John Green: Csillagainkban a hiba
Gabo, 2014, 296 oldal, 2990 Ft
A könyvet nem akartam elolvasni, sem a filmet megnézni. A könyvként és filmként is sikeres Csillagainkban a hiba ugyanis két rákos fiatal szerelmi történetét dolgozza fel, ki megy ilyenre szívesen? A filmet megnéztem, a könyvről hamarosan írunk, szerencsére a beszámolók szerint szöveghű adaptáció született.
Hazel Grace 16 éves, 13 évesen lett rákos, azóta egy oxigénpalackkal él, azt húzza magával mindenhova a lét elviselhetetlen könnyűségével. Egy segítőcsoportban ismerkedik meg Gusszal, akinek a rák miatt a fél lába hiányzik. A fiú új hangot, nézőpontot, de leginkább bátorságot és vagányságot hoz a lány életébe. Szupercukin egymásba szeretnek, hiszen fiatalok és nagyon betegek. Nem csoda, ha ellopták azt a padot Amszterdamban, amelyiken a film egyik kulcsjelenetében ülnek.
A két haldokló fiatal buborékvilágban él, a rák nevű mátrixban. Ismerik saját sebezhetőségüket, lehetőségeiket és határaikat. Ők sejtik, látják saját életük kereteit. Nem egy új Philadelphiát látunk, amiben Tom Hanks a Betegség ellen küzd (akkor már inkább egy új Love Story). A főszereplők a Betegség ellen nem harcolnak, csak élhető életet szeretnének. Úgy, mint bárki más. Hajlamosak vagyunk a Betegről úgy gondolkodni, hogy már nem képes ellátni magát, alárendelt helyzetben van, a Betegség uralkodik rajta, mintha egy sci-fiben lennénk. Nem a nevén nevezzük, csak Betegnek. A Betegség határozza meg a személyiséget, az életet és a lehetőségeket. Hazel Grace és Gus mikrovilágában mindenki mindenre képes, egyetlen alkalommal sem engedik, hogy a rák bármilyen szempontból is irányítsa életüket.
Az ő nagy feladatuk, hogy megtalálják kedvenc, egyébként rákról szóló regényük szerzőjét, hogy feltegyék neki a Nagy Kérdést: mi van a regény után. Az elsőre banálisnak és naivnak tűnő kérdés az egész film lényegét foglalja össze. Mindenkinek megvan (írva?) a saját története, az a kérdés, mit hoz ki belőle. Nem mondhatja meg se Isten, se Író, hogy mit hozunk ki saját történetünkből. Hazel Grace választ vár arra a kérdésre, hogy a regény 8 éves főszereplőjével végül mi történik, mert abból erőt meríthet.
A filmben nem is a szerelem lesz igazán fontos, hanem az egymásra figyelés. Hogyan fogadják el egymást megsebzetten, hogyan győzik le a saját és a másik problémáit. Olyan szakító szöveget még nem hallottam, hogy azért ne járjunk, mert ha meghalok, akkor azzal fájdalmat okozok neked. Hülyén hangzik minden helyzetben egy ehhez hasonló mondat, de a filmben fájdalmasan hihető és valóságos.
Elég őszintén és tökösen beszélnek a szereplők a rákról, a rákhoz való viszonyukról és a rövidre tervezett életükről. A Csillagainkban a hiba igazi dramedy, ugyanannyit lehet rajta nevetni, mint sírni. A kedvenc jelenetemben a három rákos fiatal elindul bosszút állni. Hárman vannak, öt lábuk, négy szemük, két és fél tüdejük és húsz tojásuk van.
A könyvre még nem tudom rávenni magam, pedig kifejezetten érdekel, milyen az, amikor én építem fel a történetet, a szereplőket és a helyszíneket a fejemben, mert ebben sok az érzelgősség, a giccs és az állandó zenei aláfestés, a könnyes szem. A Csillagainkban a hiba nem állít semmit a rákról azon kívül, hogy esélyt sem ad az embernek a harcra, nem érteti meg jobban a betegséget. Azt viszont szépen ábrázolja, hogy a legnagyobb szarban is képesnek kell lenni élhetően élni - fontos fogalom ez. Jó humor, rengeteg fájdalom és szomorúság tölti ki a kétórás filmidőt, vagyis igazi érzelmi hullámvasút a sztori, talán a Cápa volt ehhez hasonló. Semmi nem számított az alkotóknak, csak a nézők szívét akarták kifacsarni, de ebben maradéktalan sikerrel jártak.
