Nem jelenik meg e-könyvként Stephen King új regénye

.konyvesblog. | 2013. május 21. |

Az Egyesült Államokban június 4-én, Nagy-Britanniában pedig június 7-én jelenik meg Stephen King új regénye, a Joyland. Aki el szeretné olvasni, annak mindenképpen a papírformátumot kell választania, az író kifejezett kérésére ugyanis a kötet nem jelenik meg e-könyvként.

A döntés sokakat már csak azért is meglephet, mert például King volt az, aki 2000-ben az egyik novelláját, ez volt a Riding the Bullet, csak elektronikusan tette elérhetővé (a novella letöltése akkor 2,50 dollárba került), mindez pedig elég nagy visszhangot váltott ki annak idején. 2009-ben ráadásul beszállt a Kindle 2 promóciójába, és Ur című novelláját kimondottan erre az alkalomra írta.

Most azonban King határozottan kijelentette, hogy egyelőre nem tervez digitális változatot. Igaz, azt sem zárta ki, hogy valamikor a jövőben majd ez is megtörténik, jelenleg viszont azt szeretné, hogy azok, akik el akarják olvasni a legújabb regényét, elmenjenek a könyvesboltba, és a papíralapú könyvet válasszák.

Stephen King idei másik nagy dobása a Doctor Sleep lesz, amely a tervek szerint szeptemberben jelenik meg, ez azonban papíralapú és elektronikus formátumban is elérhető lesz.

Forrás: LA Times

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.