Roald Dahl könyveit a McDonaldsban osztogatják

.konyvesblog. | 2015. szeptember 23. |

d_1.jpgA brit McDonaldsokban ezúttal Roald Dahl könyveiből kapnak részletet azok a gyerekek, akik Happy Meal menüt rendeltetnek a szüleikkel. A kampány mögött a Dahl-hagyaték és a National Literacy Trust (NLT) áll, ami többek között a gyerekek és a fiatalok olvasási és fogalmazási készségét, valamint beszédkészségét vizsgálja.

Mától hat héten keresztül 14 millió speciálisan erre a célra létrehozott Dahl-könyvet osztanak szét a brit McDonaldsokban. A promóciós kötetben nyolc Dahl-műből olvashatnak részleteket a gyerekek, többek közt a Matildából, a Karcsi és a csokoládégyárból, és A fantasztikus Róka úrból. A National Literacy Trust szerint a kampány miatt olyan gyerekek is könyvhöz jutnak majd, akiknek eddig egy saját könyve sem volt, és ettől talán megjön a kedvük az olvasásához. (Más kérdés, hogy hány gyerek fog Happy Mealt választani, ha kiderül, hogy nem játék jár mellé, hanem könyv.) Az NLT felmérése szerint a gyerekek 15,4 százalékának egy könyve sincsen, pedig 55,4 százalékuk nagyon szeret olvasni.

A McDonaldsnak nem ez az első olvasmánynépszerűsítő kampánya, 2013-ban 22,8 millió könyvet osztottak szét a Happy Readers (Boldog olvasók) nevű programjukban, melynek eredményeképpen boldog nagymamáktól kaptak leveleket, akik korábban még sosem olvastak együtt az unokájukkal, majd a McDonaldsban együtt faltak egy Enid Blyton-regényt. A Dahl-kampány a családokat célozza, méghozzá abban az időben, amikor együtt vannak az asztalnál. A Dahl-hagyaték, a Penguin Random House és a NLT közös felmérésében 3000 szülő, gyerek és nagyszülő mondta azt, hogy jobb lenne, ha több időt töltene együtt a család, ám a szülők harmadának túl zsúfolt a családi élete, hogy időt tudjon szakítani a közös olvasásra. A felmérés azt is kiderítette, hogy a gyerekek örülnének, ha a testvéreik is felolvasnának nekik, de mindössze 2 százalékuk veszt részt a családi felolvasásban.

Néhány hete az ausztrál Parents’ Jury a Happy Readers kampány leállítását követelte Ausztráliában, mert szerintük arra biztatta a gyerekeket, hogy gyorséttermi ételeket fogyasszanak, mert csak így gyűjthetik össze a könyveket. A McDonalds képviselői szerint viszont a kampány jó ötlet, az emberek ettől függetlenül is megvennék a hamburgert a gyereküknek, az, hogy még olyasmit is kapnak mellé, ami olvasásra ösztönzi őket, külön bónusz. Sokkal jobb, mint egy olcsó műanyag játék.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.