Miért nem volt eddig magyar krimi?

A magyar krimi olyan, mint a kerti törpe: a létezését eltagadni nem lehet, de azért kibírható az élet nélküle, viszont formája sablonos, anyaga élettelen, színvonala alacsony. Magyarországon a bűnügyi irodalmat – vagyis a krimit – mind a mai napig ponyvaként tartja számon a közvélekedés. Ezt a társítást a jelek szerint, ha nem is lehetetlen, mindenesetre nehéz feladat kiiktatni. Az elmúlt években az olvasók és az irodalomkritikusok is rákaptak a krimikre, sőt a kiadók is keresni kezdték a magyar szerzőket. Az áttörést Kondor Vilmos Budapest noirja jelentette, nyomában több író is feltűnt.

1. Miért ponyva a krimi? A magyar bűnügyi irodalom kezdetei a 18. századra tehetők. Két iránya volt: a kitalált és a tényközlő (fiction és non-fiction). A ponyva szó eredetileg bizonyos fajta nyomdai termékek terjesztési módjára utalt: a vásárokon árusító asztal helyett a földre terített ponyván kínálták. Később, a 19. század vége felé az ügynökök által házhoz szállított folytatásos bűnügyi és kalandfüzet-sorozatokat is „bedobós ponyvának" hívták.

2. A népies és az urbánus vonal – ekkor még szó sincs ellentétről – már a 18. századi magyar krimiben is jól elkülöníthető. A vadregényes betyárkalandok az előbbi, a városi bűncselekmények az utóbbi kategóriába tartoznak.

3. A magyar ponyvairodalom német mintára készült, korai darabjain a Moritat (bűnügyi történet vagy rigmus) és a Bänckelgeasang (vásári história) hatása érezhető.

4. Az egyik legkorábbi népszerű magyar krimi az 1787-es, szerző feltüntetése nélkül kiadott Gyilkos Asszonyról szóló verses mű. A társadalmi háttér nem kerül ábrázolásra, a történet gyakorlatilag nem több egyszerű tényfelsorolásnál. Szenvedély, szerelemféltés, családgyilkosság, vagyoni érdekek – van itt minden.

5. A verses rigmusok egyeduralma a 19. század közepén ért véget. Ekkorra datálhatjuk a klasszikus magyar detektívregény születését. „A 19. század közepe felé a történelmi regényeket kezdik kiszorítani azok a regények, amelyek saját koruk keresztmetszetét akarják adni, a kor bűneit akarják leleplezni, a 19. század kissé szemfogató erkölcsösségének megfelelően" – írja Szerb Antal a Magyar irodalom történetében. (Szerb, aki azt állította, hogy „a detektívregény olvasása szellemi emberhez méltatlan dolog", maga is kiváló krimiszerzőnek bizonyult, vegyük csak A Pendragon legendát, amely ironikus megközelítése mellett abszolút zsánerkönyvnek mondható.)

6. A 19. század első felének egyik sikerszerzője (mondhatnánk, a korszak Steig Larssonja) vitathatatlanul Eugéne Sue volt, akinek Les Mystéres de Paris (Párizs rejtélyei) című könyve Magyarországon is nagy siker volt (Szerb Antal szerint „nem kisebb írókat inspirált, mint magát Dosztojevszkijt"). Hazánkban már akkoriban kedvelt módszernek számított a külföldi „licencek" átvétele: két szerző is megpróbálta sikerre vinni Sue módszerét. Az egyik Nagy Ignác volt, aki Magyar Titkok címen, a másik Kuthy Lajos, aki Hazai Rejtelmek címen jelentetett meg könyvet. Ezekben azonban detektívfigurát még nem találunk. Nagy Ignácnál egy újságíró az elbeszélő, Kuthynál még ilyen főalak sincs.

7. Az első magyar detektívfigurát Guthi Soma alkotta meg 1893-as, Egy könnyelmű leány története című regényében. Tuzár Mihály „rablóból lett pandúr", és működése már megfelel akár egy XXI. századi olvasó krimielvárásainak is: következtet, kizár, lépésről lépésre halad, míg el nem ér a gyilkosig.

8. Említésre méltó még Heltai Jenő 1914-es, Jaguár című regénye is. A történet egy korabeli bulvárlap, a Krajcáros Igazság körül bonyolódik, a könyvből később film készült a Hajnali háztetőket is jegyző Dömölky János rendezésében.

9. Szerb Antal Pendragon legendáját már említettük, de fontos szólni – a detektívregényről Szerbbel szögesen ellentétes nézeteket valló – Babits Mihályról is, akinek A gólyakalifa című regénye – habár zsánerkönyvnek korántsem nevezhető – részleteiben magán hordozza a krimi jegyeit. Babits egyébként abban jelölte meg a műfaj újdonságát, hogy a sodró történetmondású detektívregényben érzékelte az irodalomra rátelepedett unalom fölszámolásának eszközét: szavaival „az Unalom Szentségének" megtörése lehet a detektívregény célja.

