Mécs Anna: És mit éreztél a holdra szállás pillanatában, Richard? [Holdra szállás 50]

Fotó: Valuska Gábor

50 éve, 1969. július 20-án lépett először ember a Holdra. Az Apollo-11 fedélzetén három űrhajós, Neil Armstrong,  Edwin „Buzz” Aldrin és Mike Collins sikeresen eljutott a Holdig, majd ketten le is szálltak az égitestre, ahol elhelyezték az amerikai zászlót. Az űrutazás résztvevői ezzel beírták magukat a történelemkönyvekbe: „Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek.” Az évforduló alkalmából kortárs írókat kértünk meg, hogy írjanak egy-egy történetet, amit a holdra szállás inspirált. Most Mécs Anna novelláját olvashatjátok. 

És mit éreztél a holdra szállás pillanatában, Richard? 

Akinek nagyon égető a témája, és ma szeretne játszani, az húzza be a székét a kör belsejébe, kérte a foglalkozás vezetője. Néhányan vizslatták a többieket, sokan ernyedten ültek csak, tudták, ha be is húznák, nem lenne esélyük. Ketten azonnal bent voltak már a körben, határozottan, egy új tag pedig csak félénken, de végül beült. 

Rendben, Richard, Leonyid Iljics és, ne haragudj, mondanád a nevedet, még nem jegyeztem meg, kérdezte a vezető a harmadik székhez fordulva. János, János Károly, köszörülte meg a torkát az új tag. Köszönöm bátorságotokat, különösen a tiédet, János Károly, és a másik két férfi felé fordult, csóválta a fejét. A többiek is keresztbe font karral ültek, és sajnálták szerencsétlen János Károlyt. Úgyis Richard vagy Leonyid Iljics fog játszani, ők mindig behúzzák a széküket, a többiek meg nem merik nem megszavazni őket. Ők ketten azt hiszik, csak körülöttük forog a világ. 

Akkor most mindhárman mondjátok el, hogy miről szeretnétek játszani, miért fontos nektek személyesen a téma, fordult a vezető a három férfi felé. Richard felpattant, embert vittünk a holdra, kidüllesztette a mellét, a többiek tapsoltak, fütyültek, kivéve a keleti blokkot és Leonyid Iljicset, aki csak bámult ki az ablakon. Annyira boldog vagyok, hogy szeretnék ezzel a boldogsággal dolgozni, és Leonyid Iljicset szuggerálta, aki csak mordult egyet. Én, tulajdonképpen, még új vagyok itt, csak most hagyták jóvá, hogy én lehetek majd valamikor Franco utódja, de hát egy elég terhelt családba születtem, meg is lepett minket, hogy Franco így visszavár, és hogy éppen engem. Szóval nagy súly ez, és nem tudom pontosan, hogy a szüleimmel, apukámmal, akit most így kihagyott Franco, ezt hogy fogom megbeszélni. Köszönjük, János Károly, ez egy összetett, nehéz téma. Elcsendesedtek, mindenki Leonyid Iljicset bámulta. Ő hosszú percekig nem szólalt meg. A vezető közelebb lépett hozzá. Leonyid, kérlek, te is oszd meg velünk, mi foglalkoztat téged, hiszen mindig van valami. A vezető gúnyos megjegyzése felpaprikázta, én is jó hírekkel foglalkoznék, a második világháború utáni Lengyelország megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelhettük nemrégiben. Mindenki furán nézett, egyedül Józef húzta ki magát büszkén. A vezető még közelebb lépett, Leonyid Iljics, biztosan ez foglalkoztat most a legjobban, nem bánt valami, olyan zaklatottnak tűnsz. Leonyid Iljics a vezető szemébe nézett, és rámutatott Richardra. Ez a hülye, ő nyert, és elbőgte magát. Józef gyorsan odaszaladt a zsebkendős kosárral, és Leonyid Iljics kezébe nyomott egy köteggel, erre még szükséged lesz, elvtársam. Rendben, köszönjük, akkor most jöjjön a szavazás. Kedves többiek, álljatok azon játékos mögé, akinek a témája most a legfontosabb számotokra. 

Persze a keleti blokk reprezentánsai rögtön besoroltak Leonyid Iljics mögé, II. Erzsébet Haroldba karolva boldogan Richard vállát veregette, és Pál is, miután keresztet vetett, Richard mögé állt. Nicolae elindult Richard felé, figyelte, Leonyid mit szól, majd vigyorogva mégis Iljics mögé állt, tudta, mást nem tehet, de szerette húzni egy kicsit. Egyre gyűltek a vezetők Richard és Leonyid mögött, néhányan János Károly mögé álltak, a különutasok, akik nem akartak a két nagyhatalmi pólus közül választani, így még ha orrbefogva is, de a spanyolok mögé álltak, szegény János Károly, ha már kiült, valaki támogassa. Sokáig úgy tűnt, fej fej mellett haladnak, ám sokan, akik hezitáltak, úgy döntöttek, hogy mivel a holdra szállás az emberiség történetének egyik legfontosabb cselekedete, amely nem csupán Amerikáról, hanem minden egyes nemzetről szól, így Richard mögött gyűlt össze jóval népesebb sereg. 

