"Elkezdődött az év legjobb új magyar képregényeit kiemelő szakmai elismerés, az Alfabéta-díj előkészítése. A 22 alkotóból, szerkesztőből, szakíróból és gyűjtőből álló előzsűri a “kép-sor” (comic strip) kategóriában a 2009-ben megjelent 21 képsor közül választotta ki azt a három jelöltet, amelyet a májusi 6. Magyar Képregényfesztivál előestéjén összeülő független kritikusi zsűri elé terjeszt. A díj átadására a fesztivál keretén belül kerül sor." - írja a hivatalos közlemény.
A három jelölt nem más, mint Gróf Balázs, az Est lapok képregényguruja, Marabu és az ő kultikussá vált Dodói, valamint a két veterán mellett egy fiatal tehetség, Pásztor Tamás, aki Tomster hihetetlen kalandjainak krónikása. Saját honlapjaikról kevés derül ki róluk; Gróf készítette a tavalyi Hegyalja arculatát, Pásztor szereti az Így jártam anyátokkalt, Marabu különös ismertető jele pedig egy "Pamela Anderson" tipusú felcsatolható műmell. A folytatásból kiderül, milyen egyéb indokok vezettek még e három úriember Alfabéta-díjra jelöléséhez.
Gróf Balázs képregényrajzoló, animációs filmkészítő, illusztrátor, reklámgrafikus. Immár tizennegyedik éve szolgáltatja hétről-hétre a képsorokat az Est lapokba, ezzel egyedülálló sikert könyvelve el nem csak e műfaj, de a teljes hazai képregényes élet szinterén. Az évek során bőben volt alkalma kísérletezni a comic strip műfajában rejlő összes lehetőséggel, mire néhány éve már nem csak három panelből álló, de teljes oldalas alkotásokkal is megörvendezteti rajongóit. Gróf akkor is a hazai strip királya marad; társadalomkritikus, mindig aktuális, kíméletlenül őszinte.
Pásztor Tamás önéletrajzi ihletettségű karaktere, Tomster az elmúlt évek során számos képregényes antológiában, válogatáskiadványban felütötte fejét, önálló gyűjteményes kötetére azonban egészen a tavalyi évig kellett várni. Pásztor remekül leste el a stripkészítés csínját-bínját, és a külföldi receptet remek érzékkel adaptálta, hazai ízekkel egyedivé téve alkotását. Tomster karaktere az egyetemista srác típusfigurája, így mindannyian ismerjük egy kicsit, és könnyen azonosulunk vele. A formai eszköztár tehát már a szerző kisujjában van, a képregény humora azonban még nem teljesen kiforrott.
„Dodó, gondolj egy számra!” A hazai köztudatban lassan összefonódik a Rolling Stones klasszikusa Marabu bizarr, űrlényszerű bogarainak bájos idiotizmusával. A második, tavaly kiadott gyűjteményes kötetben megjelent stripek legalább olyan jók, mint a világhírű, párkockás elődök, melyekkel itthon oly gyakran és fájóan tévesen azonosítják a teljes kilencedik művészetet. Már csak idő kérdése, mikor válhatnak a Dodók legalább olyan népszerűvé itthon, mint a cinikus, lusta macska vagy a filozófiai és etikai kérdéseken merengő kisfiú és az ő tigrise. Zenialitás nélkül nem lehet maradandót alkotni a világ számára három panelen. Marabunak sikerült. Ergó Marabu zseni.
A szerző imádnivaló kreatúrái nem akarják megváltani a világot, csak állnak a dombon, és hülyék, úgy alapjáraton. A Mi van, Dodó? fogyasztása garantált agyzsibbadást és könnyes röhögést eredményez, ez a dodórgazmus, más néven SÖN!
