Magyarországon másfél hete mutatták be Wes Anderson legújabb filmjét (mi a könyvét hétvégén ismertettük), a közel zseniális Grand Budapest Hotelt. A filmet részben Stefan Zweig művei inspirálták, vagy ahogy a rendező egyszer viccesen megjegyezte, többé-kevésbé plagizálta azokat. Stefan Zweighoz talán kissé méltatlan a kortárs emlékezet és kánon, keveset emlegetik a nevét, pedig az osztrák holokausztirodalom egyik legfontosabb alakja.
„Hat vagy hét évvel ezelőttig nem nagyon hallottam Zweigről” – vallotta meg Wes Anderson a Telegraph-ban megjelent interjújában. Szinte véletlenül talált rá az osztrák származású író Nyugtalan szív című regényére, amely nagyon tetszett neki, és utat nyitott Zweig munkássága felé. Sok könyvét akkortájt adták ki újra angolul, például A változás mámorát, amely szintén nagy hatást tett rá.
Wes Anderson nem is tagadja, hogy a Grand Budapest Hotel tartalmaz olyan elemeket, melyeket kvázi ezekből a Zweig-könyvekből lopott, ezért a vége főcímben megemlíti Zweiget is. A filmben két olyan karakter is van, amelyeket, ha nagyon halványan is, de Zweigről mintázott – ezek a Tom Wilkinson és Jude Law alakította írók, illetve valahol a Ralph Fiennes alakította Gustave H. is ebbe a körbe sorolható (a fenti plakáton mindegyiket megtalálhatjuk).
Zweig Amerikában soha nem volt olyan népszerű, mint annak idején Európában, a Flavorwire azonban arról ír, hogy Andersonnak és filmjének köszönhetően az amerikaiak most (újra) felfedezhetik maguknak az osztrák író műveit. Wes Anderson válogatásában nem olyan rég a The Society of the Crossed Keys című kötetben jelent meg néhány Zweig írásaiból.
A fenti videón látható beszélgetésen Anderson arról beszél, hogy filmje nem Zweig-adaptáció, az osztrák író művei azonban nagyban inspirálták őt („valamiféle zweigi dolgot akartam csinálni”). Szóba kerül az is, hogy Stefan Zweiget nagyon megviselte egész addigi világa összeomlása – ennek jó példája, ahogy az emlékirataiból is kiderül, hogy nagyon rosszul élte meg az útlevél bevezetését (ezzel együtt pedig az addig szabadon mozgó egyén ellenőrzésének lehetőségét) is. A Grand Budapest Hotel merészen hidat ver régi és még régebbi idők közé, és egy soha nem volt országba repíti a nézőt: Zubrowkába, amely már létezésében is a „tegnap világához” tartozott.
De ki az a Stefan Zweig?
Stefan Zweig 1881-ben született Bécsben, ugyanitt tanult germanisztikát és romanisztikát, majd Salzburgba költözött. A századforduló Ausztriájában olyan neves írók és tudósok alkottak, mint Hugo von Hofmannsthal, Arthur Schnitzler, Rainer Maria Rilke vagy Sigmund Freud. Zweig igyekezett ezekkel a kortársakkal közelebbi viszonyba keveredni, kéziratokat küldözgetett nekik, és ugyanerre buzdította őket is.
- A Bécsi Egyetemen aztán Franciaország kialakulásáról írt doktori disszertációt.
- 1901-ben jelent meg első kötete: Ezüst húrok címen verseket publikált.
- Bár előszeretettel nevezi őt az utókor pacifistának, az első világháborút üdvözölte, és önként jelentkezett a hadseregbe: propagandairatokat írt és szerkesztett.
- 1917-ben meghívást kapott Svájcba egy előadás megtartására, majd itt is maradt másfél évre. Ekkor ismerkedett meg pacifista nézeteket valló német írókkal, így ő is pacifistává vált. Svájci és franciaországi utazásai során többek között találkozott James Joyce-szal és Hermann Hessével is.
