Már Rooney-lázban ég Nagy-Britannia

Már Rooney-lázban ég Nagy-Britannia

ro | 2021. augusztus 30. |

Az Y-generáció tagjai gyerekként még a szüleikkel álltak sorba, hogy elsőként vehessék kezükbe az új Harry Potter-könyveket, ma viszont már felnőttként élhetik majd át ugyanezt az élményt. Sally Rooney új regénye szeptember 7-én jelenik meg Nagy-Britanniában, a Guardian pedig arról ír, hogy nagyjából ötven könyvesbolt korai nyitással készül a napra, a londoni Piccadillyn található Waterstones könyvesbolt pedig már előző éjszaka nyitva lesz, ahol Rooney majd dedikál és részleteket olvas fel a könyvből.

Sally Rooney
Hová lettél, szép világ
Ford.: Dudik Annamária Éva, 21. Század Kiadó, 2021
-

Az ír szerző kiadója, a Faber olyan kampányt tervez, amelyet legutóbb Margaret Atwood Testamentumok című regényének megjelenésekor láthattak az olvasók. Akkor az nemcsak hatalmas eladásokat eredményezett, de a könyv utóbb besöpörte a Bookert is – Atwood akkor Bernardine Evaristóval megosztva kapta meg az elismerést. A Faber most abban bízik, hogy a Hová lettél, szép világ című könyvével Rooney ugyanezt a közönség- és kritikai sikert tudja majd hozni, még ha maga Rooney nem is viszi túlzásba regénye reklámozását.

A kötet részben amúgy önéletrajzi ihletésű: egy Alice nevű nő a hőse, aki a hirtelen jött irodalmi sikerrel járó hírnévvel igyekszik megbirkózni. Az első kritikák mindenesetre vegyesek: az Atlantic például amellett, hogy elismerte Rooney nagyszerű tehetségét, az új regény szereplőit kissé statikusnak írta le. A könyvesboltok ugyanakkor nagy reményeket fűznek a regényhez, az egyik független könyvesbolt tulajdonosa egyenesen abban reménykedik, hogy az úgynevezett Rooney-nap megdobja majd az őszi eladásokat.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Sally Rooney nem viszi túlzásba az új könyve népszerűsítését

Sally Rooney két könyves gigasiker után megteheti, hogy hátradőljön és ne hajtsa túl magát: ősszel jelenik meg új regénye, a Hová lettél, szép világ, és egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy az író mindössze egy könyvbemutatón vesz majd részt.

...

Ilyen lesz az új Sally Rooney-regény magyar kiadása

Hová lettél, szép világ címmel érkezik szeptember 7-én a magyar könyvesboltokba az új Sally Rooney-könyv.

...

Szeptemberben jelenik meg Sally Rooney harmadik regénye

Az angolok már most az idei ősz egyik legjobban várt könyveként kezelik Sally Rooney új regényét.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

SZÓRAKOZÁS
...

Letiltások és beszólogatások – írók, akik a nyilvánosság előtt vesztek össze hírességekkel

Donald Trump, Lena Dunham és J. K. Rowling sem úszta meg a szájkaratét.

...

James Bondra Martini és nők helyett gyereknevelés vár

James Bondból tanár lesz. 

...

Így készült Bruce Springsteen legsötétebb albuma: megérkezett az első előzetes!

A lemez dalait gótikus novellák ihlették.

Gyerekirodalom
...

Egy mesekönyv, amiben a zöldségek a főszereplők – olvass bele! 

Megjelent Bakó Eszter Zöldségmesék című kötete. 

...

Mi történne a pumafiúval, ha nem lennének barátai? Itt van a Woodwalkers ifjúsági fantasy új része! 

Olvass bele!

...

Ha tetszett a Véletlenül írtam egy könyvet, olvass bele ebbe a norvég ifjúsági regénybe!

Részlet Ingeborg Arcola regényéből.

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!