Manapság, amikor egyre durvább és szókimondóbb műalkotásokkal próbálják az olvasók magas ingerküszöbét elérni a szerzők (Nádas, Spiegelmann és még sorolhatnánk), nem lehet nem foglalkozni a trágársággal. A káromkodás pedig fontos, sőt, amennyiben mértéke és formája indokolt, akkor rendjénvaló, pláne, ha olyan változatos szitkozódási formákat használó nyelven zajlik, mint a miénk.
„...majd a füzeteket elvittem Gizellához, a gépírónőhöz […] Nem szereti az ún. csúnya szavakat (nincs könnyű élete, Nádasnak is gépel) […]" - írta Esterházy a Javított kiadásban, és ez nekünk jó lesz kiindulásnak. Az utóbbi évtizedekben belopta magát a trágárkodás, kordivat lett, és része a kanonizált szépirodalomnak. A káromkodást természetesen korábban sem vettették meg szépíróink és szellemi nagyjaink, csak hát ezt éppen nem verték nagydobra, bár ebben is akadtak kivételek.
Íme egy sebtiben összeállított válogatás klasszikus és kortárs szépíróink trágárságaiból, szitkozódásaiból. Olvasóinkat pedig arra buzdítjuk, hogy küldjenek vagy kommenteljenek minél érdekesebb irodalmi szitkozódásokat, persze pontos hivatkozással (szerző, cím).
Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
Faszariságomért huncfut aki nevet.
[…]
Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,
Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak
Tudok én már annyit oláhúl, mint tótúl,
Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.(Csokonai: A borital mellett)
„A protestánsoknak pedig a seggem bűzös terhét küldöm”
(Pázmány Péter)
Lúca, midőn tekerésre kinálja parázna picsáját
s lábai kétoldalt lógnak a vállaimon:
segge lyukán íme rettenetes ropogás szabadul ki,
s mint a szilaj villám, tépi a fellegeket.
Én meg az orrom jól befogom s meglépek azonnal,
büszke faszom lekonyul, szégyenem onnan elűz.
Lúcia semmi gyönyört nem nyújt minekünk a pinuskád
míg nem hagyja alább segged e csúnya szokást.(Janus Pannonius [ford. Berczeli A. Károly])
Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.(Petőfi Sándor: Mit nem beszél az a német...)
506/1903
Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett
Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35 Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.
Budapest 1903 aug.11.
Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
dr. Réthy László
m. kir. érem- és régiségtári igazg. Helyettes(Réthy László = Lőwy Árpád)
Nagyfalu határán csend honol a tájon,
Csak egy beteg borjú fingik néha fájón.
Alvó béresektől tarkállik az asztag,
Hajh, de régen volt már, mikor itt még basztak.(Pajzán Toldi, Toldi estéje – ismeretlen szerző [A lehetséges szerzők közt Lőwy Árpádot, Faludy Györgyöt, József Attilát, sőt magát Arany Jánost is szokták emlegetni])
„Nyald ki a seggem Karinthy!”
(Kosztolányi: Nyár,nyár,nyár [Az idézet a verssorok kezdőbetűiből áll össze])
„- Józsi, a kurva anyádat!”
(Moldova György, A beszélő disznó c. regény nyitósoraiból)
„(Bassza szájba telibe a kurva élet.) [Majd egy-két ilyet ki kén húzni. Hevesen vágytam ezekre a szavakra, mint még sose. […] Ennyi emberi csúnyaságban ki az, aki a nevetségesség veszélye nélkül fönnakadhatna egy bazmegen.”
„A teringettét, de kibaszott furmányosak vagytok!”
„Az ügynök szóra reflexszerűen felháborodom (terminus technicus: elönti a szar az agyam; itt: szó szerint), mit ügynöközi az apámat, a tiedét, azt ügynöközd, geci komcsi!”
(Esterházy Péter: Javított kiadás)
„[…]úgy hajintjuk a sarokba az ilyen könyvet, hogy csak úgy nyekken. Vagy sutba, az is jó. De ha sutba, akkor górjuk. Úgy górjuk a sutba, hogy csak úgy nyekken. A nyekken maradhat. (A sut olyasmi, mint a puma, csak melegebb.)”