10. A „létező szocializmus" aztán – annyi más egyébhez hasonlóan – az induló és kibontakozásra váró magyar krimi útjának is gátat szabott. Kassák sora juthat eszünkbe: „később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és kipisálta a sörrel." A szocialista éra két sikerszerzője az ÁVH-sból lett író, Berkesi András, valamint a hasonló múltú Mág Bertalan volt. A nyolcvanas években Mattyasovszky Jenő Hód-sorozata is sikeres volt. És persze Nemere Istvánt és Lőrincz L. Lászlót (Leslie L. Lawrence) is meg kell említenünk.

11. A rendszerváltozást követően csak lassan – mondhatni, évtizedes késéssel – talált magára (vagy éppen született meg) a magyar krimi. Néhány említésre sem méltó próbálkozás, valamint két sajnálatosan elsikkadt mű (Tar Sándor: Szürke galamb, 1995, illetve András Sándor: Gyilkosság Alaszkában, 2006) mellett Kondor Vilmos Budapest noir című könyve volt az áttörés 2008-ban.

12. Némi mozgolódás már előtte is érzékelhető volt, hiszen 2007-ben például két krimivel kapcsolatos pályázatot is hirdettek: egy novella- és egy folytatásoskrimi-író pályázatot. Idővel feltűnt Baráth Katalin is a színen, akinek az 1900-as évek elején Ókanizsán játszódó könnyed, „soft-boiled" regénye, A fekete zongora üde színeket hozott a bűnregény komor világába. Főhőse azóta több történetet is megélt.

13. Kiemelkedő kortárs magyar krimiszerző Kolozsi László, akinek ezidáig két regénye látott napvilágot: tavaly a Ki köpött a krémesbe? című, az idei könyvfesztiválra pedig a Mi van a reverenda alatt? Két főszereplője, a két szegedi újságíró nagyon élnek, stílusuk választékos, a könyvek történetvezetése kiváló. Jobb címadással, jobb borítótervezővel és egy figyelmesebb szerkesztővel sokkal nagyobb sikert érhetne el Kolozsi László regénysorozata.

14. A másik – szintén némiképpen elsikkadt – nagy dobás: Csabai László novelláskötete, a Szindbád, a detektív. Klasszikus krimi, erős és jól megrajzolt detektívfigurával. A hírek szerint hamarosan megjelenik egy újabb Szindbád-könyv, ezúttal regény. A kortárs magyar krimiirodalom két legfontosabb szerzője tehát: Kolozsi László és Csabai László.

15. Stieg Larsson Millenium-trilógiájának sikerén felbuzdulva a közelmúltban elindult a magyar Millenium is: az eddig sportkommentátorként ismert Vörös Csaba Vendel-trilógiájának első kötete, az Anita a könyvfesztivál után néhány nappal jelent meg. Mind felépítésében, mind a főhősök karakterében jelentős (és tegyük hozzá: vállalt) egyezéseket mutat a svéd művel. Ettől eltekintve a problémafelvetése fontos és hiteles: korrupció, titkosszolgálat, oknyomozás.

16. Érdekes, múltba mutató próbálkozás Szeghalmi Lőrincz könyve, a Levelek az árnyékvilágból. A szerző kilétét, akárcsak Kondor Vilmos esetében, homály fedi. A történet a XIX. századba visz vissza, nem csupán a fabula szintjén, de nyelvi megformálását tekintve is. Mindemellett a könyv a krimi tipikus zsánerjegyeit mutatja.

17. Kijelenthető, hogy a magyar krimi (kétszer is) megszületett. Ha egyszer nem lett volna halálra ítélve, talán előrébb tartanánk. Ezek most – újra – a gyermekévek. Annak nem is rossz. Ha az olvasó képbe szeretne kerülni a magyar krimiben, akkor ezeket a könyveket mindenképp olvassa el:
Szerb Antal: A Pendragon legenda (Magvető)
Babits Mihály: A gólyakalifa (Osiris)
Kolozsi László: Ki köpött a krémesbe? (Jószöveg Műhely)
Kolozsi László: Mi van a reverenda alatt? (Jószöveg Műhely)
Kondor Vilmos: Budapest noir (Agave Könyvek)
Csabai László: Szindbád, a detektív (Magvető)
Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból (Magvető)
Baráth Katalin: A fekete zongora (Agave Könyvek)
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában (Kalligram)
Tar Sándor: Szürke galamb (Magvető)