Stan Sakai Usagi Yojimbo 12. - A kard
Vad Virágok Könyvműhely, 2013, 272 oldal, 2990 HUF
Az amerikai és a japán kultúra közti különbségek egyik legmarkánsabbika a hősábrázolás. Nyugaton a hős mindig pátoszba, magasztosságba, és sokszor mellkasverő öntudatosságba van csomagolva. Keleten a hős nem törődik azzal, hogy ő hős. Usagi Yojimbo (nyúlszamuráj), Stan Sakai (más néven: Mester vagy Zseni) lassan 30 éves, antropomorf állatkaraktere egy gazdátlan szamuráj, vagyis rónin, aki a XVII. századi Japánban vándorol, és mindig, minden körülmények közt, minden feltétel nélkül kiáll az igazságért, harcol a gonosszal, védelmezi az ártatlanokat. Usagi számára ez nem hősködés. Ő csak éli az életét. Az Amerikában máig futó képregény itthon most megjelent 12. kötete, A kard (Grasscutter) eredetileg 1999-ban látott napvilágot a tengerentúlon, és a négy évtizedes történetfolyam egyik leghíresebb, legkedveltebb epizódja - annak idején elnyerte a legjobb sorozatnak járó Eisner-díjat is.
Az Usagi gyűjteményes kötetei általában meglehetősen eklektikusak, minthogy a japán születésű, de az államokban élő Sakai bátran csapong a kaland, a misztikus horror, a komédia és a moralitástörténet műfajai között, mesél udvari intrikákról, szerelmekről, háborúkról, becsületről, démonokról és kísértetekről. A kard azonban olyan, mint a negyedik könyv, A sárkányüvöltés összeesküvés volt – az előző részek sok-sok eseményét, sztoriszálát, karakterét rántja össze egyetlen óriási, eposzi kalanddá, amit képtelenség nem egy ültő helyben végigolvasni (A kard a leghosszabb az eddigi kötetek közül, majdnem 270 oldal – egyébként érthető és élvezhető a korábbi események ismerete nélkül is).
Már a bevezetőből egyértelmű, hogy Sakai valami nagy dobásra készül. A japán szigeteket teremtett kamik, vagyis istenségek mítoszával indít, és bő ötven oldalon keresztül jut el egy, a cselekményhez képest jó négyszáz évvel korábbi csata ecseteléséig (a Genpei-háború, ami a sógunátus kialakulásához vezetett), amiben a császárság, mint az országot irányító intézmény, egy legendás kard elvesztése nyomán összeomlott. Usagi idejében aztán egy nyolc nagyúrból álló titkos összeesküvés próbál ennek a kardnak a nyomára bukkanni, hogy segítségével visszaállítsa a császár hatalmát. Sikerrel járnak, a kard azonban a véletlenek folytán Usagi kezébe kerül, ezzel pedig észvesztő hajsza veszi kezdetét, amiből a sorozat sok ismert fontos szereplője (és persze néhány új) kiveszi a részét, Dzseitől Tomoén át Genig. 
Sok korábbi kötettel ellentétben (pl. Körök) A kard nem rohanja le az olvasót az emocionális hatásával, viszont a személyes dráma hiányáért bőven kárpótol a mitikus felütés grandiózus kontextusába helyezett, több szálon futó történet masszív ereje és sodró lendülete. Sakai a történetmesélés egyik legnagyobb kortárs mestere: oldalkompozíciói rendre tökéletesek, vonásai, akárcsak dialógusai, egyszerűek, tiszták, elemiek és zseniálisak – nincs egy felesleges szava és vonala, ugyanakkor minden arckifejezés, minden hangulati és totálkép, minden kardcsapás és mozdulat a helyén van. Ilyen folyékony, természetes vizuális sztorivezetési technikáért sok képregényes odaadná fél karját és mindkét lábát, ráadásul Sakai ezt csaknem 30 éve csinálja az Usagival, szinte példátlan következetességgel. Arról nem is beszélve, hogy hány független képregény él meg három évtizedet – megsúgom, nem sok. És jó oka van annak, hogy ez egy közülük.
