Saját életéről vall John le Carré, a hidegháború leghíresebb krónikása

.konyvesblog. | 2016. szeptember 05. |

(Kép forrása)

The Pigeon Tunnel címmel a héten jelenik meg John le Carré önéletrajza, melyet óriási várakozás előz meg. A hidegháborús regényeiről ismert szerzőről tavaly Adam Sisman írt könyvet (John le Carré: The Biography), ez viszont az első olyan kötet, melyben Le Carré vall saját magáról és az életéről. John le Carrét, aki az ötvenes és a hatvanas években az MI5-nak és az MI6-nek dolgozott, előszeretettel emlegetik úgy, mint a „később íróvá lett kémet”, holott ő saját magát olyan írónak tekinti, „aki egyszer történetesen kém volt”.

A Guardian beszámolója szerint az új kötet több részlettel is szolgál a David Cornwellként anyakönyvezett szerző és apja kapcsolatáról (kettejük viszonyára Az egy tökéletes kém világít rá talán a legjobban, erről ITT írtunk). Le Carré apját „csalóként, fantasztaként és alkalmi börtöntöltelékként” jellemezte, aki gyerekként őt is és az anyját is verte. Az író azt mondja, hogy gyerekként egyedül a bátyja iránt érzett ragaszkodást, aki egy időben az egyetlen szülőjeként funkcionált.

Le Carré elárult egy-két műhelytitkot is arról, hogy hogyan dolgozik. Szeret például gyaloglás közben írni, de szívesen ír vonatokon és kávéházakban is. A laptopokat és a számítógépeket ugyanakkor messzire elkerüli. „Talán arrogáns felfogás, de jobb szeretem a gépesítés nélküli írás évszázados hagyományát” – vallja. Az író a könyvben felidézi találkozásait olyan befolyásos döntéshozókkal, mint Margaret Thatcher, Jasszer Arafat vagy éppen Rupert Murdoch, akivel 1991-ben találkozott. A médiamágnás találkozásukkor gorombán aziránt érdeklődött, hogy vajon ki ölhette meg Robert Maxwell médiacézárt, aki 1991-ben a jachtjáról rejtélyes körülmények között vízbe esett és a tengerbe fulladt. Le Carrénak fogalma sem volt, de bedobta az izraeli titkosszolgálatot. Murdochnak ezek után elég sietős lett, és közös ebédjük mindössze 25 percig tartott.

Le Carré élesen elítéli a hidegháború leghíresebb kettős ügynökének, Kim Philbynek a tevékenységét (róla korábban ITT írtunk bővebben), megengedőbb ugyanakkor Edward Snowdennel szemben. Szót ejt természetesen regényei adaptációiról is: nagyon kedvelte például Richard Burtont (A kém, aki bejött a hidegről filmes feldolgozásában ő játszotta a főszerepet), és nagyon bírta George Smiley tévés megszemélyesítőjét, Alec Guinnesst. A színész egyszer együtt ebédelt Le Carrével és az MI6 egykori vezetőjével. A visszavonult kém nagyon közönséges mandzsettákat viselt, mire Guiness megkérdezte: „Valamennyi kémünk ilyet visel?” Az író összességében nem volt túl jó véleménnyel a filmiparról, amiben nyilván nagy szerepet játszott az is, hogy hiába bizonygatta több filmes nagyágyú is, hogy feldolgozza a regényét (olyan rendezőkkel volt alkalma találkozni, mint Fritz Lang vagy Stanley Kubrick), ezek végül beváltatlan ígéretek maradtak.

Az önéletrajz címe egyébként egy egészen bizarr emlékből fakad. Le Carré még kamasz volt, amikor egyszer elkísérte az apját egy Monte Carlo-i sportklubba, ahol galambokat dugtak egy alagútba, majd miután szárnyra kaptak, lelőtték őket a Földközi-tenger fölött. Azok a galambok, amelyek sértetlenül megúszták a lövöldözést, visszatértek a kaszinó tetejére, és újra bedugták őket az alagútba. „Hogy ez a kép miért kísért ennyire régóta, azt az olvasó talán jobban meg tudja ítélni, mint én magam” – véli Le Carré.

 A kötetből a Guardian több részletet is közzétett, és az összeállításban olyan híres színészek olvasnak fel John le Carré regényeiből, mint Rachel Weisz vagy az Éjszakai szolgálatban főszerepet játszó Tom Hiddleston.

A könyvet magyarul jövőre kiadja az Agave.

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!