Mit kell tudni Dave McKean kedvenc Sandman-borítóiról?

.konyvesblog. | 2013. október 24. |

A képregények mostani aranykora a nyolcvanas évek kísérletező időszakának eredménye – véli Dave McKean, aki több mint egy évtizeden át felelt a Sandman borítóiért. Neil Gaiman tavaly jelentette be, hogy visszatér Sandmanhez, az Overture (Nyitány) című előzmény-képregény pedig október 30-án jelenik meg (az Overture borítóiról bővebben itt). Ennek apropóján Dave McKean mesélt a Guardiannek, hogy milyen emlékei fűződnek az általa tervezett borítókhoz, vagy hogy néha milyen apróságok kellettek ahhoz, hogy teljes legyen a grafika (még több képért klikk ide).

Az illusztrátor annak idején nagyon unalmasnak találta a képregények borítóit, melyek rendszerint valamilyen összecsapást ábrázoltak. McKean azonban szerette volna visszaadni a Sandman egyedi, kicsit melankolikus, kicsit szürreális hangulatát. A montázsokhoz gyakran gyűjtögettek Gaimannel érdekes tárgyakat, apróságokat, kidobásra ítélt lomokat, egy idő után pedig az olvasók is elkezdtek adományozni ezt-azt. Egy dedikáláson egyszer például valaki egy műgyantába foglalt bárányszívet adott McKeannek, amit azután ő néhányszor fel is használt.

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.