A Pelikán ügyiratot és A céget jegyző John Grisham szerint túl szigorúak vagyunk azokhoz a fickókhoz, akik kiskorúakról készült pornófilmeket néznek. Az írót nyugtalanítja, hogy egyre több hatvanas fehér férfi kerül börtönbe azért, mert részegen rossz helyre kattintott és tinilányokat bemutató pornóoldalakra tévedt. A szintén író Mary Elizabeth Williams a Salon nevű oldalon kifejtette, miért is visszataszító Grisham érvelése.
Bár természetesen van különbség a szexuális bűncselekmények egyes fokozatai között, azért a gyerekpornót nézők mellett bármilyen formában kiállni elég kényes dolog. Pedig Grisham a brit Telegraphnak adott interjújában valami ilyesmit tett. Igaz, már az elején leszögezte, hogy nem tud együtt érezni a valódi pedofilokkal, ám azt is erős túlzásnak tartja, hogy sokakat kizárólag azért börtönöznek be, mert kiskorúakat ábrázoló filmeket néztek. Persze ez is bűncselekmény, de talán nem kellene ennyire szigorúan büntetni – véli az író, aki szerint a börtönök lassan megtelnek azokkal a hatvan feletti fehér férfiakkal, akik sosem bántottak senkit, csak éppen egy rossz pillanatukban rossz helyre tévedtek az interneten. Példának egy személyes ismerőse ügyét hozza fel, aki „túl sokat ivott, elveszítette a kontrollt és felment egy weboldalra, ahol tizenhat éves lányokról készült filmeket reklámoztak. Letöltött néhányat – a tizenhat éves lányok inkább harmincnak néztek ki. Persze nem lett volna szabad ezt tennie. Nagy hülyeség volt, de azért mégsem tízéves kisfiúkról van szó. Senkihez nem nyúlt hozzá egy újjal sem. És egy héttel később kopogtatott az ajtaján az FBI.” Az ügyvéd ismerőst végül három év börtönbüntetésre ítélték, amelyet valódi pedofilok, szexuális bűnözők és perverzek között kellett letöltenie, ez pedig Grisham szerint legalábbis aránytalanság.
Mary Elizabeth Williams viszont úgy véli, hogy nem az amerikai büntetőjog, hanem Grisham érvei szolgálnak rá az erőteljes kritikára. Szerinte eleve elég furcsa, hogy az író, akinek bűnügyi regényei kapcsán egyébként elég jól kellene ismernie az igazságszolgáltatást, most úgy próbálja beállítani, mintha a börtönök félrekattintó fehér hatvanas pasasokkal volnának tele. És különben is: mit számít az, hogy valaki hány éves és milyen a bőrszíne, ha egyszer bűnt követett el? Grisham úgy kezeli a „hatvan feletti fehér férfi” kategóriáját, mintha valami szent és sérthetetlen osztályról lenne szó, ez pedig önmagában eléggé kifogásolható. Ehhez hasonlóan az az érv sem túl meggyőző, melyet az ismerőse védelmében hoz fel: „legalább nem tízéves kisfiúk voltak”. Persze van különbség egy tíz- és egy tizenhat éves között, Grisham kijelentése viszont mintha azt sugallná, hogy a tízéves kisfiúk ellen elkövetett szexuális abúzus rosszabb, mint a tízéves lányok ellen elkövetett. Mégis, Williamsnél leginkább az verte ki a biztosítékot, hogy az író mintha elfelejtené azt a tényt, hogy az oldalon szereplő tizenévesek valóban szexuális bűncselekmény áldozatai, és hogy már annak is komoly következményei vannak, ha valaki csak passzív nézőként támogatja az őket kihasználó iparágat. Ennek fényében pedig elég kellemetlen, hogy „Grisham szimpátiája nem azoké a gyerekeké, akiket belekényszeríttettek a szexmunkába, hanem azoké a hatvanas fehér pasasoké, akik maszturbálni akarnak rájuk.”
Egyébként a híres író azóta már weboldalán bocsánatot is kért vitatható kijelentéseiért.
