Kureishi: Időpocsékolás egyetemen tanulni a kreatív írást

.konyvesblog. | 2014. március 05. |

Fotó: Valuska Gábor

Csak az idejét pazarolja, aki az iskolapadban akarja megtanulni a kreatív írást – mindezt A kültelki Buddha szerzője, Hanif Kureishi közölte, aki máskülönben nem csak beszél róla, de az egyik londoni egyetemen aktívan tanítja is a tárgyat.

Az író szerint a hallgatók többsége tehetségtelen, saját tapasztalatairól szólva pedig elmondta, hogy sok diákja egyszerűen nem tud történetet mesélni. Képesek arra, hogy mondatokat pakoljanak egymás után, arra viszont már nem, hogy úgy futassanak ki egy sztorit, hogy az olvasók közben ne aléljanak el az unalomtól. Kureishi szerint jól írni nagyon nehéz, mégis aki tudja, hogy kell, az egy nagyszerű képességet birtokol: „Megtanítható ez? Nem hiszem.”

Korábbi cikkeink Kureishiről:

Hanif Kureishi: A művészet és az üzlet összetartozik (interjú) 

Hanif Kureishi csalás áldozata lett

A British Libraryhez került Hanif Kureishi személyes archívuma

Az író szerint diákjai sokszor a próza miatt aggódnak, holott az olvasók igazán a sztorira kíváncsiak. Kureishi azt is mondta, ha most vágna bele az írásba, akkor esze ágában sem lenne több ezer fontot kifizetni azért, hogy valamelyik egyetem mesterszakán tanulja a kreatív írást. „Ez őrültség lenne. Inkább keresnék egy tanárt, akiről azt gondolnám, hogy igazán jó lesz nekem”, tette hozzá. A diákjaival való kapcsolatát úgy jellemezte, hogy az részben mentori, részben terapeuta-jellegű, és nem az ő feladata, hogy jövőbeni sikerszerzőket kreáljon.

Hanif Kureishi a hetvenes években pornográf szövegek írásával kezdte a karrierjét, később színdarabokat kezdett írni, Az én szép kis mosodám című forgatókönyvéből Stephen Frears rendezett filmet 1985-ben. A kültelki Buddha 1990-ben elnyerte a legjobb első regénynek járó Whitbread-díjat. A The Last Word című utolsó regénye 2014 elején jelent meg.

Forrás: Independent

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.