A
Závada Pál: Idegen testünk, Magvető Kiadó, 2008, 2990 Ft
Závada Pál legújabb könyve – úgy vélem – a szerző legérettebb és legjobb könyve az eddigiek közül, ami – ha csak végiggondolunk a szövegek során (és ha csak a regényekre korlátozzuk ezt a felsorolást: Jadviga párnája, Milota, A fényképész utókora ) – bizony nem kis dolog. Persze ez merész kijelentés, főleg ha a Jadviga párnája fogadtatására gondolunk. A nyolcvanas éveket követően, s itt konkrétan Krasznahorkai Sátántangójára kiélezve a dolgot, ez volt az a mű, ami hasonlóan nagymértékben megmozgatta a kritikát, és olyan erővel és magabiztossággal állta ki még a negatív hozzászólásokat is, mint kevés más szöveg – s természetesen itt is hozzáadódik az a plusz, hogy első regényről volt szó. Talán azért is lehetett olyan sikeres a szöveg 1997-ben, mert olyan sajátságokat tudhat magáénak, melyek hiányoztak a kor prózai alkotásaiból; elsőként említve családregény-jellegét, azért is így fogalmazva, mert ez máig nem eldöntött kérdés. Nagyon fontos eleme a könyvnek, mint ahogyan ez jellemző az Idegen testünkre, hogy „hús-vér” szereplőket mozgat, ami egyrészt sokkal közelebb hozza számunkra a benne lezajló eseményeket, másrészt egy adott kor társadalmába nyújt valamiféle betekintést. Mindkét könyv sajátja – ezt a Jadvigáról, főleg a belőle elkészült film miatt tudjuk – a messzemenőkig kifinomult szexualitás, ami ugyan az Idegen testünkben jóval visszafogottabban van jelen, de néhol nagyon pikánssá, érdekfeszítővé alakítja az elbeszélést. A nyelvi megformáltság is sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a Jadvigában: Závada kifinomultan igazodik ahhoz a nyelvi világhoz, amely az általa megidézett korra feltehetőleg jellemző – élvezetes a nyelvezet, amit magunkévá teszünk a regény-olvasás során.
Az Új Nautilus folyóirat május 28-i estjén Závada Pál volt a meghívott vendég. Horváth Csaba irodalomtörténész kérdésére válaszolva, mint szociológus elmondta, hogy sokáig abszolút saját ügyének érezte azt a munkát, ami a Kulákprésben magas színvonalon meg is jelent, és tulajdonképpen a rendszerváltás környékén ment végbe benne is egy változási folyamat, ami első ízben a rövid próza, majd később a nagyobb formátumban való gondolkodás felé terelte. Szintén kitért arra a beszélgetés folyamán, hogy a történelem nemcsak munkájából adódóan foglalkoztatta, s ezt jól példázzák a művei is. Saját bevallása szerint mégis ez az első könyv, amit a történelmi regény jelzővel lehetne illetni. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy egy szociológus ír ilyen témákról, mert sokkalta hitelesebbé alakíthatja az elbeszélést az a tudat, hogy valaki olyan alkot meg – ugyan – fiktív szituációkat, aki még inkább belelát történelmi és társadalmi kérdésekbe.
A történetet kár lenne előre elmesélni és egy ilyen rövid írásban nem is vállalkoznék erre, így csak néhány aprósággal szemléltetném, mit is tartalmaz ez a szöveg. Egyetlen este-éjszaka eseményeit sűríti magába, melynek időpontja 1940 szeptembere, ahol is a bécsi döntést ünneplő vagy éppen arról nem is igazán tudó barátok, volt-barátok jönnek össze a főszereplő, Weiner Janka fényképésznő Fővám téri műterem-lakásán. Természetesen nem e történelmi esemény állítja őket egy színtérre, azonban elkerülhetetlenné válik, hogy az újságírókból, katonadiplomatából, költőből álló csoport meg ne vitassa az esemény fontosságát, hogy miként is csapódhatnak le rájuk annak következményei, s hogy mi is történt velük az elmúlt húsz év folyamán.
Történelmi regény lévén természetesen a különböző kitekintések, visszaemlékezések, a Weiner-, a Flamm-család történetének megismerése nem hiányozhat a szövegből, és az a légkör, amit a Lónyay utcaKálvin térFővám tér háromszöggel megidéz Závada Pál, lenyűgözővé, s a budapestiek körében szívet melengetővé, és mindenképpen átérezhetővé teszi az elbeszélést.Az elbeszélői szólamok tekintetében is érdekes regénnyel állunk szemben, mert bizony alaposan megköveteli a figyelmet a szöveg: E/1. személyű levélformában megjelenő részek és objektív elbeszélői mód váltakoznak.
Jó néhány olyan művet fel lehetne sorolni, ami azzal a kérdéskörrel foglalkozik, amivel a Závada-regény is, de a XX. századi problémák úgy tűnik soha el nem múló érvénnyel vannak jelen. Mindig új megvilágításba lehet helyezni bizonyos szituációkat a fikció és a valós történelmi események keverésével, „tipikusnak” mondható történetek és életutak bemutatásával. Závada így ír arról, hogy mit jelent a háború, mit jelentett bizonyos emberek számára a visszacsatolás, és hogy miként élte meg ezt az ország. Hogy mit jelenthetett zsidónak vagy akár asszimilálódó svábnak lenni a világháborúk idején, hogy tulajdonképpen hová is lehet eljutni és hogy miként változnak az emberek akár egy társasági beszélgetés ideje alatt, miközben önkéntelenül is megváltozik a körülöttük lévő Magyarország.
Kapcsolódó anyagok: Nagyvizitben Závada Pálnál
