Nyáry Krisztián és Spiró György (Fotó: Valuska Gábor)
Egy ellentmondásos életút képei villantak fel vasárnap este a PIM udvarán, Gorkij életrajzi történetébe ugyanakkor nem kellett kitalálni az egyes mozzanatokat, szorgalmas orosz filológusok már kikutatták azokat. Spiró György hálás is ezért nekik. Diavolina című új regényét Nyáry Krisztiánnal közösen mutatták be a Margó zárónapján – közben orosz Mata Harik, elsikkasztott vagyonok és gonosz játékot űző diktátorok is szóba kerültek.
Egykor fasort, utcát, iskolát neveztek el róla, életútja azonban talán kevésbé ismert itthon. Most sem az ő, hanem Diavolina, a cselédből lett orvosból lett szerető elbeszéléséből bomlik ki Makszim Gorkij (a regényben: Alekszej) élete. Spiró György fontosnak tartotta leszögezni, hogy a könyvben mindenki a saját nevén szerepel: Gorkij mindig Peskovként írta alá a leveleit, az Alekszej becenevét, az Aljosát pedig csak azért nem használta fel a szerző, mert az erősen emlékeztet a magyar aljas szóra. Spiró arra is törekedett, hogy mindenki egy néven szerepeljen, és összesen két olyan nő bukkan fel a regényben, aki az apai és a saját nevét is használja.
Gorkij a maga idejében „őrült nagy hatású pali” volt, „irtózatos sikerekkel” a háta mögött, és Spiró szerint ma el se tudjuk képzelni, hogy évtizedekig mekkora sztár volt Nyugaton. Hatalmas bevétele volt az Éjjeli menedékhely játszási jogaiból; ennek tetemes részét – megállapodásuknak megfelelően – egy Gelfand nevű ember átutalta a bolsevikoknak, így történhetett, hogy Gorkij a bolsevikok egyik szponzora volt, a bevétel negyede pedig Gorkijnál landolt. Gelfand azonban a rábízott pénzt elsikkasztotta, ezt azután az író hiába próbált később visszaperelni.
Spiró György: Diavolina
Magvető Könyvkiadó, 2015, 208 oldal, 2990 HUF
Az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” után azonban Gorkij hevesen bírálta a szovjet rendszert, és bár hozzányúlni nem mertek az elvtársak, mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék. A bolsevik párt kritikáját Időszerűtlen gondolatok című cikksorozatában is megfogalmazta, amely a hatvanas években szamizdatban jelent meg Párizsban, magyarul pedig a rendszerváltás környékén. „Olvassák el!” – biztatta a hallgatóságot Spiró György, hozzátéve egyúttal azt is, hogy „minden rendszerről már a megalakulásakor tudni lehet, hogy micsoda”.
Gorkij egyébként sokat tett azért is, hogy politikai fogvatartottakat szabadítson ki a bolsevik börtönökből: tisztában volt vele, hogy tömegeket nem lehet megmenteni, de „Lenin és Sztálin alatt ki lehetett könyörögni egy-egy embert”. Felesége, Katyerina Pavlovna a politikai Vöröskereszt tagjaként ugyancsak embereket próbált kihozni a börtönökből – kivéve, amikor Sorrentóban töltötte a téli hónapokat. Gorkij életében a másik fontos nő Mura volt, azaz Budberg báróné, aki az összes létező titkosszolgálatnak kémkedhetett, egy orosz Mata Hari volt. A KGB-archívumokból semmi nem került elő róla, de sokatmondó, hogy mindenhová kapott vízumot. Mura egyébként évekig Korda Sándor titkárnőjeként dolgozott, és elcsavarta H. G. Wells fejét is. Évekig Murán keresték Gorkij levelezését, amelyet Sztálin mindenképp meg akart kaparintani, de a nő egyszer azt mondta, hogy az iratok egy észtországi faházban égtek hamuvá, máskor pedig, hogy Olaszországban egy lakókocsiban tárolta azokat, a lakókocsiba azonban villám csapott, és minden elégett. „Még az is lehet, hogy megvan ez a levelezés valahol” – vélte Spiró György. „És meg sem hal senki, ha előkerül” – vélte Nyáry, mire az író csak annyit mondott: „Ezt nem tudjuk”.
Spiró György egyébként nagyon hálás az orosz filológusoknak, hogy kötetbe rendezték és lábjegyzetekkel látták el Gorkij fennmaradt leveleit, a sorok között pedig nagyon fontos dolgokat írtak meg. Így talált például a Diavolina narrátorára, aki rendkívül intelligens asszony volt: alacsony sorból származott, cselédként kezdett Gorkijnál, később orvos lett belőle, és nem utolsósorban az író szeretője. Gorkijnak egyébként rengeteg nője volt, egy anekdota szerint a harmincas években egyszer azt találta mondani Romain Rolland-nak, hogy Csehov nagyobb író volt, mint ő, mert előbbinek háromezer nője volt, neki pedig csak kétezer. De könnyű volt Csehovnak – tette hozzá –, hiszen orvos volt, és minden női páciensével lefeküdt. Spiró szerint azonban Gorkij nagyon szeretett hülyéskedni, ugyanakkor nem biztos, hogy ezt mások is észrevették.
A bolsevikokat Gorkij már az orosz forradalom idején élesen kritizálta, 1921-ben aztán Lenin elűzte hazájából, és az író népes családjával Capri szigetén telepedett le, 1928-29-ben látogatott először vissza a Szovjetunióba. Nyáry azon felvetésére, hogy Lenin ugyanolyan vérszomjas gazember volt, mint Sztálin, Spiró úgy vélte, hogy mind Lenin, mind pedig Sztálin „belekerültek valamibe, ahol a hatalom logikája diktált”. Lenin azért likvidálta az értelmiségieket, mert azok szembefordulhattak vele: „Ebben vérszomjat nem látok, csak eltökélt hatalomvágyat”. Sztálin pedig – tette hozzá – élvezte a játszadozást: „Mint amikor a macska pofozza az egeret, hogy felmenjen a vércukorszintje, és finomabb legyen”.
