Kortárs képzőművészetről könnyedén a Lumúban

Kortárs képzőművészetről könnyedén a Lumúban

.konyvesblog. | 2018. március 08. |

c39b59d9-d841-4799-9421-aec1a95062d3.jpg

Új, ingyenes programsorozatot indít márciustól a Ludwig Múzeum. Minden hónap második szombat délutánján egy proKONTRA című művészeti "kibeszélő show-val" várják a vendégeket, amelyben keretében alkotók, információra éhes befogadók, kurátorok, alkalmi „kultúrcelebek” beszélgetnek kortárs művekről. A beszélgetést Készman József kurátor segíti, a meghívottak pro és kontra érvelnek egy-egy alkotás mellett vagy ellen: eltérő álláspontok konfrontálódnak, hogy megküzdjenek a művészet igazságáért.

A március 10-én 16:30-kor debütáló eseményen a proKONTRA fókuszában a Gruppó Tökmag Sárkány Lee-projektje: a Kovács Budha Tamás és Tábori András  duó egyszerre megható és felemelő reanimációs gyakorlata, a Közös ügyeink. Együttműködésen alapuló művészeti projektek című kiállításon látható.

A „beszélő fejek” mélyfúrását időről időre performatív elemek törik meg, rövid felolvasószínházi feldolgozásban hallhatunk majd részleteket a dunántúli Sárkány Lee életéből. Lee a fiatalkorú Kolompár István 21. századi elektromos avatárja a múlt század 80-as éveiből, akinek rövid és tragikus élettörténete pikareszkszerű elemekből áll. Az eredetileg képregényes megjelenés nyomán a csoport művészeti oknyomozásba kezdett. A rekonstrukció nyomán feltáruló társadalmi helyzetkép azonban jóval túlmutat önmagán.

Meghívott vendég: Horváth Kristóf, alias Színész Bob több Slam Poetry Budapest verseny győztese, aki jelenleg képességfejlesztő foglalkozásokat, valamint slam poetry és rendhagyó irodalmi órákat tart gyerekeknek, fiataloknak, a Tudás 6alom Csoport létrehozója és vezetője, a Bob és Bobek Orchestra frontembere.

A beszélgetést vezeti: Készman József kurátor

Beszélgetőpartnerek: Lágler Péter kultúrantropológus, a BMK munkatársa,  Szijártó Zsolt, kultúrakutató, a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi tanszék vezetője.

19.00 órától Rafael Y. Herman tart exkluzív, angol nyelvű tárlatvezetést a kiállításában.  Az izraeli születésű művész az éjszaka sötétjét bemutató munkáiról ismert, elvezeti a közönséget a szürrealitás és a valóság határához, ahol az éjszaka világáról készült ábrázolásai a néző számára nappali világosságnak tűnhetnek.

A két program között Petruska zenél.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.