikusa lett. 16 éven át volt német kancellár, higgadt, kimért hozzáállásával és nem egyszer vitatott döntéseivel éveken át formálta a német, az európai és a nemzetközi politikát.
Egy ekkora életút memoárért kiált: Merkel meg is írta az emlékiratait, ami tavaly év végén jelent meg. A Szabadság végigvezeti az olvasót politikai karrierje legfontosabb állomásain: ír benne az NDK-ról, a Berlinben és Brüsszelben meghozott nehéz döntésekről, világgazdasági válságról, Oroszországról és Putyinról, ahogy a nemzetközi politika kulisszái mögé is betekintést enged. A visszavonult politikus könyve európai turnéja keretében járt a magyar fővárosban, a teltházas eseményen a 24.hu újságírója, Bánszegi Rebeka kérdezte szerdán, a CEU-n.
Elöljáróban Angela Merkel elmondta, hogy azért tartotta fontosnak a könyv megírását, hogy megértsék az emberek, mit miért csinált, és ne hagyja másokra az interpretációt.
„Ha az ember 16 évig szövetségi kancellár, az ad elég témát.
Rólam is sokan írták, hogy »nem értem, miért így cselekedett«, »miért csinálta ezt«, »milyen motivációja volt.« Nyilván a hivatali időm alatt nem lehetett ezzel foglalkozni, de amikor megváltam a hivataltól, én is elgondolkoztam azon, hogy mik voltak a szándékaim, mik vezéreltek, és hogyan látom a dolgokat a saját nézőpontomból. Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem. Nem félelemből. Egyszerűen igényét éreztem annak, hogy értsék az emberek, mit miért tettem” – fogalmazott.
„A férfiak a fejem fölött kezdtek el beszélni”
A kötetbemutatón négy nagy témát érintettek: az NDK-t, hogy milyen nőként a politikában, Putyint és a menekültválságot. Angela Merkel identitásában mindig fontos szerepet játszott keletnémet származása. A kezdetekre visszaemlékezve megjegyezte: „sokan Nyugat-Németországban nem is tudták volna elképzelni, hogy NDK-s kancellárjuk legyen”.
Helmut Kohl kormányában először nőügyekért és ifjúságért felelős miniszter lett, és ahogy haladt előre a karrierjében, úgy szembesült azzal, hogy a neme akadályt is jelenthet. Kérdőjelekkel, előítéletekkel találkozott. Szemléltetésképp azt az egyszerű példát hozta fel, hogy mivel a nők általában alacsonyabbak a férfiaknál, azt vette észre, hogy „a férfiak a fejem fölött kezdtek el beszélni”. Szintén érdekesség, hogy Németországban eleinte nem nagyon mertek vele vitába szállni, mert a férfiak ezt udvariatlannak tartották, de „nemzetközi szinten már nincs könyörület”, ott érdekek vannak.
Arra pedig, hogy mennyire kevés a nő a politikában, azt a példát hozta fel, hogy ha megnézzük a nagy nemzetközi tanácskozásokról készült képeket, és „a 15 fekete öltönyös között látunk egy piros blézerest, akkor az csak én lehetek”. A női kvótát hasznosnak tartja, de nem minden esetben, a vezető funkciókra törekvő nőtársainak pedig azt üzente, hogy a viták sosem személyesek, így működik a demokrácia.
„Verseny van. Egy párt nem karitatív szervezet, hanem hatalmi gépezet a szó jó értelmében. A funkcióra a legjobb embert kell választani”
– fogalmazott.
Putyin kóstolgatja az embereket
A beszélgetést az orosz elnökre terelve Angela Merkel felidézte a legendás fekete labradoros történetet a szocsi találkozójukról. Putyin ugyanis annak ellenére magával vitte a Koni kutyáját a találkozóra, hogy tudta, Merkel fél a kutyáktól, és a Kremlnek ezt külön jelezték. „Tudtam, hogy ezzel tesztelni akar, próbára tenni, így feltettem a műmosolyt ehhez a játékhoz” – fogalmazott. Ez volt az egyik első találkozásuk: szerinte az orosz elnök KGB-s múltjából ered, hogy kóstolgatja az embereket, figyeli, hogy ki mennyire megfélemlíthető.
Gyökeresen másképp látják a történelmet is: míg Putyin a 20. század legnagyobb drámájának a Szovjetunió összeomlását látja, Merkel ennek az ellenkezőjét, hiszen ez Németország újraegyesítését jelentette.
Putyinnal tudott vitázni, de arról is beszélt, hogy általánosságban nem lehetett benne megbízni, ám az igaz, hogy ha ők ketten megállapodtak valamiben, akkor ahhoz az orosz fél tartotta magát.
A Krím-félsziget megszállása után viszont megváltozott benne valami, és már Merkel sem tudta eldönteni, hogy Putyin mikor mond igazat és mikor nem.
Merkel a „pandémia árnyékában zajló világpolitikáról” is beszélt, amiről szerinte nem beszélünk eleget. „A pandémia nagyon súlyos hatást gyakorolt bizonyos világpolitikai események alakulására, a társadalmakban komoly stresszt okozott. Senki nem beszélt arról, hogy mit jelentett a személyes találkozások hiánya. Putyin nagyon félt a koronavírustól, a kínai elnök szintén. Nem lehetett szemtől szemben vitatkozni, kompromisszumokat keresni, megérteni a másik gondolkodását” - magyarázta.
A Wilkommenskultur egyik szlogenjévé vált „wir schaffen das” mondatról (kb: kézben tartjuk, megoldjuk) úgy fogalmazott: egyáltalán nem számított rá, hogy ez fog összefonódni az örökségével. „Olyan gyakran mondtam már ezt a mondatot korábban...”, fogalmazott. Ők is azon a véleményen voltak, hogy akinek nincs joga Németországban maradni, azt haza kell küldeni. „De mi lett volna az alternatíva? Vízágyúkkal próbáljuk az embereket távol tartani a határoktól?” – tette hozzá. Kérdés volt számára, hogy prédikálhatnak-e emberi méltóságról, ha valódi segítséget nem nyújtanak.
Orbán Viktorral ebben a kérdésben más volt a véleményünk. „Ha a magyarok is fogadtak volna néhány menekültet, nem sodorta volna veszélybe a magyar kultúrát, történelmet. Egyértelmű volt, hogy itt azt gondolják, maradjanak csak a menekültek Németországban” – fogalmazott.
A könyvbemutató napján Merkel a magyar miniszterelnökkel is találkozott. Szerinte a véleménykülönbség nem azt jelenti, hogy nem kell beszélni egymással.
„Nagyon rossz, ha az emberek elkezdenek nem beszélni egymással, így egymás motivációit sem értik meg. Az EU-n belül lehetségesnek kell lennie, hogy egymással beszéljünk!”
Merkel hansgúlyozta azt is, hogy a demokrácia törékeny dolog, és a fiatalokat emlékeztetni kell erre.
Végezetül pedig úgy összegzett, nem tér vissza a politikába: „Az ember magányos lesz, mert legvégül a főnöknek kell döntenie. Ha valami balul sül el, egyetlen ember a hibás, de ha siker van, az rengeteg embernek köszönhető. Ehhez hajlandóság és erő kell. Tudtam, hogy 16 év után abba kell hagyjam. Sokat adott, de erőt is szívott tőlem. Ez volt az életem, a családom, a barátok számára már nem voltam megbízható, ha történt valami a világban, nem tudtak rám számítani.”
Fotók: Animus Könyvek/ Fóthi Levente