Richard, gratulálok, akkor mondd el, melyik pillanatot szeretnéd újraélni. Azt, amikor felhívom őket az űrben, kiáltotta büszkén. Rendben, akkor válaszd ki, hogy ki játsszon téged. Richard összehúzott szemmel körbenézett, majd Leonyid Iljicsre mutatott: téged választalak! Leonyid majd lecsúszott a székről. Erzsébet volt Neil Armstrong, Pál volt Buzz Aldrin, tündérien szökellt le a túl magasra tervezett lépcsőről pápai viseletben. Lajka kutya is szerepeljen, kérte Richard, mint a meggondolatlan cselekvés áldozata. Apollo-1, köhögte Leonyid bosszúsan, de a vezető leintette. Közben Richard megkereste a szemével Jánost, a magyar résztvevőt: gyere, Jani, ez hozzád illik! Szerepe annyi volt, hogy fájdalmasan vonyítson. 

Rendben Richard, akkor halljuk, mit mondasz nekik a telefonba. Valahogy úgy volt, hogy üdv, Neil és Buzz, a Fehér Házból beszélek, az Ovális Irodából. Itt ültem, így, az asztalnál. Bizonyára ez a legtörténelmibb telefonbeszélgetés, ami valaha megtörtént. El sem tudom mondani, mennyire büszkék vagyunk arra, amit tettek. Nekünk, amerikaiaknak ez életünk legbüszkébb napja, és rámosolygott Erzsébetre és Pálra. 

Rendben. Leonyid, akkor te mint Richard, ismételd el. Leonyid eleinte ellenkezett, majd leült, és dadogva elkezdte mondani, alig-alig nézett Erzsébet és Pál szemébe, amikor pedig odaért, hogy nekünk, amerikaiaknak, kissé megbicsaklott a hangja. Elővett egy újabb zsebkendőt. 

Köszönjük Leonyid. Richard, kérlek, lépj ide hozzám. Mit éreztél, amikor ez megtörtént? Büszkeséget, ahogy nekik is mondtam. És még? Boldogságot. Sikerült. Kennedy ígérgetett összevissza 61-ben, erre mégis sikerült. Hát ki hitte volna. És mit éreztél még? Kárörömöt. Hülye szovjetek. Előtte jól beelőztek minket Gagarinnal, még szegény Lajka kutyát is megsütötték a siker érdekében, ekkor odaintett Jánosnak, aki fájdalmasan vonyított. Ők vezettek, de mi nyertünk. És mit éreztél még? Richard elcsendesült. Visszaült a székére. Richard, velünk megoszthatod, ez itt a bizalom köre, tudod, hogy titoktartást fogadtunk mindannyian. Féltem, rohadtul féltem. Tudtam, hogy nem is odajutni a legnehezebb, hanem visszajönni. Hogy a Sas és a parancsnoki űrhajó randevúja rohadt kockázatos volt. Ott ültem az Ovális Irodában, extatikus állapotban örvendeztem a telefonban, de közben a jobb kezemmel egy papírlapot gyűrögettem. Neil és Buzz gyászbeszéde volt az. Meg volt írva. Ilyen baromságok voltak benne, hogy békével érkeztek, de most ott lelnek örök békére. Hát ki mond ilyet? Tudtam, hogy az egész küldetés őrült és elhamarkodott, hogy szerencse kell hozzá, hogy visszatérjenek. Hogy ha ott ragadnak, akkor legfeljebb egy-két napra elegendő oxigénjük van. Halálra lettek volna ítélve. De tudjátok mit, engem nap mint nap meg akarnak ölni. Biztos megvan az én gyászbeszédem is. Szóval azt gondoltam, üdv srácok a világomban. Ekkor János megint reszketve felvonyított. 

Páran fújták az orrukat, meghatódtak maguktól; dacolva minden veszéllyel ők vállalják a kockázatot a nemzetükért. Majd Richard felpattant, és felkiáltott: de a leginkább mégiscsak örültem, méghozzá azért, mert Leonyid Iljics meg-szív-ta! Hangosan röhögött, és a fenekét rázta Leonyid felé. Leonyid Iljics épp indult volna, hogy seggbe rúgja, de a vezető közéjük állt. Richard, kérlek. Leonyid, neked pedig nem kell minden alkalommal ugranod. Most hagyjuk is itt abba, egy hónap múlva folytatjuk, gondolom megint kettőtökkel.