Meghalt Burger Barna
Hírek burger barna

Meghalt Burger Barna

Valuska László | 2017. február 21. |

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Burger Barna fotós.

Burger Budapesten született 1965-ben. Az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd a Práter utcai fényképésziskolát végezte el. A rendszerváltás idején kezdett dolgozni fotográfusként. Volt fotóriporter napilapnál, magazinnál.

1993 óta fényképezett a Fidesznek, illetve a kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnök személyi fotósa volt. Alkalmazott és művészi fényképei magazinokban és önálló albumokban jelentek meg. Első albumát 1999-ben mutatták be. Köteteibe például az országos kéktúráról készített képeit vagy íróportrét gyűjtötte egybe. Számos kiállításon mutatták be fényképeit, Magyarországon kívül a többi között New Yorkban, Berlinben.

Fotó: Burger Barna

Több könyve is megjelent: Kőrösi Zoltánnal közösen jegyezték a Délutáni alvást, lefotózott 92 magyar írót (Fej vagy írás), illetve a Kéktúráról (Kékvándor), de jelent meg fotóalbuma Orbán Viktorról és Gera Zoltánról is.

Burger Barna végigfotózta az Országos Kéktúrát

Burger Barna végigjárta az Országos Kéktúra 1180 km-t, és közben megállás nélkül fotózott. A most megjelent Kékvándor című könyvből az Indexen szép képgalériát is láthattok, mi inkább 20 oldalt mutatunk meg. A sajtóanyagból a következőket tudtuk meg: meghatározó élménye volt a Rockenbauer Pál rendezte híres sorozat: a „Másfél millió lépés Magyarországon".

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók