Az amerikaiak közel negyede nem olvasott el egyetlen könyvet sem tavaly – derül ki egy friss kutatásból. A nem-olvasók száma 1978 óta majdnem megtriplázódott. De kell-e már most temetni az amerikai olvasót?
Az amerikai könyvmoly ritkább jelenség, mint volt két-három évtizede – vélik sokan. Míg 1978-ban egy Gallup-felmérés szerint az amerikai felnőttek 42 százaléka mondta azt, hogy éves szinten 11 könyvet olvas el (13 százalékuk pedig még 50-nél is többet), addig a Pew kutatási központ legfrissebb felmérése azt mutatja, hogy az amerikaiak 28 százaléka „fogyaszt” évi 11 könyvet. 23 százalékuk, azaz majdnem minden negyedik amerikai, pedig nem olvasott el egyetlen könyvet sem az elmúlt egy évben.
Az elolvasott könyvek száma nagyban függ az adott személy iskolai végzettségétől is: a felsőfokú diplomával rendelkezők átlagban 16 könyvet olvasnak ki, a középiskolai vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők esetében ez a szám 9 körül mozog. A felmérésből ráadásul az derül ki, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel vesz könyvet a kezébe: míg ugyanis a 18-29 éves korosztály évi normája 9 könyvet tesz ki, addig az ennél idősebbek átlagban (és éves szinten) ennél négy könyvvel többet olvasnak ki.
Az amerikai nemzeti kulturális alap (NEA) szerint azonban nem csökken az olvasó fiatalok száma, hiszen általánosságban elmondható, hogy a tizen- és huszonévesek szinte mindig kevesebbet olvastak, mint az idősebb generáció tagjai. A NEA tavalyi kutatása azt mutatta, hogy a 18-24 évesek 52 százaléka olvasott könyvet pusztán szórakozásból (tehát nem azért, mert az iskolai tanulmányaihoz vagy a munkájához kellett), és ez az adat megegyezik a Facebook előtti időszak (2002.) eredményeivel.
Forrás: The Atlantic