Mini könyvfesztivál és kiadói kerekasztal Szegeden

.konyvesblog. | 2018. október 01. |

Irodalom és filozófia a digitális korban címmel második alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (immár az SZTE Klebelsberg Könyvtárral közösen) a Magyar Könyvkiadók Napját. A kétnapos eseménynek 2018. október 3-án a BTK, míg másnap a TIK épülete ad otthont.

A rendezvény célja, hogy az egyetemi közösség, a középiskolások, tanáraik és minden szegedi érdeklődő bepillantást nyerhessen a könyvkiadás és a könyvterjesztés folyamatába, abba, hogyan változnak a kiadói stratégiák a digitális korban az olvasói szokások módosulásával. Arról is hallhatnak majd részletesebben a programokon résztvevők, hogy a magyar irodalom mennyire képes dialogizálni a filozófiai hagyománnyal.

irok_filoz_2018_plakat.png

A Bölcsészkar épületében a kerekasztal-beszélgetések és író-olvasó találkozók, könyvbemutatók mellett könyvvásárt és könyvcserét is rendeznek. Másnap e-folyóirat és e-könyvkiadók ismertetésével, kiállítással, felolvasással, sőt írók és filozófusok focimeccsével folytatódik a már tradícióvá vált programsorozat. A Magyar Könyvkiadók Napjának jelentőségét növeli, hogy a legnevesebb magyarországi kiadók és fiatal írószervezetek mellett két fontos határon túli intézmény is részt vesz az ingyenes eseményen.

A részletes programért kattintsatok IDE és IDE!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók