Egy igazi, női olvasókra szabott történelmi regény, amire mégsem telepszik rá a romantika, hanem a rövid szerelmi szálak inkább a főszereplők személyiségét és döntési folyamatait árnyalják. Kamila Shamsie pakisztáni származású angol írónő hetedik regénye, az Istent a kőben 2015-ben a Walter Scott-díj jelöltjei között volt. Megérdemelten. Távoli történelmi korszakokat kapcsol össze, bemutatva azok elválaszthatatlanságát, mindeközben a gyarmatosítás, a nacionalizmus és a nőmozgalmak kérdéseivel is foglalkozik, valamit a politika és a háború egyéni sorsokra és döntésekre gyakorolt hatását is vizsgálja. Mindezt ráadásul úgy, hogy egy pillanatig sem lesz didaktikus, hanem a karakterek fejlődését egy - bár kicsit lassan induló, később azonban sodró lendületűvé váló -, kontinenseken átívelő cselekménybe ágyazza.
Kamila Shamsie: Istent a kőben
Fordította: Cziczelszky Judit, Tarandus, 2016, 342 oldal, 3990 Ft
A történet fókuszában a 20. század elejének két meghatározó eseménye, az I. világháború és az indiai erőszakellenes mozgalmak egyik legvéresebb pillanata, az 1930. április 23-i pesavári tömegmészárlás áll. Ezeket két teljesen ellentétes nézőpontból, egy fiatal angol régészlány, Vivien és egy India határvidékén élő patán, Kajjam Gul szemszögéből ismerhetjük meg. Egy ponton azonban a két világ elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Kajjam öccse, Nadzsíb Gul ugyanis mind a két ember életében meghatározó szerepet játszik. A könyv azonban rögtön csavarral indít, hiszen a cselekmény egy másik idősíkban, a perzsa Dareiosz idejében, Kr.e. 515-ben indul.
„Fügefalevelek és gyümölcsök örvénylenek Szkülax ujjai között. Ahogy körbe-körbe forgatja az ezüst fejéket, a metszett minta szinte életre kel a kezében – képzeletben behajlítja a csuklóját, és nézi, amint a korona lebucskázik
a
lejtős,
kopár hegyoldalon,
át a patakokkal, szántóföldekkel és gyümölcsökkel ékesített völgyön,
hogy aztán
placcs!
belepottyanjon a zagyvás mellékágba, és vele siessen tovább a krokodiloktól hemzsegő Indusba.”
A könyv történetét a fügefalevelekkel és gyümölcsökkel díszített fejdísz utáni kutatás fogja össze. Közvetlenül az első világháború előtt vagyunk, főszerepben egy 23 éves lánnyal, akinek legjobb barátja egy szüfrazsett, ő pedig azzal tűnik ki a többi nő közül, hogy diplomát szerez, majd édesapja támogatásának köszönhetően egy régészcsapat tagjaként az Oszmán Birodalomba utazik, hogy ásatásokat végezzen. Az utazás során nemcsak munkát, hanem szerelmet is talál, ám kitör a háború, és vissza kell utaznia Angliába. Itt kezdetben nővérként szolgál, majd egy újabb nyomon elindulva Pesavárba megy, hogy a fehér kő alatt lapuló tiara után kutasson.
Ugyanekkor tér haza a brit hadsereg kötelékében megsebesült Kajjam, akit fél szemének elvesztése mellett, barátja hiánya is bűntudatra késztet. A háborús tragédiák és a politikai nyomás alatt meghozott döntések mindkét fiatal jellemét formálják, melynek hatására egyikük a tudományba, másikuk az erőszakmentes függetlenségi mozgalomba menekül. És közben folyamatosan azzal szembesülnek, bármi mellé is teszik le a voksukat, azzal biztosan elárulnak valakit. A cselekmény csúcspontja az erőszakmentes tüntetésnek indult pesavári mészárlás, amelyben az angolok több száz fegyvertelen indiait öltek meg, majd temettek el jelöletlen sírokba.
Az események sodrásában tanúi lehetünk annak, hogyan teszi próbára a háború az emberek lojalitását, és miként omlanak le a kulturális különbségek egy közös cél érdekében. Emellett teljes gazdagságában élhetjük át a nyüzsgő indiai forgatagot, hallgathatjuk a mesélők történeteit. És ami talán a regény egyik legnagyobb erénye, nemcsak két kultúrát, hanem a bennük élő nők és férfiak társadalmi szabályait és nehézségeit is hiteles ábrázolásban ismerhetjük meg. A könyv írója, Kamila Samsie ugyanis saját személyében is hordozza a könyv két ellentétes nézőpontját. Karacsiban született egy olyan különleges családban, amelyben ő már negyedik generációs írónőnek számít. 2007-től pedig brit-indiai kettős állampolgár, ahogy ő definiálja magát: „egyszerre áruló és elárult”.
Ennyiféle történelmi korszakot, nézőpontot és kérdésfeltevést pár száz oldalba belesűríteni nem kis vállalkozás, és olykor olvasás közben azt érezhetjük, egy-egy cselekményszálnál el is veszett benne az írónő. Azonban Shamsie szövegének szenvedélyes kíváncsisága túllendít ezeken a holtpontokon, és azzal az élménnyel rakhatjuk le a könyvet, hogy olyan, mintha már mi is végigsétáltunk volna élőben a Mesélők utcáján azon gondolkodva, vajon árulók vagy elárultak vagyunk.
Szerző: Magócsi Anikó
