Milyen lenne, ha a népmesék hősei útra kelnének, és hirtelen a jelenben találnák magukat? Mi lenne, ha a mesék szereplőinek nem varázsholmik, hanem elektronikus kütyük könnyítenék meg az életét? Mi lenne, ha a jól ismert figurák – mesebeli komfortzónájukból kiragadva – teljesen új szerepkörben mutatkoznának meg? Az év vége egyik legizgalmasabb gyerekkönyve lett a Világvége alsó című antológia, amelyben kortárs írók gondolták és írták újra a magyar népmeséket. Náluk a királylányok beköltöznek a Minecraft-világába vagy épp jó barátságot kötnek a sárkánnyal, a hősök diákjeggyel utaznak el a világvégére, a farkas feketemosogatónak áll egy éttermi konyhán, Mátyás király pedig a maga keresetlenségével lenyúlja egy medve bundáját. A mesék keletkezéséről és unorthodox mesehősökről beszélgettünk Kertész Edinával, a Világvége alsó szerkesztőjével és egyben szerzőjével.
Bár a Világvége alsó történetei műfajilag nem tartoznak a klasszikus népmesei kategóriába, mégis azok hangulatát idézik meg. Hogyan születtek ezek a mesék?
A népmesék örökzöldek, újra és újra megjelennek gyűjteményes kötetekben, újságokban, fent vannak az interneten, a tévében rajzfilm formájában, generációk nőnek fel rajtuk. Ugyanakkor az írásos rögzítésük általában több mint egy évszázada történt meg, és ezzel mintegy hibernálódtak, miközben a világunk azóta nagyon gyorsan és nagyon karakteresen megváltozott. Annak idején szájról szájra terjedtek, most pedig ugyanazokat a szövegeket használjuk újra és újra. Engem pedig elkezdett érdekelni, hogy ma hogy néznének ki a népmesék. Egyfajta játéknak szántam ezt a kötetet, hogy nézzünk rá mai szemmel ezekre a nagyon jól ismert történetekre. Milyen lenne, ha ma a nép újra megszólalna a meséken keresztül? Persze ezt nem állt módomban megvizsgálni, úgyhogy mai írókat kértem meg, hogy játsszanak velem.
Világvége alsó - Mai népmesék kortárs íróktól
Naphegy Kiadó, 2017, 125 oldal, 3990 HUF
A kötet írói egy vagy akár több népmesét írtak újra a saját történeteikben. Hogyan zajlott ez a folyamat: ki választotta ki a meséket, mennyire emelhették be az írók a saját kedvenceiket, milyen szempontokat kellett előzetesen figyelembe venniük?
Csak annyit kértem az íróktól, hogy magyar népmeséket gondoljanak újra. Persze ez sem ilyen egyértelmű: amit mi magyar népmesének gondolunk, annak nagyon sokszor máshol található a gyökere, egy-egy mese számos kultúrában saját variációban szerepel. Mi Benedek Elek gyűjtését használtuk sorvezetőnek, de nem kötöttük meg az írók kezét: kiválaszthatták a kedvenc meséjüket, sőt, saját mesét is kreálhattak kedvük szerint. Arra gondoltam, hogy ez a szabadság segíthet abban, hogy minél inkább reflektálhassanak a szövegek a mostani valóságunkra. És ők bátran éltek is ezzel a szabadsággal: Lackfi János, Gimesi Dóra és Vig Balázs új mesét találtak ki, amelyek csak motívumokban vagy hangvételben hasonlítanak a régiekre, viszont a stílus nagyon is rájuk jellemző, míg Tamás Zsuzsa és Varró Zsuzsa például két-két népmesét olvasztottak össze. Egri Mónika meséje A róka és a farkas a lakodalomban című mesének egy nagyon mulatságos világba áthelyezése, Mészöly Ági meséje a Minecraft birodalomban játszódik, ahogy Nyulász Péter is modernizálta A két bors ökröcskét. Molnár Krisztina Rita meséje pedig egy nagyon is mai családról és az őket összekötő erős kapocsról szól, csakúgy, ahogy A só című mese.
Kik azok a klasszikus népmesei hősök, illetve melyek azok a gyerekek számára ismerős népmesei elemek, akik/amelyek felbukkannak a kötetek lapjain?