(Esterházy Péter. A szavak csodálatos életéből)
"A jó kurva anyátok kibaszott valagát,
hörögtem, vagy „Dömi…!”,
a Medveszekreter felé így, nyögve, át-
s-átkiabáltam,
nem tudtam elröhögni magam, hogy – fasz! – felálltam,
gyöngyfüggönyként lebezték a nyálam szálai
a falat, telefonka
asztalunkat, és Musiltól a Tonka
című beszélyt,
melyet leránték,
s égi ajándék
lett volna, ha az ördög
torkomig le-s-le tömköd
valami massza mocskot,
úgy önti gecijét, hogy belefulladok, seggemen lelket ontok."(Tandori Dezső: Hashártyaszakadási elégia)
Ma is lukon durrantottam azt a kis kurvát, az anyja snapszeros mindenit. […] Úgy ugráltak a szemei mint két szájbabszott pingponglabda!
Csókoljátok meg a pipacsvörös valagamat!
[…] baltával vágom ki a szemölcsét annak a gecihuszárnak, ha egyszer hazatolja a pinanyaló pofáját.
(Fehér Béla: Filkó)
luk, prüntyő, suna, bögre, egérluk, muff, micsoda, hogyishíjják, cunci, picurka, szőrlyuk, fekete lyuk, sufni, lyuki, drótszőrű foxi, puncuska, anyapapucs
(Ízelítő Fehér Béla gazdag szinonima szótárából)
Majdnem kifelejtettem, de a Könyves szerzője, Leluop emlékeztetett erre:
"/.../ üvölt, te bebaszott picsa, mostmár az orrom is vérzik, még mindig térdelek, a kurva isten basszon meg téged, térdével mellberúg, de nem bőgöm el magam, ez még jobban felidegesíti, állva próbálja a hányást letakarítani magáról a gatyájával, hozzámvágja, majd hátbarúg, ettől pár pillanatra a lélegzetem is eláll, amire a második hányásroham is elkap, magam alá hányok, rá a bűzlő tamponra és a közben lassan növekvő vérfoltra, szeretem ezt a parkettát, a jó büdös kurva anyádat, te szemét ribanc, kiabál, de nem bánt, felveszi a nadrágját, még látom lassan alvadó véremet a seggén, azt a tetovált kis foltot a lapockáján, te hülye picsa, mondom magam elé, mi van, te szar, kérdezi még mindig üvöltve, te ostoba zsidó kurva, mondom magam elé, és végre elbőgöm magam, ez tetszik neki, szerintem mihelyst kimegy, kiveri még egyszer azt a nagyszerű faszt, le van szarva, hogy az a bebaszott zsidó tyúk lehányta, hatalmasat fog élvezni a lift melletti beugróban, még holnapután is érezni fogom a gecije illatát, a jó kurva anyádat, ugrok fel erre, te szemét geci, pofon vágom egyszer, kétszer, meglepődik, látom, erre nem számított /.../"
Spiegelmann Laura: Édeskevés - Belépő
És végül szintén a Könyves szerzője, Róbert Katalin révén egy egészen friss kiadványból és egy klasszikusból is kóstolót kapunk:
"Gonzales spanyol tüzérkapitány bukfencezik örömében, kénes tűzesővel töltött vasbombái közé hemperedik, és úgy ölelgeti őket, mintha csupa hatalmas mell és segg lenne, drágáim, üvölti, tüzes, izzó picsáim, imádlak, mázsás tündérkéim, illatos seggű, gömbölyű malackáim, imádlak benneteket! Fiúk! Küldjünk be még néhány lucskos duci kislányt ezeknek a szárazseggü pogány buziknak!"
(Péterfy Gergely: Halál Budán, 181. o.)
"A fene beléd, te éhenkórász, te angolnabőr, te szárított marhanyelv, te ökörcímer, te tőkehal! Ó, csak volna bennem elég szusz, hogy elmondjam, mihez hasonlítasz, te szabórőf, te kardhüvely, te nyílvesszőtok, te nyomorult gyíkleső..."
(William Shakespeare: IV. Henrik I. rész, II. felv, 4. jelenet - Falstaff)
Írjátok meg nekünk ti is a kedvenc szerzőitek legfrappánsabb szitkozódásait!
