Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I-III.

Európa Könyvkiadó, 2013, 1844 oldal, 8900 HUF

Robert Musil

A tulajdonságok nélküli ember kétségtelenül egyike a huszadik század legjelentősebb regényeinek, ennek ellenére a hazai sajtó csak több évtizedes késéssel volt hajlandó tudomást venni róla. Robert Musil főműve azonban idén új köntösben került a magyar könyvesboltok polcaira, de mit érdemes tudni a regény keletkezéséről: miért nem fejezte be soha az író a művet, ki az a sikeres író, akire Musil állandóan utalt a kötet lapjain, és létezik-e olyan speciális olvasási technika, ami megkönnyítheti a regény befogadását – mindezekre a kérdésekre Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténésszel kerestük a választ.

Melyek a legfontosabb tudnivalók a mű keletkezéséről? Mikor, milyen körülmények között íródott, meddig dolgozott rajta Musil?

A tulajdonságok nélküli ember, Musil fő műve, befejezetlen. Az első kötet 1930-ban jelent meg, pontosabban az első könyv, ő így nevezte. Nagyon sokáig dolgozott ezen. A második lényegesen rövidebb, 1933-ban jelent meg, a harmadik pedig a halála után. Musil viszonylag hirtelen halt meg, éppen levonatot javított.

A mű az egykori kettős monarchia terméke. Az első könyv Kákánia néven erről a monarchiáról szól, tehát tulajdonképpen az első világháború előtti világról. Évtizedekkel ezelőtt egy pécsi ülésszakon azt a föltevést fogalmaztam meg, hogy a két világháború között írt regények közül Joyce Finnegans Wake című műve és Musilnak A tulajdonságok nélküli ember című regénye a legjelentősebb. Talán ma esetleg a francia Céline regényeit említeném, ezek egy része azonban már 1945 után készült.

Miután ez az első könyv kifejezetten a monarchiáról szól, rólunk, magyarokról is sűrűn szó esik benne, nem egészen érthető, miért kezdődött a visszhangja olyan későn nálunk. Kicsit meglepő ez a késedelem, hiszen korábban tudtak munkásságáról a magyarok. A legkorábbi kisregénye 1906-ban jelent meg, és 1908-ban már Fenyő Miksa a Nyugat első évfolyamában méltatta. Ezután viszont nem sok magyar szerző vett tudomást Musilról. Baránszky-Jób László, aki jelentős irodalmár és esztéta volt, hozzálátott A tulajdonságok nélküli ember fordításához, de aztán sajnos meghalt, így azután Tandori Dezső lett a nagy mű fordítója.

Az első magyar kiadás óta a Kalligram Pozsonyban nemcsak ezt a nagy regényt, hanem egy Földényi F. László készítette válogatást a naplókból, sőt rövidebb elbeszéléseket és esszéket is megjelentetett. Ezt azért említem, mert sokak szerint a naplót vagy a naplókat a regénnyel párhuzamosan kellene olvasni. Ő ugyanis hangsúlyozottan önértelmező szerző.

A harmadik résznek, tehát annak, amelyik a halála után jelent meg, és amely tulajdonképpen befejezetlen, egyes részei különböző változatokban maradtak fönn. Az egyik részletben szerepel az a szövegrész, amely azt állítja, a valóságot mi mindig csak egy üveglapon keresztül látjuk, és aki látja a valóságot, annak a képe ebben az üveglapban tükröződik. A tulajdonságok nélküli ember sok önéletrajzi mozzanatot tartalmaz.

Viktor Žmegač, kiváló horvát irodalmár, Az európai regény című nagy hatású könyvében azt állította, hogy a modernségnek két ismérve van. Az egyik az öntükrözés, a másik a radikális pszichologizálás. Itt elsősorban az utóbbiról van szó.

Musil regényében állandó utalások vannak a sikeres íróra, ez a sikeres író pedig egyértelműen Thomas Mann. Hogy nálunk miért Thomas Mann lett sokkal ismertebb, annak csak az egyik oka, hogy Thomas Mann-nak magyar barátai vagy ismerősei voltak. Musil is találkozott többször Lukács Györggyel, ám ő minden eszmeiségtől igyekezett távol tartani magát, tehát a baloldali és a jobboldali eszmeiségtől is.

Említette, hogy befejezetlen a mű. Adolf Frisé kreált egy befejezést 1952-ben, ami a kritikusoknak nem igazán nyerte el a tetszését. Ennek mi lehetett az oka? Érdemes egyáltalán befejezni ezt a művet, vagy jobb befejezetlenül hagyni?

Az ő 1952-es kiadását sokan bírálták, de ő aztán tovább dolgozott, és egy későbbi kiadásban megnyugtatóbb képet adott a harmadik, befejezetlen részről. Itt emlékeztetnék arra, hogy a huszadik század elejének egy másik nagyon jelentős regénye, Proust fő műve, ugyancsak befejezetlen. Megvan az eleje és a vége, de egyes részei különböző változatokban maradtak fönn.

Van olyan speciális olvasási technika, ami megkönnyítheti A tulajdonságok nélküli ember befogadását?

Hát, erre nehéz választ adnom. Miután Musil esetében egy filozófiailag nagyon művelt szerzőről van szó, ez bizonyos mértékig megnehezíti a mű olvasását. Például a regény tele van Nietzsche-áthallásokkal. Ez azonban nem okvetlenül jelenti azt, hogy Nietzschét föltétlenül csodálta volna. Nagyon nagy hatással volt rá, de bizonyos mértékig igyekezett távolságot is tartani tőle. Benne élt a kor filozófiájában.

Mi teszi ezt a művet olyan különlegessé, ami indokolja, hogy idén újra kiadták?

Ma már nyilvánvaló, hogy a huszadik század egyik legjelentősebb művéről van szó, amelyet ugyan későn fordítottak le magyarra, de ma már az általános műveltség része.

Mit tanulhat Ulrich történetéből a mai olvasó?

Hát, az egyik, amire már talán utaltam, hogy egyfajta bizalmatlanság olvasható ki a szövegből. Musil Genfben halt meg 1942-ben. A jobboldali német rendszer elől semleges területre ment, ahogy egyébként Joyce is, aki egy évvel korábban halt meg. Nagyon ironikus műről van szó, melyre az ideológiákkal szembeni bizalmatlanság jellemző. Musil nem hitt világmegváltó eszmékben.

Szerző: Moller Barbara