Zuckerberg 44 ezer hellyel repített előrébb egy könyvet az Amazon-listán

.konyvesblog. | 2015. január 06. |

774.jpg

Moisés Naím (kép forrása)

Hála a világ legnagyobb könyvklubját elindító Mark Zuckerbergnek, Moisés Naím könyve, a  The End of Power több mint 44 ezer hellyel előrébb lépett az Amazon könyvértékesítési rangsorában. A  hatalom és a hatalmi központok eltolódásait és változásait górcső alá helyező kötet a 44,369. helyről a tízedik helyre ugrott a hét első napjának reggelére. A kötet ekönyv-változata pedig a 191,086. helyről a harmincnegyedikre lépett előre.

Naím, a Foreign Policy korábbi szerkesztője a Washington Post arról beszélt, hogy nagyon megdöbbent, de nagyon örült, hogy Zucerberg megteremtette a lehetőségét, hogy ötletei szélesebb közönséghez is eljuthassanak. A könyv 2013-ban jelent meg, és már publikálásának évében pozitív kritikákat kapott.

Könyvklubjával Zuckerberg olyan elődökhöz csatlakozott, mint Jon Stewart, Stephen Colbert, és persze Oprah Winfrey. Stewart tavaly Naoki Higashida Hát ezért ugrálok című kötetét repítette az Amazon-lista második helyre. Korábban az 556. helyen állt. (ITT tudsz beleolvasni)

A klubnak jelenleg több mint 186 ezer tagja van. 

Forrás: Buzzfeed 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.