- 1920-ban feleségül vette Friderike von Winternitzet.
- Elbeszéléseket és esszéket publikált Balzacról, Dosztojevszkijről és Dickensről, később Nietzschéről, Hölderlinről és Kleistről is írt.
A zsidó származású Stefan Zweig élete egy igazi osztrák századeleji tragédia: az első világháború után visszaköltözött Ausztriába, de az egyre inkább fenyegető fasizmus elől végül elmenekült. Már régen betiltották és elégették a műveit, amikor 1934-ben házkutatást tartottak az író salzburgi lakásában.
Ez adta az utolsó lökést, hogy elhagyja az országot: azzal, hogy maga mögött hagyta Ausztriát, a feleségét is elhagyta. Friderike Salzburgban maradt, az író pedig Lotte Altmannal, személyi titkárnőjével utazott Angliába, ahol Maria Stuart biográfiáján dolgozott. Ezekről az évekről szól George Prochnik májusban megjelenő könyve, a The Impossible Exile: Stefan Zweig at the End of the World.
A fasizmus és a háború évei alatt sok helyen megfordult. Bejárta a világot, majd Angliában állampolgárságot szerzett, és már angolként állt az anyakönyvvezető elé Lottéval.
Ha tovább nézem a képet
A kép nehezen törlődik ki az ember fejéből: Stefan Zweig és felesége, Lotte összefonódva fekszenek halálos ágyukban Petrópolisban, Brazíliában. A két szerelmes a halálba is együtt ment, 1942-ben pisztollyal vetettek véget életüknek. Micsoda kép, micsoda szerelem. Ha tovább nézem a képet, feltűnik: az ölelkezés egyoldalú, az osztrák író csak fekszik a hátán, gondosan megválogatott ruhadarabokban: ing, nyakkendő, és Lotte az, aki férjére hajtja a fejét, mellére teszi a kezét. Ha a házaspár levelezését elolvassuk, kitetszik: nem ez az évszázad szerelmi története, egy igen fegyelmezett, szinte baráti viszony kötötte össze őket. Zweig már régóta tervezte az öngyilkosságot, a még Angliából küldözgetett leveleiben is már utalgatott egy frissen beszerzett méreggel teli üvegcsére, ügyvédénél végrendelkezett és a halála előtti 4-5 napon mintegy 20 búcsúlevelet fogalmazott meg. Lotte ezzel szemben egyetlen levelet írt egy nappal az öngyilkosság előtt. Lehet, hogy meggondolta magát, bizonytalankodott?
A tegnap világa
De ne szaladjunk ennyire előre. Zweig bolyongással töltött évei alatt előadásokat tartott Dél-Amerikában és New Yorkban, ekkor született meg egyik legismertebb műve, a Sakknovella, és ekkor írta meg A tegnap világát. Utóbbi úgy is ismert, mint Zweig éveken át írt memoárja, amely egyben korrajznak is kitűnő: az önmarketinget oly tudatosan építő Zweignek sikerült beférkőznie a századfordulós Bécs elitköreibe, sőt kérésére kéziratokat is küldtek neki a kor nagyjai. Éppen ezért hiteles korképet ad a századforduló bécsi, párizsi, londoni urbánus, irodalmi szalonjairól, egyben az irodalmon kívül is ennek az időszaknak a sokat idézett korrajzává vált. Nem más ez, mint elvágyódás a jelenből, a realitásoktól, a világpolgárrá kényszerült, de nagyon is lokálpatrióta értelmiségi visszavágyódása abba az idilli Ausztriába, melyet az Osztrák-Magyar Monarchia idején megszokott.
Az utolsó jelenet a könyvben a második világháború kitörésének hírével zárul: Zweig második feleségével áll az anyakönyvvezető előtt, amikor megérkezik a hír. Ettől kezdve mindaz, amit a saját világának tekintett, végérvényesen a tegnaphoz tartozott.