Nagyon sok mesehőst látunk viszont, legfeljebb más környezetben, vagy maga a történet alakul máshogy, mint ahogy megszoktuk. Mátyás király itt is álruhát ölt, csak éppen mackóbundát, a Kockán nyert princess című mese hercegnője nem a térdén lévő aranycsillagot mutatja meg, hanem az IP címét árulja el a kiskondásnak, a róka és a farkas pedig maffiózónak álltak, és selyempincsiék kínai éttermének raktárában dáridóznak. Van persze sárkány is meg királylány Elekes Dóra meséjében, de ők boldogan élnek együtt, míg a királyfik halálra untatják a királylányt azzal, hogy csak fekvőtámaszoznak, és folyton magukat bámulják a tükörben. Ami pedig a varázstárgyakat illeti, a főhőst nem láthatatlanná tevő köpeny segíti, hanem okostelefon, a mesebeli szegényember pedig nagy autót kap fáradozása jutalmául.
Szerinted a népmesékben mik azok a pontok, amelyekre egy mai gyerek rá tud kapcsolódni, ami fontos, hogy megjelenjen egy mai mesében is? Mi az a tudás vagy jellegzetesség, aminek ezekben a mesékben is mindenképp meg kell jelenniük?
Bár nagyon megváltozott a világunk, a fő kérdések ugyanazok: az ember és a mindenség viszonya, önmagunk felfedezése, az életutunk különböző stádiumai, amiket végig kell járnunk. Ma is harcolunk a sárkánnyal (csak mondjuk egy padtárs vagy egy szomszéd képében), világgá megyünk, bolyongunk, és aztán meglátunk egy fénylő ablakot a sötét rengetegben. Meg kell küzdenünk a halálfélelemmel és megpróbálnunk bátran élni csakúgy, mint ahogy a legkisebb királyfi útnak indul az ismeretlenbe. Nincs olyan gyerek vagy felnőtt, aki ne szembesülne ezekkel a kérdésekkel, és ne harcolna vagy bukna el olykor.
A kötet szerzői: Egri Mónika, Elekes Dóra, Gimesi Dóra, Kertész Edina, Lackfi János, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Nyulász Péter, Tamás Zsuzsa, Varró Zsuzsa, Vig Balázs
Az illusztrációkat Máray Mariann készítette, akinek tizenegy író tizenegy különböző mesevilágából kellett egységes képi világot teremtenie. Grafikailag mi volt az előzetes elképzelésetek, milyen irányt kellett követnie az illusztrátornak?
Egy előzetes elképzelésünk volt: Máray Mariann legyen az, aki elkészíti a képeket. Kértünk tőle egy próbarajzot, és amikor megkaptuk, rögtön tudtuk, hogy ő az. Semmilyen irányt nem szabtunk meg, hiszen pont ez volt a kötet célja: szabad és bátor kalandozás a szövegek világában. És a végeredmény pontosan olyan lett, amilyet szerettünk volna, szabad és bátor.
Nemcsak szerkesztetted a kötetet, hanem az egyik mesét is te írtad – miért pont Az égig érő paszulyt választottad?
Nekem ez a kedvenc mesém, már felnőttkoromból. Egy látszólag jelentéktelen babszemből kinő egy növény, ami elkezd nőni, és az égig ér, fel lehet rá mászni, és odafent egy olyan birodalom vár, amiről el sem tudtuk képzelni, hogy létezik. A saját életemben is tapasztaltam azt, hogy ha az ember elég bátor ahhoz, hogy felkapaszkodjon a babszáron, csodás új vidékre bukkanhat. Persze előfordulhat, hogy odafent hatalmas óriások várják, de némi furmánnyal és leleménnyel őket is le lehet győzni. Számomra ez egy szép szimbólum, ráadásul Mariann képén a főhős kislány – mert Babszem Jankó helyett Kamillának hívják a főhőst – épp úgy néz ki, mint én tizenkét évesen, pedig egyáltalán nem beszélgettünk előtte, sőt, nem is találkoztunk. Van egy fényképem, amin pont ilyen szemüvegben vagyok, és volt egy ilyen kék-fehér tengerészcsíkos pólóm is. Ez biztosan nem véletlen.
