Az ősz elég erős lesz humorista-irodalomban, hiszen a következő hetekben jelenik meg Bödőcs Tibor első regénye, ugyancsak regényíróként debütál Kőhalmi Zoltán, és október elején önéletrajzi ihletésű novelláskötete jelenik meg Tóth Edunak is. Kiadója, az Agave Könyvek szerint a könyv rövid és humoros, de sokszor komoly és elgondolkodtató elbeszéléseket tartalmaz a felnőtté válás rögös útjáról: többek közt betekintést nyújt a szerző olykor hányattatott sorsú, de mégis boldogságban töltött gyerek- és kamaszkorába, valamint az 1990-es évek pécsi mindennapjaiba:
Gyerekként a legnehezebbek azok a téglák voltak, melyeket Anyu két borzalmasan sikerült házassága miatt cipeltem. Mindemellett a különcségem is gyakran bajba sodort, és az örökös nyughatatlanságom is okozott számos kellemetlen percet. Röpke párkapcsolataim a túllelkesedésem miatt mentek tönkre, a labdarúgó-karrierem pedig mondhatni tipikus magyar történet: tízévesen ott voltam az ötven legjobb kisfocista között, öt év múlva pedig már a legjobb ezerbe sem fértem bele. De az ember csak utólag döbben rá ezeknek a súlyára. Akkor a könyvek, a lányok és a filmek iránti rajongás, a kalandok és kalandortársak fontosabbnak tűntek.
A Kutatás az ébrenlétben szerkezete is különlegesnek ígérkezik
Amikor a könyvem szerkesztője, Csurgó Csaba a novellák közül kiválogatta azokat, melyek tetszenek neki, az kötötte össze őket, hogy mindegyiknek egy néni volt a főszereplője. Remek vezérfonalnak bizonyult, amikor rájöttem, hogy van összefüggés a maratoni Melrose Place-nézések, Anyu világszépeválasztás-paródiája, a szürreális Zöldike gyerektábor, az Elemi ösztön című film iránti tisztelgések, a szakítás utáni plafonbámulások, meg életem első és egyben utolsó előtti házibulija között, vagy amikor arról álmodoztam, hogy a BMX Banditák vöröshajú gyönyörűsége beköltözik hozzám az emeletes ágyam tetejére.
Tóth Edu azt mondja, mindig is az volt az álma, hogy író legyen, és utólag bántja, hogy élete nagy részében nem írt folyamatosan:
A Kutatás az ébrenlétben egyik célja így berúgni az ajtót, hogy elkezdődjön végre, amire több mint három évtizede várok. Bár 2010-ben meglepett, hogy a stand up mennyire kegyetlenül nehéz műfaj, és hogy a közönség és a fellépők mennyire véresen komolyan veszik az egészet, az írást mégis továbblépésnek érzem.Segít abban, hogy mélyebbre ássak, és a humoros történeteimnek megjelenjen egy komolyabb oldala is, amit nem feltétlen lehet egy fellépésen elmondani.
