Melyik író kapja a 3 millió forintot?

Valuska László | 2009. március 13. |

Áprilisban adják át a jelentős pénzjutalommal járó AEGON Művészeti Díjat, aminek a szakmai zsűrije elkészítette a listáját a még versenyben lévő szerzőkről, első ránézésre nem találtunk nőt közöttük. 

1. Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél (Palatinus)
2. Esterházy Péter: Semmi művészet (Magvető)
3. Jónás Tamás: Önkéntes vak (Magvető)
4. Kántor Péter: Trójavariációk (Magvető)
5. Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent (Magvető)
6. Márton László: Amit láttál, amit hallottál (Jelenkor)
7. Parti Nagy Lajos – Banga Ferenc: A pecsenyehattyú és más mesék (Magvető)
8. Péterfy Gergely: Halál Budán (Kalligram, Pozsony)
9. Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben (Holmi)
10. Závada Pál: Idegen testünk (Magvető)

2009-es AEGON Művészeti Díjról a zsűri döntését a 2009. április 7-i, 10 órakor kezdődő sajtótájékoztatón ismertetik. 

Az AEGON Magyarország Zrt. 2006-ban alapította az AEGON Művészeti Díjat azzal a céllal, hogy elismerje a kiugró szépirodalmi teljesítményeket, s a díjjal is felhívja a közvélemény figyelmét az alkotókra. A díjat élő magyar író kaphatja az előző évben újdonságként napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. Az ötfős szakmai zsűri döntése szerint 2006-ban Spiró György vehette át első ízben az AEGON Művészeti Díjat Fogság című regényéért. 2007-ben Rakovszky Zsuzsa kapta meg az elismerést Visszaút az időben című kötetéért, tavaly pedig Térey János az Asztalizene című színművéért. A díjazott mindig választhatott egy-egy társdíjazottat is a társművészetek valamelyikéből: az AEGON az elismeréssel együtt létrehozta a „párját” is: az AEGON Művészeti Társdíjat. 2006-ban Spiró György Jeney Zoltán zeneszerzőt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra, 2007-ben Rakovszky Zsuzsa javaslatára Vojnich Erzsébet festőművész vehette át, tavaly Térey János válsztott társművésze Kovalik Balázs operarendező volt. Az alapító társaság vezetői az AEGON Művészeti Díjat minden esztendőben tavasszal adják át, az AEGON Művészeti Társdíjat pedig a díjazott író döntése után, fél évvel később, ősszel.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.