Orwell még mindig sokat tud mondani

.konyvesblog. | 2013. január 29. |

Alig 46 évet élt, művei azonban a mai napig hivatkozási alapnak számítanak. Júniusban lesz 110 éve, hogy megszületett George Orwell, akinek személye és munkássága Ralph Steadman grafikust már többször is megihlette.

Itthon 2006-ban jelent meg az Állatfarmnak az a kiadása, melyet Ralph Steadman illusztrált. A művész, korábban Hunter S. Thompson állandó alkotótársa, most néhány grafikát a Guardian rendelkezésére bocsátott, köztük egy olyat, amely az írót saját „101-es szobájával” (egy patkányokkal teli ketreccel) ábrázolja.

Orwell a legnagyobbakra is hatott: a kanadai Margaret Atwood ebben a cikkben például arról mesél, hogy milyen felkavaró élmény volt számára, amikor alig kilencévesen a kezébe került az Állatfarm, és felidézi azt is, hogy a valódi 1984 egészen különleges év volt a számára, hiszen ekkor kezdte el írni – később világhírűvé vált – disztópiáját, A szolgálólány meséjét. Más miatt is fontos volt számára ez a regény: Atwood szerint ugyanis addig a disztópiák többségét férfiak írták, férfiszemszögből, ő azonban azt próbálta megragadni, milyen lehet egy ilyen világ az 1984 női szereplője, Julia szempontjából.


Nagy-Britanniában egyébként a következő hetekben-hónapokban számos alkalommal és formában emlékeznek majd az íróra és műveire. Január 21-én (ez az író halálának a napja) például Orwell-napot tartottak, a Penguin új köntösben kiadja a leghíresebb könyveit, és a BBC Radio is számos alkalommal műsorra tűzi műveit.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók