A színészek felolvasással segítenék a diákok távoktatását

A miniszterelnök péntek este jelentette be, hogy a koronavírus miatt hétfőtől bezárnak az iskolák, így a tanároknak és a diákoknak át kell állniuk a távoktatásra. Az internetes és közösségi oldalakon pár órán belül rengeteg felajánlás, ötlet született, több színész pedig arra vállalkozott, hogy szívesen felolvassák, előadják a tananyag egy részét, köztük a kötelező olvasmányokat.

Könyves Magazin | 2020. március 14. |

Fotó: Facebook

Példátlan az az összefogás, ami az elmúlt órákban kibontakozott a közösségi felületeken: egyrészt a tanároknak villámgyorsan ki kell dolgozniuk, hogyan oldják meg a következő hetekben a diákok távoktatását, másrészt pedig ott vannak azok a színészek, akik a színházak ideiglenes bezárása miatt nagyrészt munka nélkül maradtak.

A két dolog összeérni látszik, az Online Otthonoktatás nevű facebook-csoport szerint ugyanis az Örkény Színház színművésze, Bíró Kriszta kezdeményezésére egyre több művész felajánlotta már, hogy „örömmel teszik még élvezetesebbé az otthonoktatást, felolvasva, előadva a tananyag azon részeit, amelyeknek tanulására most kerül sor”.

Fullajtár Andrea például az alábbi bejegyzést tette közzé az oldalon:

Bíró Kriszta kolléganőm felvetése, hogy miután mi, színészek most rengeteg szabadidővel rendelkezünk, tudnánk segíteni a kötelező olvasmányok felolvasásával, ha tudjátok ezt használni, magyartanárok, itt vagyunk!

Az irodalomtanárok egy excel-táblázatban megadhatják, hogy milyen műveket terveznek tanítani a következő napokban, és nem kizárt az sem, hogy más tantárgyakra is kiterjesztik majd ezt a lehetőséget.

Huzella Júlia Facebook-oldalán meseolvasásba kezdett, érdemes követni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A János vitéz, a Psyché és még 6 film ingyenesen elérhető a Filmarchívum oldalán

Föltámadott a tenger, A Hídember, a 80 huszár A Nemzeti Filmintézet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából nyolc filmet tesz közzé, erős irodalmi kapcsolódásokkal.

...

Koncertek és az irodalom legjava is ingyenesen elérhető a hétvégén a Müpa médiatárában

30y, az Akkezdet Phiai vagy a Punnany Massif koncertjei mellett elérhetőek a Literárium-sorozat beszélgetései is: Nádas, Dragomán, Parti Nagy, Péterfy, Krasznahorkai.  

...

Újraolvastuk a Csukás-regényt, amely újonnan került a NAT-ba

Csukás István ismét bekerült a NAT-ba, mi pedig elolvastuk a regényét, amelyet a magyar vagy világirodalmi ifjúsági regény kategóriájában választhatnak a tanárok.

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.