Különleges extrák járnak az e-könyvekhez

Különleges extrák járnak az e-könyvekhez

.:wendy:. | 2008. október 08. |

Néhány fotó már látható az Amazon Kindle új generációjáról, amit az Amazon nyilatkozatai szerint jövő évig nem akar piacra dobni. A nem hivatalos fotókból kiderül, hogy nem sok elemi változtatás történt a dizájnban, fontosabb, hogy USB kábelről lehet majd tölteni, emiatt bár az új szerkezet vékonyabbnak tűnik, összességében nehezebb lesz mint elődje volt.


Balra a régi, jobbra az új Kindle

Rengetegen üdvözlik a Penguin új gyakorlatát, hogy e-könyveikhez rengeteg extra tartalmat adnak a vásárlóknak, tehát, aki például megveszi  Joseph Conrad A sötétség mélyén (Heart of Darkness) című regényét e-könyv formában, úgy mint a dvd-k esetében egy csomó pluszt is kap az: a szereplők részletes jellemzését, fotókat Kongóról, egy 1890-es gőzhajó rajzát, Afrika történetét bemutató filmek részleteit, a regényből készült film teljes filmográfiáját, kritikákat a könyvről és még további jegyzeteket, szómagyarázatokat. Érdekes, sőt kicsit érthetetlen módon nem mindenki üdvözli ezeket a szolgáltatásokat, mivel ez a rengeteg pluszinformáció elterelheti a figyelmet magáról a regényről. Egyébként maga az ötlet azért is nagyszerű, mert képzeljük el azt az időt (talán már nincs is messze), amikor az írók maguk fogják kihasználni a digitális könyvek előnyeit és a készülő regényük cselekményébe beépítik ezeket az extra tartalmakat is, ebben az esetben ugye csak az fogja ismerni a teljes regényt, aki a digitális változatot olvassa.

 

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.