Burger Barna végigfotózta az Országos Kéktúrát
Beleolvasó fénykép burger_barna

Burger Barna végigfotózta az Országos Kéktúrát

Valuska László | 2014. december 23. |

Burger Barna végigjárta az Országos Kéktúra 1180 km-t, és közben megállás nélkül fotózott. A most megjelent Kékvándor című könyvből az Indexen szép képgalériát is láthattok, mi inkább 20 oldalt mutatunk meg.

A sajtóanyagból a következőket tudtuk meg:

  • meghatározó élménye volt a Rockenbauer Pál rendezte híres sorozat: a „Másfél millió lépés Magyarországon”.
  • Ahogy a film készítői, ő is keletről nyugatnak indult.
  • Alkalmanként 20 és 40 km közötti távolságokat teljesítve, heti két- három napot rászánva több, mint egy évig, 2013 májusától 2014 novemberéig tartott az útja.
  • "A túra már a kezdetektől igazi vándorlássá vált: a gyaloglás, a természet közelsége és a magány nem csak a fotográfiákon megörökített élményeket adta, hanem az önismeret és a tisztázó gondolkodás másként nehezen megkapható helyzetét is."
  • "Olyan napló, ami az úton járásról, az önmagunkkal való találkozás, és a tisztulás spirituális élményéről szól. Arról, hogy képes-e az ember kilépni a megszokásaiból, képes-e megvalósítani a régi álmát, s arról is, hogy mindez, ha megtörténik, milyen változásokat indít el életében."

 

Kekvandor_burgerbarna

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.