Jubilálás, esztrádműsor, könyvbemutatók, koncertek, séták – kezdődik az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál

Több mint 40 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel, sétákkal ma, csütörtökön kezdetét veszi az idén 10. születésnapját ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Bookline támogatásával megvalósuló négynapos rendezvényen nemcsak a legfrissebb könyvmegjelenésekkel, de végre a szerzőkkel is lehetőség lesz személyesen találkozni, dedikáltatni. Ráadásul, a kerek születésnap alkalmából pár igazi programkülönlegesség is várható.

Könyves Magazin | 2021. június 10. |

-

Az első nap zárásaként egy zenés irodalmi esten mutatkozik be Závada Péter negyedik verseskötete, a Gondoskodás, pénteken pedig Vecsei H. Miklós és csapata József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve létrehozott koncertszínházi előadása lesz látható. Szombat estére, a fesztivál 10. születésnapját megünneplendő egy egyszeri és megismételhetetlen esztráddal készülnek a szervezők, amiben Dragomán György, Erdős Virág, Kardos-Horváth János, Nyáry Krisztián, Simon Márton, Szabó T. Anna, Színész Bob és Totth Benedek rendhagyó felolvasásokkal, zenével és slammel idézi meg az elmúlt egy évtized emlékeit. A fesztivál zárásaként pedig vasárnap este ismét színpadra lép a Rájátszás: Beck Zoltán, Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Háy János, Jancsovics Máté, Kemény István, Kollár-Klemencz László, Sárközy Zoltán, Szűcs Krisztián.

-

Szombaton és vasárnap a Városmajor és a környező utcák 20. századi történelméről mesél majd a Könyves Séták szervezésében Ács Dániel újságíró, valamint Finy Petra író és Laborczi Dóra újságíró, a Sztehlo-gyerekek voltunk című könyv szerzője.

-

Csütörtök és péntek délutántól, hétvégén pedig egész nap számos könyvbemutató közül válogathatnak az érdeklődők. Az idei Libri irodalmi díjas Bereményi Géza és Grecsó Krisztián, valamint a 2020-as Margó-díjas Harag Anita mellett többek között Babiczky Tibor, Barna Imre, Bérczesi Róbert, Bojár Gábor, Fábián Janka, Keresztury Tibor, Kukorelly Endre, Orosz István, Perintfalvi Rita, Spiró György, Szvoren Edina, Varró Dániel is mesélni fog majd új könyvéről, amit a beszélgetést követően a Bookline busznál nemcsak beszerezni, de dedikáltatni is lehet majd.

-

A járványügyi szabályokat figyelembe véve, a nézők és a közreműködők biztonságát szem előtt tartva az eseményeken való részvételhez védettségi igazolvány szükséges, a maszkviselést pedig az aktuális hivatalos járványügyi rendelkezéseknek megfelelően szabályozzák.

-

A részletes program megtalálható a margofeszt.hu és a Facebook.com/margofeszt oldalakon

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Margó: sétálni hív Ács Dániel és Finy Petra a Városmajor múltjába

Folytatjuk az őszi Margón bevezetett városi sétáinkat, amelyek célja megmutatni, mennyi sok színe, íze, rétege, olvasata van Budapestnek, ezek hogyan épülnek egymásra, milyen ok-okozati összefüggések alakították régen és formálják még ma is a várost. 

...

Bemutatkozik a Margó Irodalmi Fesztivál helyszíne: Városmajori Szabadtéri Színpad

Az idén 10 éves jubileumát ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál június 10-13. között egy új helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon kerül megrendezésre.

...

Bereményi Géza, Grecsó Krisztián, Spiró György, Závada Péter, Csoóri-est és Rájátszás a Margó Irodalmi Fesztiválon

Az idén 10 éves jubileumát ünneplő Margó Irodalmi Fesztivált június 10-13. között rendezik meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Bookline támogatásával. 

SZÓRAKOZÁS
...

Ősszel jön a Stephen King-regény, amit eddig soha nem filmesítettek meg

A könyvnek és a megfilmesítésének a története is legalább olyan fordulatos, mint a regény. 

...

Idén is lesz magyar film a Cannes-i fesztiválon: felújították A napfény ízét

Ezúttal Szabó István A napfény íze című filmjét nézheti meg a nagyközönség.

...

Itt A csütörtöki nyomozó klub Netflix-bemutatójának dátuma!

"Ez a legjobb stáb akikkel dolgoztam a Potter-filmek óta."

Csányi Vilmos 90: „Egész életében kíváncsi volt, mégse öregedett meg hamar”

Csányi Vilmos 90: „Egész életében kíváncsi volt, mégse öregedett meg hamar”

A 90 éves Csányi Vilmost, világhírű etológust köszöntötték barátai, kollégái, egykori tanítványai.

Szerzőink

chk
chk

7 kihagyhatatlan könyv a 90 éves Csányi Vilmostól: a kutyák viselt dolgaitól a teremtő képzeletig

Bakó Sára
Bakó Sára

Nádasdy Ádám: A melegeknél fontosabb problémái is vannak Magyarországnak

A hét könyve
Kritika
„Meghalni is csak állva lehet” – Vérfagyasztó látlelet Hitler Németországáról
Nádasdy Ádám: A melegeknél fontosabb problémái is vannak Magyarországnak

Nádasdy Ádám: A melegeknél fontosabb problémái is vannak Magyarországnak

Nádasdy Ádám mesélt nekünk angliai élményeiről, a Covid-időszakról, de szó esett politikáról is.

Gyerekirodalom
...

„Nem jöhetnek rá, hogy nem ember vagyok” – folytatódnak az alakváltó gyerekek kalandjai, olvass bele!

Olvass bele a Woodwalkers második részébe!

...

Amikor Hitler ellopta a rózsaszín nyuszimat: olvass bele a valaha írt egyik legfontosabb gyerekkönyvbe!

 Judith Kerr német származású brit szerző a saját és családja történetét írta meg gyerekkönyvében.

...

A gyerekek új barátai a született újrahasznosítók, a Kacatkák

Sally Gardner kétrészes könyvsorozatából sok mindent megtudunk a tengerek élővilágáról is, és arról, miért használjuk tévesen a „szemét” kifejezést.