Ha valamelyik barátunk magánkiadásban megjelenteti az első könyvét, és a véleményünket kéri, valószínűleg a legegyszerűbb megoldás valamiféle kegyes hazugsághoz folyamodni. Szerencsésebbek voltak annak a harminc írónak a cimborái, akiknek művei felkerültek a ShortList legjobb első könyveket összegyűjtő listájára – hiszen ők teljesen őszintén lelkesedhettek a megjelenő regényekért. Mi a harminc közül a tíz kedvencünket emeltük ki.
Jane Austen: Értelem és érzelem (1811)
A Military Library nevű könyvkiadóház 1811-ben elfogadta a regény kéziratát, és három kötetben jelentette meg. Austennek nemcsak a kiadásért, hanem a könyvterjesztésért is fizetnie kellett a kiadónak – ezzel el is ment az arra az évre szánt háztartási költségvetésének mintegy harmada. De megérte: a könyv első kiadása 140 font profitot hozott (ez ma körülbelül hárommillió forintnak felel meg), és mind a 750 nyomtatott példány elkelt 1813 júliusáig.
Sir Arthur Conan Doyle: A bíborvörös dolgozószoba (1887)
Holmes és Watson 1887 novemberében mutatkoztak be a Beeton’s Christmas Annual című évenként megjelenő papírfedeles magazinban – ám ekkor még nem keltettek igazi feltűnést. (Egyébként az ominózus lapszámból mára már csak tizenegy eredeti példány maradt, melyek valószínűleg csillagászati összegeket érnek.) A kezdeti mérsékelt siker ellenére a regény nemcsak további három nagyregény és 56 Sherlock Holmes-novella, hanem a detektívregény kánon alapja is lett.
J.R.R. Tolkien: A hobbit (1937)
„Egy földbevájt üregben élt egy hobbit.” Ezekkel a szavakkal indult el az írói pálya, mely minden idők legjobb fantasy-regényeinek (és filmjeinek) márkajelzésévé vált. Bár már az első kiadás is nagyon népszerű volt, a háborús évek egészen 1949-ig elhúzódó papírhiánya miatt sokáig nem adták ki újra, ezért abban az időben egy-egy Hobbit-kötet valóságos kincsnek számított. Később még négy angol nyelvű kiadást megélt, és több mint 40 nyelvre lefordították. (Magyarul először 1975-ben jelent meg, A babó címmel.) Az eredeti kiadás borítóját egyébként maga Tolkien tervezte.
J.D. Salinger: Zabhegyező (1951)
Salinger kamaszregényének sikerült tökéletesen ábrázolnia a felnőtté válás folyamatának kiábrándítóságát. A regényből körülbelül 250 000 példányt adnak el minden évben – ez összesen több mint 65 millió eladott könyvet jelent. A Zabhegyező ezenkívül szerepelt a Times 2005-ös, a legjobb 1923 után írt regényeket tartalmazó listáján, ráadásul a Modern Library olvasói által a 100 legjobb angol nyelven írt regény közé is bekerült. (A 2005-ös magyar Nagy Könyv szavazáson pedig a 42. lett.) Kell-e ennél többet mondanunk róla?
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! (1960)
Képzeljük el, hogy írtunk egy könyvet, mely megnyerte a Pulitzer-díjat, és nem sokkal később Az Évszázad Regényének is megválasztották a szavazók a Library Journal közönségszavazásán. Ezen a ponton talán kísértést éreznénk, hogy végleg letegyük a lantot. Harper Lee nagyon tisztességes volt, és hagyta szóhoz jutni az utána következőket. Néhány rövid esszén kívül mást már nem publikált. Erre mondják, hogy fair play.
Joseph Heller: A 22-es csapdája (1961)
Heller 1953-ban vetette papírra az első sort: „Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt” – aztán egy héten belül befejezte az első fejezetet, és elküldte az ügynökének. A következő évben nem írt többet, csupán tervezte a történet folytatását. Amikor a könyv egyharmada elkészült, újra elküldte az ügynökének, aki továbbította a kiadónak. A kiadó azonnal lecsapott rá, Heller markát 750 dollár ütötte, és még egyszer ennyit ígértek neki a teljes regényért. Az író végül majdnem öt évvel lépte túl a megbeszélt határidőt, ám akkor a háborúellenes modern irodalom egyik legalapvetőbb művét tette le az asztalra, melynek címe köznyelvi fogalomként is örökre bekerült az angol szótárakba. Abszolút megérte a várakozást.
Irvine Welsh: Trainspotting (1993)
Ha lehet hinni a pletykáknak, Welsh szakdolgozatírás közben, mintegy kikapcsolódásképpen írta a Trainspottingot a Heriot-Watt Egyetem könyvtárában. A regény megjelenése után a Sunday Times azt írta az íróról: „a legjobb dolog, ami a brit irodalommal történt az utóbbi évtizedekben”. Welsh pedig már ezzel az öntudattal folytatta pályáját, a könyvtáron kívül.
Chuck Palahniuk: Harcosok Klubja (1996)
Palahniuk nagy port kavart első regényének koncepciója mögött egy elég vicces történet áll. Korábbi regényét, a Láthatatlan szörnyeket nyugtalanító tartalma miatt elutasították a kiadók – Palahniuk erre fogta magát, és megírta a Harcosok Klubját, hogy még jobban nyugtalanítsa azokat a bizonyos szerkesztőket. A kiadó ezt már imádta, így végre az író karrierje is beindulhatott.
J.K. Rowling: Harry Potter és a Bölcsek Köve (1997)
1990-ben Rowling és a barátja egy manchesteri lakásba akartak költözni. „Egy egész hétvégén át tartó lakás-vadászat után egyedül vonatoztam vissza Londonba, és ezen az úton fogant meg Harry Potter alakja a fejemben. Ez a kicsi, vézna, fekete hajú, szemüveges kisfiú, akiről egyre inkább úgy éreztem: valójában varázsló... Még aznap este elkezdtem írni a Bölcsek Kövét, igaz, az első oldalak még nem igazán hasonlítottak a későbbi végeredményre.” Nem sokkal később Rowling anyja meghalt, és hogy könnyebben megbirkózzon a gyásszal, Rowling elkezdte saját fájdalmait az árva Harry alakjába vetíteni. Az írónő hat évig dolgozott a könyvön, aminek kiadása után a kritikusok mindjárt Jane Austenhez, Roald Dahlhoz, sőt, az ókori görög epikushoz, Homéroszhoz hasonlították.
Stieg Larsson: A tetovált lány (2005)
Mikor 2005-ben kiadták a borongós skandináv krimi nagymesterének pszichológiai thrillerét, világszerte szenzációt keltett. Pedig 2004-ben, nem sokkal a halála előtt Larsson még hiába próbálta kiadatni a könyveket. Mára több mint 63 milliót adtak el a trilógiából – a három könyv közül pedig a legelső darab, A tetovált lány fogy a legjobban.
