A kínai kulturális forradalom idején, mint minden rendes szocialista országban az emberek szamizdatban terjesztették a hatalom által elítélt, tiltott irodalmat. Az egyetlen különbség annyi volt, hogy az írások nem a kommunista pártot kritizálták, mint más országokban, nem a kínai Szolzsenyicin szólal meg bennük, hanem leginkább szórakoztató irodalom terjedt kéz alatt, szerelmi történeteket, és detektívregényeket faltak az olvasók.
A cenzúra a kommunista társadalom egészséges fejlődése érdekében kizárólag az unalmas, száraz műveket engedélyezte, még jóval Mao halála után is. A hatások még mindig érezhetők, Kínában nincs szólásszabadság. Ám vannak írók, akik próbálnak szembemenni valamelyest az árral, ilyen például az álnéven író Fu Tian írónő, akinek célja nem más csupán, mint az olvasók szórakoztatása. Történelmi regényeiben erősen dominálnak a szerelmi jelenetek és a kalandregényekben megszokott állandó intrikák, legutóbbi regénye Wu Zetianról, Kína egyetlen császárnőjéről szól. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan szerez olvasókat Fu, ha a cenzúra még mindig él Kínában, így esélye sincs arra, hogy a kiadók megjelentessék? A megoldás annyi, hogy Fu kizárólag az interneten jelenteti meg írásait, több ezer olvasója van a Xidian nevű weboldalon. A Xidian párfős kezdeményezésből nőtte ki magát hetvenfős céggé, az oldalnak napi 200 millió látogatója van, ezzel elmondhatja magáról, hogy Kína egyik legnépszerűbb irodalmi honlapja.
Jo Lusby, a Penguin kínai főigazgatója szerint nagyon örvendetes a neten olvasható szövegek hatalmas népszerűsége, de a műfajnak fiatal volta következtében még vannak hibái. "Nagyrészt fiatalok írnak fiataloknak." A szövegek még nem igazán kiforrottak, inkább a történet cselekménye a fontos, nem pedig a stílus vagy a nyelviség.
Természetesen a Xidianon publikáló szerzők végső célja is az, hogy nyomtatásban is megjelenjenek. Az idő az ő malmukra hajtja a vizet, mert a kiadók lassacskán felismerik, hogy a siker érdekében a neten kell keresgélniük sikeres szerzők után.
De hogy mekkora is ez a szabadság? Ne feledjük, hogy azért Kínáról van szó. Bár Fu határtalan lehetőségnek tartja az interneten való megjelenést, maga is beismeri, hogy vannak sajnos határok: "Sokkal több szabadságunk van, mint a klasszikus módon publikáló szerzőknek, de még mi sem írhatunk mindenről. Pozitívnak kell lennünk, fogalmazzunk így..." Nem írhatnak politikáról,Taiwan és Tibet tabutémáknak számítanak még mindig, és a közeljövőben csekély esély van arra, hogy ez változni fog.
