Eddig ismeretlen, leleplező és kétségtelenül rosszindulatú jellemzések kerültek napvilágra az 1920-30-as évek vezető angol irodalmi csoportjának, a Bloomsbury csoportnak tagjairól. A portrékat ráadásul a csoport egyik tagja, Vita Sackville-West és Margaret Howard, fiatal írónő levelézésben találták.
A leveleket július 17-én bocsátják árverésre a Sotheby's aukciós házban és a feltételezések szerint 22 ezer font alatt nem fognak elkelni. A levelezésből végre képet kaphatunk Vita Sackville-West érzéseiről Virgiania Woolf iránt, akihez hosszú évekig szerelmi kapcsolat fűzte. Woolf érzéseit Vita iránt elég részletesen ismerjük, mivel róla mintázta nagyregényének, az Orlandónak androgün főhősét.
Sackville-West Woolf halálának évében, 1941-ben kezdett el levelezni Howarddal, akit 'kedves lelenc-írójának' nevez a levelekben. Sackville-Westnek nagyon sokat jelentett, hogy Howard szinte istenítette Woolfot, szerinte az ember életének egyik legnagyobb mérföldköve, amikor elkezd Woolfot olvasni.
A mintegy 150 darabból álló levelezés közel húsz évet ölel fel és nem meglepő módon nagyrészt Woolfról és a Bloomsbury csoportról szól. Sackville-West szerint tévedés, hogy a közvélemény hideg, érzéketlen nőszemélynek állítja be Woolfot: "Virginia közel sem volt hideg, melegen és mélyen kötődött azokhoz, akiket szeretett. Kevesen voltak, és lehetséges, hogy túl magas elvárásai voltak, hogy kiket fogad a szívébe, de a szeretete és az embersége őszinte és örök volt, ha egyszer megtisztelt valakit vele."
Bár Howardot teljesen lenyűgözte a Blooomsbury csoport, ám levelezőtársa sokkal szigorúbb volt régi barátaival, sokukat nem vagy csak részben kedvelte, ilyen volt például Aldous Huxley, akiről azt írta, hogy "átkozottul intelligens, de ki nem állhatom, ahogy a szexről gondolkozik." Ottoline Morellről, aki a csoport rendszeres vendéglátója és támogatója volt pedig azt írja, hogy nő létére egyáltalán nem volt nőies jelenség: "csúnya vörös haja, mély hangja és nagy kapafogai voltak, elképesztő ruhákat és hatalmas nyakláncokat hordott, született bohém volt."