Kórházból szelfizik a Csillagainkban a hiba szerzője

.konyvesblog. | 2014. augusztus 07. |

Vírusos agyhártyagyulladással kórházban ápolják John Greent. A Csillagainkban a hiba szerzője a mikroblogjára posztolt egy kórházban készült fotót magáról, ugyanakkor közölte azt is, hogy minden nappal egyre jobban érzi magát.

John Green igazán Csillagainkban a hiba című regényével várt ismertté (kritikánk róla itt), amely két rákos fiatal, Hazel Grace és Gus szerelméről szól. A regény sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a mozik idén nyáron mutatták be a filmváltozatot (utóbbiról itt írtunk).

John Green a bejegyzései alapján mindenesetre bizakodónak tűnik, és azt ígéri, hogy a testvérével közösen működtetett vlogbrothers jövő kedden már új videóval jelentkezik.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!