Bár David Lagercrantz, a negyedik Millenium-regény szerzője nem hozott szégyent a sorozatra, Stieg Larsson élettársa, Eva Gabrielsson a könyv megjelenése után is folytatja a harcot néhai partnere örökségéért. „Gabrielsson eléggé kiakadt a mostani folytatáson, és úgy vélte, hogy az egész csak a pénzről szól. Lagercrantz ugyanakkor megkapta a Larsson-hagyaték kezelőinek, azaz Larsson apjának és bátyjának jóváhagyását, akik legendásan rossz viszonyban vannak a nővel” - írtuk az Ami nem öl megről írott kritikánkban. Gabrielsson a "There Are Things I Want You to Know" about Stieg Larsson and Me című memoárjában például arról írt, hogy Larsson úgy kezelte az apját, Erlandot és a testvérét, Joakimot, mintha nem is a vér szerinti családja lennének. A Vulture újságírójának úgy nyilatkozott, soha nem fogja elolvasni a könyvet, mert nem olvas utánzókat. Szerinte soha nem lenne szabad más író munkáját folytatni, mert az már nem lesz ugyanaz, és csak becsapja az olvasókat. ITT tudtok beleolvasni a regénybe.
Míg a felszínen látszólag a szokásos hagyaték körüli konfliktus megy, vagyis harc a jogdíjakért, Gabrielsson és a Larsson-család vitája inkább arról szól, hogy ki rendelkezik a kellő tudással, becsülettel és éleslátással, hogy kezelni tudja az író hagyatékát. Nem is beszélve a karaktereiről, a történetvezetésről, vagy a politikai üzenetekről, amelyek áthatják a regényeket. A nő jogosan sérelmezi, hogy az élettársakat semmilyen jogszabály nem védi ilyen esteekben, vagyis annak ellenére, hogy ő állt a legközelebb Larssonhoz az élete végén, nem tudja befolyásolni, hogy mi történik az író munkájával a halála után. Senki nem vitatja, hogy ez igazságtalan, Larsson bátyja például egy dokumentumfilmben azt tanácsolta Gabrielssonnak, hogy menjen hozzá az író apjához, hogy orvosolják a helyzetet. Gabrielsson 32 évig volt Stieg Larsson élettrása.
Larssonéknak nemcsak ilyen képtelen ötletei voltak: többször ajánlottak a nőnek pénzt és közös felügyeletet a hagyaték felett, ám ő ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül kezelje, ami a partnere után maradt. A család egyébként mindig azt állította, hogy Stieg Larssontól való elhidegülésük csak el lett túlozva, A hagyaték, és Lagercrantz ügynöke, Magdalena Hedlund szerint elég meglepő, hogy a nő meg sem próbálta befolyásolni a hagyatékkal kapcsolatos döntéseket, ha már a család felajánlotta neki. Gabrielsson szerint ugyanakkor a család nem kompromisszumot akart: gúzsba akarták kötni, és el akarták hallgattatni. Azt mondja, ő sokkal jobban védte volna Larsson könyveinek integritását, nem hagyta volna, hogy a filmváltozatok ilyen szabadosan értelmezzék a regények történetét, megakadéáyozta volna a fordítás körüli káoszt, de ami még ezeknél is fontosabb, soha nem engedte volna, hogy valaki belekontárkodjon a Millennium-sorozatba.
Joakim Larsson arról beszélt, hogy sosem akartak negyedik regényt, ám Lagercrantz olyan embereknek ír, akik általában nem olvasnak könyveket, és úgy véli, a regénye remek kapudrog lehet a sorozat korábbi köteteihez. Más kérdés, hogy ki akarna a negyedik résszel kezdeni egy négyrészesre duzzasztott trilógiát. A család tudomásul veszi, hogy sokaknak nem tetszik, hogy folytatódott a történet, mert úgy vélik, Larsson halálával az írói munkásságát is el kellett volna temetni, ám szerintük életben kell tartani, és elvárják, hogy tiszteletben tartsák a véleményüket. Gabrielsson szerint talán azért döntöttek így, mert a híres rokon nélkül senkik lennének, pedig amíg élt, semmilyen módon nem támogatták őt. Nem Gabrielsson az egyetlen, aki kifogásolta az új könyvet, Larsson gyerekkori barátai egy újsághoz elküldött levelükben sírrablásnak nevezték a regényt, néhány író kijelentette, hogy sosem lett volna képes arra, amire Lagercrantz, és közölték, hogy a saját végrendeletük esetében sokkal körültekintőbben járnak majd el.
Egy angolnyelvű sajtótájékoztatón Eva Gedin, Larsson kiadójának, a Norstedtsnek főszerkesztője elmondta, miért épp Lagercrantz volt a tökéletes jelölt a feladatra: ha valaki Ibrahimović-ról és Alan Turing is képes könyvet írni, csak elboldogul Lisbeth Salanderrel. Arról is beszélt, hogy a család Larsson antirasszista lapjával, az Expóval osztozkodik majd a könyv bevételein. Gabrielsson erre válaszul kijelentette, hogy ő az előző könyvek bevételéből is adott volna az újságnak. Lagercrantz a sajtótájékoztatón Dosztojevszkijhez hasonlította Larssont, és bevallotta, álmodott arról, hogy olyan legyen, mint Mikael Blomkvist. Gedin, akinek saját felelőssége volt, hogy a borítóról egyértelműen kiderüljön, hogy az olvasó nem egy Larsson-könyvet tarta a kezében, a sztori minden szereplőjével együtt érez. Még az özveggyel is.
