C
Lucky Luke - A Daltonok gyógyulása; Írta: René Goscinny; Rajzolta: Morris; Pesti könyv, 2007.
A Pesti Könyv sorozatának ez a kötete az eddigi leggyengébb a sorban, főleg a történet illetve annak kibontása hibádzik - persze ha Goscinnyről és Morrisról van szó, a "leggyengébb" jelző még mindíg olyan munkát takar, amelyért bármelyik képregényszerző páros a lelkét is eladná.
Ezúttal egy, a maga területén úttörő pszichiáter érkezik a vadnyugatra, saját lenézett (persze a történelmi távlatból mi már tudjuk: valójában forradalmi) elméleteit bizonyítandó. Azt állítja ugyanis az istenadta, hogy a bűnözés nem veleszületett malfunkció, a gengszeterek elbaszott gyermekkoruknak köszönhetik az ánti-karriert, és némi babusgatás no meg agyturkászás után hasznos tagjaivá válhatnak a vadnyugati lőtársadalomnak. No és persze Lucky Luke-ra hárul a kellemetlen feladat, hogy a prof bőrének valamely idegesebb tehenész általi kilyuggatását megakadályozza.
A kötet legnagyobb problémája, hogy az alapszituációt (és ez Goscinnytől meglepő, ellenpéldaként elég csak felhozni a sorozat előző részét, a szenzációs Lucky Luke és a nagyherceg-et) csak minimálisan gombolyítja tovább. A prof boldog-boldogtalant mélyelemzésnek vet alá, és két pillanaton belül mindenki kiadja neki a lelke terhét, a gyerekkori traumáit, legyen bár börtönigazgató, bankár vagy éppen a dögunalmas Dalton fivérek (akik kerüljenek akármelyik Lucky Luke-történet fókuszába, azt azonnal lehúzzák). Ez a poén egy ideig vicces ugyan, de hosszú távon meglehetősen fárasztó, ám Goscinny nem ereszti, vissza és visszatér hozzá, amely nem válik a történet előnyére. A professzor természetesen saját mestersége csapdájába esik, maga is bűnözővé mutál, ám még ebből a szituációból sem tud a szerző a tőle megszokott emlékezetes poént kicsiholni.
Morris rajzai rutinosan részletesek, rajzfilmszerűek, dúsan szinesek. Ő hozza az elvárt profi formáját. A sorozat következő része az überklasszikus Postakocsi lesz! Bár a régi Alfás fordítással jelenne meg, az egész egyszerűen zseniális volt.
