Ópiummal lazítottak a 18-19. századi írónők

.konyvesblog. | 2018. március 19. |

1200px-sara_coleridge_7.jpgSara Coleridge

Samuel Taylor Coleridge versei és Thomas De Quincey tudatfolyam regénye, az Egy angol ópiumevő vallomásai ajnározták az ópium hatását, ám az ópiumevés a 18-19. században nem csak a férfiszerzők kiváltsága volt. Brit tudósok megállapították, hogy a női szerzők ugyanúgy függtek a drogoktól, csak ők nem feltétlenül kürtölték világgá.

Míg Coleridge vagy De Quincey az ópium kreatív hatásairól írtak, női kortársaik inkább egyfajta vigaszként tekintettek rá, olyasmiként, ami segített neki megbirkózni a művészeti élet követelményeivel. Bár a függőség fogalma akkoriban még gyerekcipőben járt, a különböző felhasználási módok elfogadhatóságáról megvolt a véleménye a társadalomnak. Nem az alapján ítélkeztek, hogy valaki függ-e a kábítószerektől, hanem például az alapján, hogy valaki stimuláló, vagy nyugtatószerként alkalmazza-e, önző vagy önzetlen, erkölcsös vagy erkölcstelen okból. Az író és korábbi színésznő, Mary Robinson már jóval Coleridge előtt sem csinált titkot abból, hogy inspiráló hatással volt a szövegeire a laudánum (a szerről bővebben Szécsi Noémi cikkében), amit akkoriban nem volt különösebb kihívás beszerezni, minden kocsmában és sarki fűszeresnél lehetett kapni. 1791-ben, hat évvel Coleridge Kubla kánja előtt, egy látomásos bath-i éjszaka után Robinson megírta a The Maniac-ot. Robinoson közel nyolcvan csepp laudánumot vett be, hogy enyhítse lábfájását, és álmában megjelent előtte egy hajléktalan férfi, akit Bath utcáin látott aznap. Ébredés után lediktálta a verset a lányának, és később azt állította, semmire sem emlékszik az egészből.

A szer fájdalomcsillapítóként való használata elég gyakori volt a 18-19. században, nagyjából annyira, mint ma a paracetamolé vagy az aszpiriné. A laudánumot kevésbé kockázatosnak tekintették, mint az alkoholt, ugyanis amíg nem szintetizálták erősebb kábítószerré évtizedekkel később, hatása enyhébb volt, mint néhány pohár italé. Coleridge lánya, Sara is a fogyasztók közé tartozott, csakúgy, mint az író, aktivista Harriet Martineau, a regényíró Letitia Landon, Henrietta O’Neill vagy Anna Seward.

Sara Coleridge még egy Poppies (Pipacsok) című verset is írt, amelyben egy függő anya tekint le a fiára, aki egy virágot nézeget, azonban De Quincey függőségével kapcsolatban már nem volt ennyire engedékeny. Egy levélben arról ír, hogy a férfi már, megint azt a szörnyű drogot használja, ám később beismeri a saját képmutatását, és arról is megemlékezik, hogy csak akkor nevezi szörnyűnek a szert, ha De Quincey vagy mások esetében ejt szót róla, amíg saját magáról van szó, addig semmi baj nincs vele.

Robinson, Seward vagy Sara Coleridge mind háztartási orvosságként ábrázolják a szert, és nem bódítószerként, és ajnározzák, amiért hozzásegíti őket a kellő nyugalomhoz, ami ahhoz kell, hogy a háztartási vagy a kreatív feladatokat el tudják végezni. A tanulmányt az Exeter Egyetem munkatársa, Dr Joseph Crawford jegyzi, aki szerint Sara Colridge ellentmondásos nézetei feltárják a korszak ambivalenciáját a drogokkal kapcsolatban. Míg a drog a nők számára elérhető módja volt különböző „női bajok” enyhítésének (menstruációs fájdalom, depresszió, sőt, a beteg gyerek lecsendesítése), a társadalom elfogadó volt azzal szemben is, ha független férfiak vitték túlzásba a használatát.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.